A Szabó Magda-díj idei kitüntetettjeinek pályáján egyaránt jelen van az írónő életműve, mégis egészen más módon. Ráckevei Anna már főiskolásként játszott a Béla királyban, később a Für Elise színpadi adaptációját rendezte; Rakovszky Zsuzsa prózáját pedig többek között a női sors, az emlékezet és az identitás kérdései kötik Szabó Magda világához.
Emlékeznek arra az első találkozásra – egy könyvre, szerepre, mondatra vagy élményre –, amikor Szabó Magda már nem egyszerűen egy jelentős író volt, hanem személyesen is fontossá vált Önöknek?
Ráckevei Anna: – Első élményem Szabó Magdával kapcsolatban igen korai, és nagyon személyes: már olvasni tudó gyerekkoromban rátaláltam a könyvtárban Tündér Lalára…Kedvenc könyvem lett, ragaszkodtam hozzá, annyira, hogy „elfelejtettem” visszavinni, csak sokadik felszólításra váltam meg tőle, szerettem volna, ha örökre az enyém marad.
Rakovszky Zsuzsa: – Az első találkozás nekem is még kisgyerek koromban történt, nagyon szerettem a Sziget-kéket. A többi gyerekkönyvről valahogy lemaradtam, azok talán akkor jelentek meg, amikor én már nem voltam gyerek, de a serdülőknek szóló, ha jól emlékszem, Pöttyös-sorozatban megjelent könyveit, a Születésnapot és az Álarcosbált olvastam, és ma is élénken emlékszem rájuk.
Hanem hogy gyerekkoromban mit gondoltam a könyvek szerzőjéről, arra már nem emlékszem, valószínűleg semmit, nem hiszem, hogy a gyerekek tudatában lennének, vagy sokat törődnének vele, hogy a könyveket is eleven emberek írják.
Szabó Magda nőalakjai ritkán könnyen megfejthető figurák: erősek és esendők, szerethetők és olykor kegyetlenek egyszerre. Íróként, illetve színészként mi izgatja önöket leginkább egy ilyen összetett női karakterben? Van olyan Szabó Magda-alak, akiben különösen erősen magukra ismertek?
Rakovszky Zsuzsa: – Igen, ezek a nőalakok összetettek: sem nem szentek, sem nem gonosz démonok, és ez már csak azért is igen jó, mert az emberek –nemcsak a nők –általában összetettek, és nem árt, ha erre az írók időnként emlékeztetik az olvasóikat. „Az emberek nem szentek s nem gazok” – ahogy Arany László írja a Délibábok hősében. És hogy van-e olyan Szabó Magda-alak, akiben magamra ismertem?
Ez is érdekelhet: A Nők Lapja 1980-as interjúja Szabó Magdával, amelyben beszél otthonról, emlékről, családról, a Pilátusról és Az őzről is.
– Régebben nemigen tudtam volna ilyet mondani, ma azt mondanám, talán a Pilátus öregasszonya. Aki szeretne még használni valakinek, legfőképpen a gyermekének, de mindig kiderül, hogy már nincs szükség rá. Talán ezt a Szabó Magda-könyvet szeretem a legjobban, és fontosnak és időszerűnek tartom a figyelmeztetését: az embereknek megvannak a szokásaik, a megszokott környezetük, amelyekhez erős érzelmek fűzik őket, lehetőleg ne tépjük ki őket ebből a környezetből valamiféle praktikum vagy észszerűség jegyében.
Ráckevei Anna: – Én erősen tudtam azonosulni Erzsébet kun hercegnővel a Béla királyban. Bár már akkor is, 1983-ban, jóval fegyelmezettebb voltam, mint a darabbeli hercegnő, de örömmel éltem át azt a fékezhetetlen vadságot, ősi energiát, amilyennek az írónő ezt a karaktert elképzelte.
Szabó Magda és Rakovszky Zsuzsa műveiben is sok olyan nővel találkozunk, akinek egészen más az arca kifelé, mint amit belül megél. Íróként hogyan lehet megtalálni ennek a rejtett énnek a hangját – és színészként hogyan lehet megmutatni azt, amit egy szereplő éppen nem mond ki?
