Aktuális
A lelke erős, mint a bivaly, és makacs, mint az okos szamár. Azt mondja, hálás az életnek, hogy megmérhetetlen terheket rak rá, szünet nélkül, már attól a perctől, hogy az anyja hasában növekedni kezdett. Mert így lett az, aki. Aki minden ellenére nem tud gyűlölni, imád élni, és kutyákat ment. És aki, ha törik, ha szakad, megharcolja a most előtte álló harcot is. Még akkor is, ha ez az eddigi legnagyobb.
Dolgoztunk. Nevettünk. Boroztunk. Szerkesztettünk. Veszekedtünk, máskor megöleltük egymást. Sőt, sírtunk is együtt. Azt hittem, minden arcát ismerem. De nem. Egy újat most mutatott meg. És ez az arc, mimika, szemvillanás, ez a hangszín, mosoly, mind egyvalakié. Azé az asszonyé, aki magát nem kímélve írót, táncművészt adott nekünk. Grecsó Krisztián mesél édesanyjáról, Margitkáról. Árvai Magdolna interjúja.
„Tudományos szemmel nézve – írja Gabriel García Márquez – fel se lehet fogni, hogy két ember, aki alig ismeri egymást, akik nem állnak egymással rokonságban, akiknek különböző a természetük, különböző a műveltségük, sőt még a szemük is, egyik napról a másikra kénytelenek legyenek tudomásul venni, hogy együtt élnek, hogy egy ágyban alszanak, hogy összekötnek két sorsot, ami talán külön-külön egészen más irányba tartana.” A Nobel-díjas író tizenhat éves korában megígérte tizenhárom éves szerelmének, hogy feleségül veszi, és vele éli le az életét. Így is történt. A tudomány pedig azóta számtalan mágikus és realista magyarázatot talált arra a jelenségre, amit úgy hívunk, életre szóló kötelék. Vass Virág írása.
