A rejtett agysérülés-járvány, amit a családon belüli erőszak okoz

• A párkapcsolati erőszak során elszenvedett ütések, esések és fojtogatások traumás vagy oxigénhiányos agysérülést okozhatnak.
• Sokszor kizárólag pszichés reakciónak vagy az áldozat „megbízhatatlanságának” tekintik az emlékezetzavart, a zavartságot és az indulatosságot.
• Az isztambuli egyezmény ratifikálása kötelezővé és ellenőrizhetővé tenné a szakemberek képzését, az áldozatok támogatását, az adatgyűjtést és az összehangolt állami fellépést.

Rebeka – saját biztonsága miatt nem a saját nevén szerepel – 1996-ban ismerte meg a férfit, akivel ezután csaknem húsz évig élt együtt. Mire negyvenéves lett, az arcára és a testére térképet rajzoltak az erőszak nyomai: eltört az orra, felszakadt az álla, egy ütéstől a foga átvágta az ajkát. A férje egyszer úgy vágta a fejét az ajtófélfához, hogy kapcsokkal kellett összeilleszteni a sebet. Az egyik fülére rosszabbul hallott, több zápfogát elveszítette.

A sérüléseket azonban mindig megmagyarázta másoknak. Elesett. Beütötte magát. Baleset történt.

Az évek során közel egy tucat alkalommal került sürgősségi osztályra. Az orvosi iratok részletesen rögzítették a sebeket és a töréseket, azt azonban – visszaemlékezése szerint – senki nem kérdezte meg, biztonságban van-e otthon.

Pedig az otthonát – vagy inkább börtönét – kilenc kamera figyelte, az ablakokat csavarokkal rögzítették, az ajtó nyitásáról pedig értesítés érkezett a férfi telefonjára. Egyik este a férfi kalapáccsal fenyegette. Rebeka ekkor értette meg, hogy ha marad, talán nem éli túl.

Autóbusszal, majd vonattal menekült el. A telefonjából kidobta a SIM-kártyát, nehogy bemérhessék. Biztonságos helyre jutott, de a teste és az elméje nem tudta egyszerűen maga mögött hagyni az előző két évtizedet.

Szinte elviselhetetlen fejfájások gyötörték. Foltokat látott, hányingere lett, beszélgetés közben elveszítette a gondolat fonalát. Ugyanazt a történetet többször elmesélte, a tárgyait furcsa helyeken találta meg, olvasáskor újra és újra neki kellett futnia ugyanannak a bekezdésnek.

Először azt gondolta, mindez poszttraumás stressz. Az orvosok fájdalomcsillapítót javasoltak. Csak később jutott el egy olyan neurológushoz, aki profi sportolókat is vizsgált. Itt merült fel először komolyan, hogy Rebeka nemcsak lelki traumákat szerzett: az ismételt ütések és fojtogatások az agyát is károsíthatták.

Senki sem keresi ezt a fajta sérülést

A traumás agysérülés nem feltétlenül jár koponyatöréssel vagy brutális vérzéssel, mint a filmeken. Egy ütés, a fej falhoz csapódása vagy egy nagy erejű esés következtében az agy a koponyán belül elmozdulhat úgy is, hogy nincsenek külső jelek. Károsodhatnak az idegsejtek közötti kapcsolatok, és megváltozhat az információfeldolgozás.

Enyhébb sérülésnél a képalkotó vizsgálatok sem mindig mutatnak egyértelmű eltérést. A tünetek közben nagyon is valósak lehetnek:

• tartós vagy visszatérő fejfájás,
• fény- és hangérzékenység,
• szédülés, egyensúlyzavar,
• látásproblémák,
• alvászavar,
• ingerlékenység,
• koncentrációs nehézség,
• emlékezetkiesés,
• lelassult gondolkodás,
• a szavak megtalálásának nehézsége.

A kutatások szerint a párkapcsolati erőszakot átélt nőknél kifejezetten gyakoriak lehetnek az ilyen sérülések, pontos arányukat azonban nehéz meghatározni. A vizsgálatok többnyire kisebb, menedékhelyeken vagy egészségügyi intézményekben elért csoportokra támaszkodnak, miközben az érintettek jelentős része soha nem kér orvosi segítséget. Egy szakirodalmi áttekintés a vizsgált mintákban 60 és 92 százalék közötti arányt talált, de ez nem vetíthető ki automatikusan minden bántalmazott nőre.

A diagnózist az is megnehezíti, hogy az agysérülés és a poszttraumás stressz tünetei átfedhetik egymást. Mindkettő okozhat rossz alvást, szorongást, indulatosságot, koncentrációs és emlékezeti problémákat. A túlélőnek ráadásul nem mindig egyetlen ütésre kell visszaemlékeznie: lehet, hogy éveken keresztül rendszeresen érte trauma.