Rakovszky Zsuzsa (Forrás: Rakovszky Zsuzsa)
Rakovszky Zsuzsa: – Azt hiszem, az írónak van könnyebb dolga, mert hát létezik belső monológ, vagy akár lehet a narrátor az a bizonyos szereplő, és akkor az olvasó, mondhatni, első kézből értesül a belső világáról. Van aztán olyan is, hogy egy bizonyos szereplőről nehéz lenne feltételezni, hogy alaposan ismeri és megérti önmagát, mondjuk, egy régebbi korban élt, itt az olvasónak, hogy is mondjam, egy kicsit elébe kell mennie a szereplőnek, a saját élettapasztalatára kell támaszkodnia.
– Ezesetben jó szolgálatot tesznek például az álomleírások, ha olyasmit szeretnénk közölni a szereplőről, amit ő nem tudhat magáról.
Ráckevei Anna: – Számomra pedig lenyűgöző, ahogy Szabó Magda a múlt töredékeiből, emlékekből képes egy teljesen tökéletes, részletgazdag, hiteles, minden ízében illeszkedő élő, lélegző új világot alkotni. Többek között A pillanat volt – ebből a szempontból is – elementáris élményem.
Zsuzsa A kígyó árnyékától a VS-ig újra és újra olyan alakokat választ, akiknek valamiképpen bizonytalanná válik az identitásuk: nem feltétlenül azok, akiknek a külvilág látja őket. Ön maga is azt mondta, hogy A kígyó árnyékában elsősorban az énkép és az identitás érdekelte. Szabó Magda hősnőiben is gyakran van egy erős külső személyiség és egy mások előtt rejtve maradó belső én. Érez ebben rokonságot a két írói világ között?
Rakovszky Zsuzsa: – Igen, de furcsa módon, legalábbis tudatosan, csak most vettem észre: újra elővettem Az őzt, ami csak nagyon régen, valamikor kamaszkoromban olvastam, és abban a narrátor/hősnő arra panaszkodik, hogy még a szeretett férfinak sem bírt beszélni a szegénységben töltött gyerekkora megalázó élményeiről, és ezért a másik nem értheti meg a reakcióit bizonyos helyzetekben, ami végül katasztrófát okoz.
– Azt hiszem, a közös vonás talán a titok, az elhallgatás: Szabó Magdánál ez talán inkább a kapcsolatokat rontja meg, engem az a része foglalkoztat, hogy amikor a titok elválaszt minket a többi embertől, és a külvilág nem arra reagál, akik valójában vagyunk, ez hogyan hat vissza arra a képre, amely saját magunkról él bennünk.
Titok után jöjjön az emlékezés – mindkettőjük írói világában ez meghatározó, az, hogy miként írja át a jelen azt, amit a múltról gondolunk. Hol húzódik a határ emlékezés és történetalkotás között, múlt megőrzése és újraértelmezése között?
Rakovszky Zsuzsa: – Átértelmezni a múltat talán leginkább új információk birtokában lehet és kell – ilyenek a személyes, családi történetünkkel és a tágabb értelemben vett történelmi eseményekkel kapcsolatban is bőven adódnak. S hol húzódik a határ emlékezés és történetalkotás között? Ezt bizony nagyon nehéz megmondani. Volt olyan, hogy egy könyvet, A hullócsillag évét, önéletrajz-félének szántam, de sehogy sem haladtam vele, nem jutott eszembe semmi, csak az a néhány emlék, amelyet bármikor „elő tudok húzni a fiókból”.
– Akkor úgy döntöttem, na jó, akkor legyen fikció, és amikor elkészült, egy kedves, idős barátnőm, aki ismert minket, amikor még gyerek voltam, buzgón bólogatott, hogy igen, ez így volt, olyan dolgokra, amikről azt hittem, hogy én találtam ki őket. És ha jól emlékszem, Szabó Magda is ír róla talán a Für Elise-ben, hogy milyen önéletrajzi elemekből alkotott meg a régebbi műveiben egy-egy figurát.
Ráckevei Anna pályakezdőként már a Béla királyban játszott, később pedig a Für Elise színpadi változatát rendezte. Mit értett meg Szabó Magdából ennyi év elteltével másként? És Rakovszky Zsuzsától is kérdezném: változott-e az évtizedek során az, ahogyan egy író-elődöt, akár Szabó Magdát olvassa?
Ráckevei Anna (Forrás: Ráckevei Anna)
Ráckevei Anna: – A Béla király darab egyik próbáján látogatott meg minket Szabó Magda, elvarázsolt a személyisége, de különösebben nem foglalkoztatott, hogy mi van a világnak mutatott jelmez mögött. A mostani találkozás vele a Für Elise-en keresztül jóval mélyebb, gazdagabb élményt nyújtott. Miközben a munkatársaimmal ízekre szedtük a mondatait, úgy éreztem, hogy beengedett lelkének belső termeibe, és megtisztel azzal, hogy megosztja velem azt a rengeteg tudást, amit összegyűjtött az emberről, Istenről, az életről.
