A tigris, aki túlélte saját támadását

Csak hát ilyenkor szokott jönni az emberi beavatkozás, és a teljesen értelmetlen büntetés, elégtétel vagy bosszú – nevezzük bárminek. Ami senkit nem hoz vissza a halálból, csak odaküld egy ártatlant, akinek egyetlen bűne, hogy a természet rendje szerint viselkedett.

Halálos tigristámadás Angliában

Több szempontból is borzalmas a hétvégén történt eset, amelyben egy fiatal férfit megölt egy tigris az angliai Yorkshire Wildlife Parkban. Önmagában az, hogy meghalt egy fiatal ember, megrázó, ráadásul egyre több híradás utal arra, hogy a férfi zavart mentális állapotban lehetett.

Szegény, kapja is a magáét. Osztogatja az internet népe a nem létező Darwin-díjat, özönlenek a „minek ment oda?” típusú kárörvendő kommentek, mintha valaki, aki egy tigris kifutójában találja magát egy vadasparkban, automatikusan megérdemelné a halált.

Pedig azon túl, hogy egy ember meghalt, az esetnek számos más, meglehetősen nyugtalanító tanulsága is van. Például az, hogy milyen természetellenes helyzeteket teremtünk azzal, hogy vadállatokat tartunk fogságban, majd meglepődünk, ha olykor úgy viselkednek, ahogyan a természetük diktálja.

Amikor az állat fizet az ember hibájáért

Biztosan sokaknak eszébe jut most Tilikum, az orka, amely három ember haláláért is „felelőssé tehető”. Szigorúan idézőjelben, hiszen az Izland közelében fiatalon befogott, hatalmas állat soha nem akart a SeaWorldben parádézni, mutatványokat bemutatni és egy medencében leélni az életét. 1991-ben egy idomár halálában játszott szerepet, 1999-ben egy illetéktelenül a medencébe jutott férfit találtak holtan mellette, 2010-ben pedig egy másik idomárt ölt meg.

Tilikum sorsa hosszú éveken át viták tárgya volt. Már 1992-ben felmerült, hogy visszakerülhetne az izlandi vizekbe, ám az ottani hatóságok elutasították a tervet, részben a fertőzésveszély, részben az állat túlélési esélyei miatt. Később állatvédők egy tengeri menedékhelyre szerették volna költöztetni, ahol természetesebb környezetben, de továbbra is emberi gondoskodás mellett élhetett volna. Több mint 220 ezren írták alá az ezt követelő petíciót, a SeaWorld azonban ellenezte az elképzelést.

És itt van egy nagyon fontos szempont: az állatvédők sem feltétlenül azt követelték, hogy egyszerűen eresszék szabadon, hanem azt, hogy az ember vállaljon felelősséget azért az állatért, amelyet ő maga tett alkalmatlanná a természetes életre. Tilikum végül 2017-ben, a SeaWorld egyik medencéjében pusztult el. Soha nem térhetett vissza a tengerbe.

Tilikum, a három ember halálához köthető orka 2011 márciusában, amikor egy évvel az idomárja halála után újra közönség előtt szerepelt a floridai SeaWorldben. (Forrás: Getty Images)

Altai, a tigris életben marad

Altai, a yorkshire-i vadaspark tigrise viszont most legalább életben marad. Az intézmény vezetése világossá tette, hogy nem fogják elaltatni az állatot. Ez azért is fontos döntés, mert korábban nemegyszer előfordult, hogy egy ember és egy vadállat tragikus találkozásából végül két haláleset lett.

Ott van például Harambe, a cincinnati állatkert gorillája, amelyet 2016-ban lőttek le, miután egy hároméves kisfiú bejutott a kifutójába. A gorilla nem ölte meg a gyermeket, de a gondozók attól tartottak, hogy bármelyik pillanatban végzetes sérülést okozhat neki. Harambe meghalt, a kisfiú életben maradt. Vagy Tatiana, a San Franciscó-i állatkert szibériai tigrise, amely 2007 karácsonyán kijutott a kifutójából, megölt egy fiatal férfit, kettőt pedig megsebesített. A rendőrök lelőtték.