Sokszor még annak felismerése is hosszú folyamat, hogy az az ember, akit szerettünk, valójában bántott bennünket. Ha ehhez memóriazavar és zavartság társul, az érintettnek különösen nehéz összeraknia és elbeszélnie a vele történteket.

A fojtogatás láthatatlan nyomai

A fojtogatás különösen veszélyes. Nemcsak a légzést akadályozhatja, hanem az agy vérellátását is csökkentheti. Oxigénhiányos agysérülést, érkárosodást, vérrögöt vagy akár később kialakuló sztrókot okozhat – akkor is, ha a nyakon nem látszik külső sérülés.

A rekedtség, a nyelési nehézség, a zavartság, az emlékezetkiesés, a látászavar vagy a légszomj órákkal, akár napokkal később is jelentkezhet. A fojtogatás ezért minden esetben sürgős orvosi kivizsgálást indokol.

Az áldozat ráadásul nem biztos, hogy fojtogatásként nevezi meg a történteket. Mondhatja azt, hogy pár másodpercig szorították a nyakát, nem kapott levegőt, elsötétült előtte a világ, vagy egyszer csak a földön tért magához. Ha az egészségügyi dolgozó nem kérdez rá konkrétan ezekre, a sérülés és a veszély is rejtve maradhat.

Valóban több agysérülés érheti a nőket, mint az amerikai focistákat?

Persze a New York Times hasonlata egy kissé hatásvadász, nem lehet egyszerűen kijelenteni, hogy egy bántalmazott nő biztosan több agyrázkódást szenved el, mint egy NFL-játékos.

A kutatók mégis arra figyelmeztetnek, hogy

a párkapcsolati erőszakhoz köthető agysérülések társadalmi terhe nagyságrendekkel nagyobb lehet annál, mint amit a nyilvántartások mutatnak.

Becky saját tapasztalatából úgy érezte: az évek alatt több ütés érte a fejét, mint egy átlagos futballistát egész pályafutása során.

A döntő különbség a reakció. Egy profi amerikai futball mérkőzésen sportorvosok, független neurológiai szakértők és videós megfigyelők árgus szemekkel monitorozzák a sérülés legapróbb gyanúját is. Ha egy játékosnál agyrázkódás jelei mutatkoznak, ki kell emelni a játékból, és csak többlépcsős vizsgálat, valamint független orvosi jóváhagyás után térhet vissza.

Egy bántalmazott nő sérülése a lakás zárt ajtaja mögött keletkezik általában. Nincs megfigyelő, aki leállítaná az eseményt. Nincs automatikus neurológiai vizsgálat, rehabilitációs csapat vagy követési protokoll. Lehet, hogy másnap munkába kell mennie, gyereket vinnie az óvodába, és úgy kell viselkednie, mintha semmi nem történt volna.

Miért olyan veszélyes a traumás agysérülés, ha nem is látszik?

A bántalmazott nőknél gyakoribb a traumás agysérülés, mint élsportolóknál (Forrás: Unsplash/Nick Design)

Az agysérülés következményei nemcsak a gyógyulást, hanem a segítségkérést is akadályozhatják. Az érintett összekeverheti az időpontokat, nem biztos, hogy sorrendben tudja elmondani a történteket, vagy később jutnak eszébe fontos részletek.

A rendőrségen vagy a bíróságon ezt könnyen ellentmondásnak bélyegzik. Egy menedékhelyen a feledékenység szabályszegésnek, az ingerlékenység együttműködésre képtelenségnek tűnhet. Pedig lehet, hogy éppen az erőszak okozta sérülés beszél az áldozat helyett.

Az áldozathibáztató kérdések és mondatok ilyenkor különösen rombolóak. A „miért nem emlékszik pontosan?”, a „miért ment vissza?” vagy a „miért nem szólt korábban?” nem számol a fenyegetéssel, a gazdasági függéssel, az elszigeteltséggel és az esetleges neurológiai károsodással.

A kérdésre, hogy miért marad valaki bántalmazó kapcsolatban, nem lehet egyszerűen válaszolni. Általában nem egy döntés a távozás, hanem veszélyes, hosszú folyamat. A titokban mutatható nemzetközi segítségkérő kézmozdulat is azért született, mert az áldozat nem minden helyzetben tud beszélni vagy telefonálni például.

Hallgatásra ítélte a társadalom a nőket

A családon belüli erőszakot évtizedeken át magánügyként kezelték. Már az 1960-as évek Magyarországáról fennmaradt történetekben is felismerhető a minta: a környezet gyakran hallotta, látta vagy sejtette, mi zajlik egy családban, mégis a nő feladata lett volna „jól viselni” vagy eltitkolni az erőszakot.

A családi terror áldozatairól szóló régi beszámolók azért hatnak ma is hátborzongatóan ismerősnek, mert az alapvető mechanizmus keveset változott: az elkövető elszigetel, ellenőriz, fenyeget, majd a felelősséget az áldozatra hárítja.

