Aktuális
A megcsalt és megcsaló férjeknek nem lehet szavuk?
Megcsalt feleségek sokszor tesznek vallomást életük szörnyű fordulásáról, a fájdalomról, ami elveszett boldogságukat, a család széthullását kíséri. A megcsalt férjek hallgatnak. És a megcsalók is. Nekik nem lehet szavuk! Pedig a fájdalom őket is kíséri. Rist Lilla írása.
Nők Lapja6 perc
Csodarita – Egy kislány élettörténete, akiről mindenki lemondott, de a szülei nagyon hittek benne
A különleges kertben, ahol egy tulipánfa és egy vérbükk is hozza leveleit, lakik ez a kislány három testvérével. Mondták már rá, hogy elvetendő magzat, aztán, hogy minimális túlélési eséllyel világra jött baba, majd hogy élni fog ugyan, de maximum vegetálni lesz képes. Most, hét évvel a születése után iskolába készül, olvasni már tud, cserfes és nagyon huncut szemű. Szigeti Hajni írása.
Nők Lapja6 perc
„Az identitásom részévé vált a meggyőződés” – Közeli Veiszer Alindával
Gyorsan világossá válik számomra, hogy Veiszer Alinda mindenről szívesen beszél, talán az Alinda névről nem annyira, ezért rákérdezek a különleges csengésű keresztnevére, mert a műsoraiban azt szoktam látni, úgy jó az interjú, ha van benne egy kis feszültség. Vass Virág írása.
Nők Lapja8 perc
Elvándorolt orvosok – Jogos az elégedetlenség?
A hazai egészségügy helyzetéről tavasz óta hetente hallani különféle híreket. Mást mond a beteg, aki sorsára hagyottan vár, mást a leterhelt orvos, mást a felügyeleti szerv. A kórházigazgatók pedig – akik a megoldást keresik, és szakembert, illetve pénzt várnának a működéshez – többnyire hallgatnak.
Nők Lapja9 perc
13 okom volt
Néhány évvel ezelőtt a könyvtárban járva a kezembe került egy ifjúsági regény, ami egy tinédzser lány, Hannah Baker öngyilkosságáról szólt. Pontosabban arról, hogy mi volt az a 13 ok, ami odáig vezetett, hogy eldobja az életét. Bizalmatlanul méregettem a számomra akkor még ismeretlen szerzőt, próbáltam kitalálni, hogy vajon jó helyre tették-e vissza a kötetet – […]
Nők Lapja3 perc
Bóknak szántad?
Donald Trump Franciaországban tett első hivatalos látogatásán szólt egyet, és szokás szerint kitört a botrány. Az amerikai és a francia elnöki párt több magas rangú vendég, valamint számos fotós és tévéstáb figyelte, amikor Trump végigmérte Brigitte Macron-t, és megjegyezte: Maga micsoda jó formában van! Ezt gyorsan megismételte a francia elnöknek is, egyértelművé téve, hogy a […]
Jónap Rita3 perc
A Lady Di-jelenség 20 évvel a baleset után
Fehér rózsák nyílnak a londoni Kensington-palota kertjében, és hamarosan szobor is őrzi majd Lady Diana emlékét annak az épületnek a parkjában, ahol haláláig élt. A „szívek hercegnője” húsz évvel ezelőtt veszítette életét egy tragikus balesetben, és az évforduló alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk rajta, mit hagyott ránk örökségül az egykori walesi hercegné.
Nők Lapja8 perc
Egyszer volt… – A Casablanca utóélete
Nemcsak a könyveknek, a filmeknek is megvan a maguk sorsa. A Casablanca története kész regény – ezt mindenki tudja; legalábbis azok, akik, ha tehetik, minden alkalommal megnézik a kultikus alkotást. Az 1942-ben készült filmet Magyarországon csak 1966-ban mutatták be, szinkronizálva, a kor színészóriásainak közreműködésével. És mint kiderült: nagyon sok ferdítéssel. Balázs-Piri Krisztina írása.
admin3 perc