Persze ezekben az esetekben nem bosszúról volt szó. Ha egy kiszabadult ragadozó éppen embereket veszélyeztet, olykor másodpercek alatt kell dönteni, és nem biztos, hogy van más lehetőség. Csakhogy egészen más megállítani egy támadást, mint utólag, a veszély elmúltával elpusztítani az állatot. Különösen akkor, ha annak fogalma sincs arról, hogy bármi rosszat tett volna.

Mit várunk egy vadállattól?

És ha már itt tartunk: nem ártana végre tisztázni, mit is várunk az állatkertek lakóitól. Azt szeretnénk, hogy pompázzanak a maguk vadállati fenségességében, hogy testközelből csodálhassuk az erejüket, a szépségüket, a természetességüket. De lehetőleg ne viselkedjenek vadállatként. Ne támadjanak, ne legyenek kiszámíthatatlanok, és főleg ne tegyenek olyasmit, ami az ember számára elfogadhatatlan. Mintha attól, hogy kerítést húztunk köréjük, máris elfogadták volna a mi szabályainkat.

Pedig a tigris nem tudja, hogy állatkertben él. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan mi tudjuk.

Nem érti, hogy a kerítés egyik oldalán nézők állnak, a másikon pedig egy olyan világ kezdődik, amelyben az ösztönei szerint kellene élnie, de erre csak korlátozott lehetősége van. És végképp nem tudhatja, hogy ha valaki átmászik hozzá, az emberi szabályok szerint neki kellene önmérsékletet tanúsítania.

Van itt azonban még néhány kérdés, amelyre sokkal inkább választ kellene keresnünk, mint arra, hogy megérdemelte-e a férfi a sorsát. Például hogyan történhet meg 2026-ban, hogy valaki be tud jutni egy tigris kifutójába? Mennyire biztonságos egy olyan állatkert, ahol ez egyáltalán lehetséges? És vajon mit tudunk valójában arról, milyen állapotban volt a férfi, miért ment oda, és mi történt az utolsó perceiben?

Túl gyorsan ítélkezünk

Mert miközben ezekre a kérdésekre még nincsenek megnyugtató válaszok, félpercenként jelenik meg egy újabb szenzációhajhász cím, amelynek szerzője látszólag pontosan tudja, mi történt. Az internet népe pedig már ítélkezik is. A férfi ostoba volt, megérdemelte. Az állatkert hibázott. A gondozók nem figyeltek. Valakinek mindenképpen felelnie kell, lehetőleg azonnal, még mielőtt egyáltalán tisztáztuk volna a körülményeket.

És közben mintha megfeledkeznénk arról, hogy meghalt egy ember. Egy fiatal férfi, akinek volt élete, története, és bizonyára vannak hozzátartozói, akiknek most ezzel a felfoghatatlan veszteséggel kell együtt élniük. Akiről szinte semmit nem tudunk, de akinek a halálán mégis képesek vagyunk kárörvendeni.

Szóval igen, ez az eset sokkoló, és bár nem először történik hasonló, még mindig van mit tanulnunk belőle. Az állatok természetéről, a fogságban tartásukról, a biztonságról, de legalább ennyire saját magunkról is. Arról, milyen gyorsan keresünk bűnösöket, milyen könnyen osztunk ítéleteket, és milyen nehezen tudunk egyszerre együttérezni egy emberrel és megérteni egy állatot.

Altai, a tigris ezúttal megúszta. Nem kell meghalnia azért, mert tigrisként viselkedett. De bennem ilyenkor mindig megfogalmazódik még egy gondolat. Rendben, a férfi, aki bemászott a kifutóba, rossz helyen volt. De vajon egy szibériai tigris jó helyen van Angliában?

Kapcsolódó: 

Kiemelt kép: Canva