Gisèle Pelicot története világszerte megmutatta, milyen ereje lehet annak, amikor egy nő nem hajlandó tovább magán viselni az elkövetők szégyenét. Ám az egyéni bátorság nem helyettesítheti az intézményi védelmet. Nem várhatjuk el minden áldozattól, hogy egymaga legyen tanú, nyomozó, egészségügyi szakértő és saját ügyének szószólója.

Mit változtatna az isztambuli egyezmény ratifikálása?

Magyarország 2014-ben aláírta az Európa Tanács nők elleni és családon belüli erőszakról szóló isztambuli egyezményét, de 2026 őszéig nem ratifikálta. Ez azt jelenti, hogy az ország politikai szándékot jelzett, de nem vállalta az egyezmény teljes, jogilag kötelező végrehajtását és az ahhoz tartozó nemzetközi ellenőrzést.

1. Kötelezővé tenné a szakemberek felkészítését Az egyezmény megfelelő képzést vár el azoktól, akik az áldozatokkal kapcsolatba kerülnek. Az orvosoknak, mentőknek, rendőröknek, bíráknak, szociális munkásoknak és gyermekvédelmi szakembereknek ismerniük kellene az erőszak mintázatait. Így a sürgősségi ellátás nem érne véget a seb összevarrásával.
2. Összekapcsolná az ellátórendszer szereplőit Az egyezmény négy pillére a megelőzés, az áldozatok védelme, az elkövetők felelősségre vonása és az összehangolt szakpolitika. Ha egy nő fejsérüléssel kerül kórházba, nemcsak neurológiai vizsgálatra, hanem biztonsági kockázatfelmérésre, jogi tájékoztatásra és szükség esetén védett szállásra is szüksége lehet.
3. Rendszeres adatgyűjtést és kutatást követelne Ma azt sem látjuk pontosan, hány magyar nő élhet párkapcsolati erőszak miatt kialakult, fel nem ismert agysérüléssel. Az egyezmény előírja a rendszeres adatgyűjtést és támogatja a kutatásokat. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy ne becslésekből kelljen kitalálni a szükséges neurológiai, rehabilitációs és mentálhigiénés kapacitást.
4. Nemcsak a feljelentéshez kötné a segítséget A túlélőnek akkor is szüksége lehet orvosi ellátásra, menedékre és tanácsadásra, ha még nem áll készen büntetőeljárást indítani. A segítség nem lehet jutalom azért, mert valaki az intézményrendszer elvárásai szerint cselekszik.
5. Külső ellenőrzést teremtene A ratifikáló országok végrehajtását a GREVIO nevű független szakértői testület vizsgálja. Nemcsak azt nézi, hogy létezik-e egy törvény vagy telefonszám, hanem azt is, hogy az áldozatok ténylegesen hozzájutnak-e a védelemhez.

A ratifikáció természetesen nem szüntetné meg egyik napról a másikra az erőszakot. Nem diagnosztizálná automatikusan Rebeka agysérülését, és önmagában nem teremtene új szakembereket sem. Viszont jogilag számonkérhető keretet adna ahhoz, hogy a felismerés, az ellátás és a megelőzés ne az esetleges jó szándékon múljon.

Törött óra mutatja, mikor kezdődött újra az élete

Miután Rebeka eljutott a megfelelő szakemberekhez, látás-, egyensúly-, mozgás-, beszéd- és foglalkozásterápián vett részt. A diagnózis végre értelmet adott annak, amit addig saját hibájának hitt.

Tanulni kezdett. A célja az lett, hogy szociális munkásként egyszer más nőknek segítsen. A testére tetováltatta: „Soha ne nézz vissza” és „Örökké szabad”. Egy törött órát is visel, amelynek mutatói azon a napon álltak meg, amikor elmenekült.

Rebeka végre ehet tejfölt, amit a férfi korábban megtiltott neki. Mosatlan tányérokat hagyhat a mosogatóban. Beszélhet anélkül, hogy azon gondolkodna, mielőtt kimondja: vajon lendül-e a férje keze az arca felé?

Egy nőnek sem kellene húsz évig várnia arra, hogy valaki végre megkérdezze tőle: mi történt a fejével, és biztonságban van-e otthon. 

Hol kaphatunk segítséget?

Fejet ért ütés, esés vagy fojtogatás után azonnal hívjuk a 112-t, ha eszméletvesztés, súlyosbodó fejfájás, ismételt hányás, görcsroham, zavartság, beszéd- vagy látászavar, féloldali gyengeség, nehézlégzés, rekedtség vagy nyelési nehézség jelentkezik. Fojtogatás után akkor is indokolt a sürgős kivizsgálás, ha nincs látható nyom. Az ér- és légúti sérülések tünetei később is kialakulhatnak.

Ha valakinek menekülnie kell, vagy krízisszállásra van szüksége, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as számon. Közvetlen veszélyben a 112-t kell hívni.

Kapcsolódó: egy bántalmazott anya története – „a gyerekeimért bármit”

Fotó: Getty Images, Unsplash