Rakovszky Zsuzsa: – Ahogy az ember a kor előrehaladtával ugyanazt a könyvet újraolvassa, jó esetben nő az élet-és emberismerete, mást és mást fedez fel benne. Az őzt azért vettem most újra elő, mert valakivel beszélgettem róla, és akkor ébredtem rá, hogy nem csak érzelmekről, szerelmi rivalizálásról van szó benne.
– Hanem olyan társadalmi ellentétekről is, amikről beszélni, azt hiszem, komoly merészséget jelentett a hatvanas évek elején – nem egyszerűen egyik nő féltékeny a másikra, hanem egy „jobb napokat látott”, elszegényedett család tagja egy új „elithez” tartozó lányra, aki a háború utáni, megváltozott körülmények között is, mondhatni, a „talpára esett”, anélkül, hogy erre törekedett volna. „Az irigység és a bosszúszomj nemcsak irigységünk tárgyát pusztítja el, hanem végül önmagunkat is” – ez is eléggé időszerű és megszívlelendő tanulság.
Szabó Magda sokat írt családi örökségről, titkokról, elhallgatásokról és arról, mit viszünk tovább akaratlanul is az előttünk élők életéből. Önök alkotóként mit kezdtek a saját örökségükkel? Van-e olyan női minta, amely máig dolgozik önökben?
Ráckevei Anna: – Természetesen édesanyámé. Az az erő, kitartás, szeretet, fáradhatatlan tettrekészség, együttérző segítőszándék másokkal szemben, életöröm, vidámság, önirónia, ahogy ő élte az életet, örökre példa előttem.
Rakovszky Zsuzsa: – A családomról úgy általában sajnos nagyon keveset tudok. Ami a „női mintát” illeti, nálunk édesanyám volt a családfenntartó, ezért nekem még csak eszembe se jutott, hogy a nő voltom akadályozhatna a pályaválasztásban vagy bármiben. Anyám erősen támogatta a versírást is, és nagyon fontos volt, hogy tovább tanuljak, ezért nálam a kamaszkori lázadás abban nyilvánult meg, hogy megpróbáltam „olyan lenni, mint a többi lány”, ami nem nagyon sikerült, már csak azért sem, mert nincs is olyan, hogy „többi lány” – ki ilyen, ki olyan…
Most mindketten egy olyan díjat kapnak, amelynek célja nem pusztán Szabó Magda emlékének őrzése, hanem annak jelenbe helyezése a saját hang, nyelv, eszköztár által. Mit jelent önök szerint ma valóban életben tartani egy írót? És ha Szabó Magda most itt ülne velünk, vajon miről lenne a legérdekesebb hármójuknak beszélgetni?
Ráckevei Anna: – Az a tapasztalatom, hogy Szabó Magdát, mint írót, nem kell életben tartani, elevenen él az emberek mindennapjaiban, legalábbis itt, Debrecenben. Az pedig különösen örömteli , hogy a Csokonai Színház mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az új nemzedékek ismerjék meg, találkozzanak Szabó Magda világával.
– Ezért is volt revelatív élmény számomra Kukovecz Ákos rendezésében az Az a szép fényes nap, mert teljesen újszerű, mai hangon, a fiatalokhoz nagyon közel álló módon szólaltatta meg a drámát. A kisebbek pedig a Tündér Lala varázslatos világában gyönyörködhettek, és biztos vagyok benne, hogy őket is ugyanúgy magával ragadta Szabó Magda csodálatos mesevilága, mint annak idején engem.
Rakovszky Zsuzsa: – Nem tudom, mit jelent életben tartani egy írót, gondolom, vannak irodalmi divatok és iskolák, amelyek fölfedeznek egy nagy elődöt, akit a korábbi nemzedék esetleg egy időre elfelejtett, aztán vannak „civil” olvasók, akik talán véletlenszerűen rábukkannak egy könyvre a könyvtárban vagy könyvesboltban, és ha megtetszik nekik, keresni kezdik a szerző többi művét. És hogy miről beszélgetnénk hármasban? Hát könyvekről, mi másról? A könyvmolyságban, az hiszem, egyek vagyunk…
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!