Aktuális
„Jól érzem magam, elégedett vagyok az életemmel” – Címlapinterjú Janicsák Vecával
A csillagszemű lány, aki úgy énekelte a 2010-es tehetségkutatóban a „Most múlik pontosan...”-t, hogy az embernek elszorult a torka. Azóta négy lemeze, két nagykoncertje és egy tündéri kislánya született. A közönség nagy örömére nemrég visszatért a képernyőre A Nagy Duett című műsorban. Tehetségesebb, mint valaha, de ami a lényeg: a szeme ugyanúgy sugárzik!
Nők Lapja8 perc
Te milyen nyelve(ke)t beszélsz?
Végigsöpört a hazai sajtón az a felmérés, amely szerint Európában mi vagyunk a sereghajtók az idegen nyelvek ismerete terén, a magyaroknak ugyanis csak 37 százaléka beszél más nyelvet is. A szégyenkezés és a bűnbakok keresése mellett megjelentek a témával kapcsolatos régi viccek, felmerült pár új szempont, majd két nap múlva már el is felejtettük az egészet. Pedig a kérdéssel mindannyiunk érdeke foglalkozni.
Nők Lapja10 perc
Kutyának való
– A kutya jól van?– kérdezem a barátnőmet, aki éppen két hete kapott távol élő gyerekeitől egy bűbájos foxit, „hogy végre neki is örülhessen valaki, ha hazamegy”. – Nem kutya ez, hanem angyal – hangzott a sértődött válasz, mire elmosolyodtam. Éppen a napokban került a kezembe egy friss tanulmány, amely arról szól: milyen érdekes, hogy […]
Balázs-Piri Krisztina3 perc
„A Ranschburg” – V. Kulcsár Ildikó emlékezik sokak példaképére
Helytelen, ha az olvasó megérzi az újságíró elfogultságát. Most mégis kivételt teszek, hiszen menthetetlenül elfogult vagyok a hat évvel ezelőtt eltávozott Ranschburg Jenővel: szerettem, tiszteltem. Rengeteget tanultam a könyveiből, cikkeiből, tévéműsoraiból és előadásaiból – mint sokan az országban –, s a vele folytatott beszélgetések nélkül silányabb ember lennék.
admin4 perc
„Csak végtelenül szeretem a gyerekeket” – Barnáné Szőke Zsuzsa óvónő élettörténete
Oly sok szülő panaszkodik tanárokra, tanítókra, iskolákra, óvodákra, hogy valódi felüdülés egy olyan olvasói levél, amelyben elragadtatva írnak egy óvónőről. S ha a fiatal anyukák és apukák rendhagyó pedagógusnapi kitüntetést is adnak Barnáné Szőke Zsuzsannának, akkor érdemes megtudnunk, mi a titka! V. Kulcsár Ildikó írása.
Nők Lapja6 perc
Szánhúzás mínusz huszonnégy fokban – Szigetvári Eszter élettörténete
Kinek a szánhúzás, kinek valami más. Szinte mindenkinek van olyan dédelgetett álma, amelynek a megvalósítását halogatja. Majd, egyszer... soha. Egy fiatal miskolci nő úgy döntött, ideje belevágni a vágyott kalandba. És belevágott. Szíve szerint mindenkinek azt üzenné: ne várjanak, ne halogassanak. Nem fogják megbánni. Hulej Emese írása.
Nők Lapja6 perc
Cukiságok, amikért világszerte rajonganak
Olyan, minth a az egész világ egy vidám mesekönyvvé alakult volna: Mickey egér az anyukák ruháján, pokémon a repülőgép oldalán, Donald kacsa az üzletemberek nyakkendőjén, színes pomponok az edzőcipőkön, telefontokokon és a válltáskák oldalán. Elért minket a cukiságáradat. De honnan indult – és hol fog megállni? Kell egyáltalán, hogy megálljon, vagy ezekkel sokkal vidámabbak a hétköznapok?
Nők Lapja3 perc
Francia gróf, városi hippik, gazdálkodás és művészetek – Helyzetjelentés Bercelről
Bercelen igazán semmi sem volt. Munka, pénz, fejlesztések alig. Kongó kultúrház. Gyerek se sok, mert a fiatalok mennek mind innen is elfele. De egy Magyarországon élő francia gróf és a felesége elhatározta, hogy saját pénzükön itt nógrádi csodát csinálnak. „Ökokulturális” csodát. Beköltöztettek például tíz, hippinek nevezett családot a faluba... Nagyot fordult velük is az élet.
Nők Lapja9 perc