Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szeptember 15-én jelentette be, hogy döntése alapján megszűnt Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum eddigi főigazgatójának megbízatása, ezzel egy időben pedig az intézmény ideiglenesen bezár.
A miniszter közlése szerint a bezárás alatt elvégzik a kiállítás tartalmi átvilágítását, valamint tisztázzák a kapcsolódó jogokat. Pontos újranyitási dátumot egyelőre nem közölt, azt azonban jelezte, hogy a Terror Háza még 2026-ban újra látogatható lesz, amint kialakulnak a végleges szakmai, gazdasági és működtetési keretek.
A változást a múzeum működtetésének átalakítása előzte meg. A Terror Házát korábban fenntartó, 1999-ben alapított Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány megszűnt, feladatait szeptember 1-jétől a Kulturális Vagyonkezelő Kft. vette át.
Miért fontos, hogyan meséli el a történelmet a Terror Háza?
A Terror Háza 2002-ben nyílt meg az Andrássy út 60. alatt, és azóta a magyar emlékezetpolitika egyik fontos intézménye. Állandó kiállítása ráadásul az elmúlt 24 évben lényegében változatlan maradt. Közben új történeti kutatások születtek, változott a múzeumokról való gondolkodás, és felnőtt egy olyan generáció, amelynek már a rendszerváltás sem személyes emlék, hanem történelem.
Egy történeti múzeum nem pusztán tényeket és tárgyakat helyez egymás mellé. Már azzal is értelmezi a múltat, hogy minek ad nagyobb teret, mely eseményeket kapcsolja össze, kit mutat áldozatként vagy elkövetőként, és mi az, ami kevésbé hangsúlyosan jelenik meg, esetleg mit nem mutat meg egyáltalán. A Terror Háza esetében ennek hatását tovább erősíti a kiállítás látványvilága, elvégre itt zene, filmek, rekonstruált helyiségek, fény- és hanghatások vezetik végig a látogatót a tárlaton.
Ez is érdekelhet: A pesti lányokról ritkábban beszélünk – pedig nélkülük más lett volna ’56
Apor Péter történész a Terror Házáról szóló tanulmányában azt vizsgálta, mi történik akkor, amikor egy múzeum ilyen erősen hat az érzelmekre és az érzékekre. Az ilyen eszközök nem egyszerűen látványosabbá teszik a kiállítást, hanem abban is szerepük lehet, hogy a múzeum által kínált történetértelmezést a látogató közvetlenebbül, szinte átélt tapasztalatként fogadja be.
Éppen ezért különösen fontos, hogy az így közvetített történelmi állítások pontosak és megfelelően árnyaltak legyenek.
A Terror Háza Múzeum pincéjének egyik kiállítótere 2015-ben. A kiállítás erőteljes vizuális és érzelmi hatásokkal idézi meg a múltat, ami még nagyobb súlyt ad annak, milyen történelmi állításokat közvetít (Forrás: Oscar Gonzalez/NurPhoto via Getty Images)
Mit bíráltak a történészek a Terror Háza kiállításában?
A Terror Háza történelemszemléletét megnyitása óta számos történész és társadalomkutató bírálta. Az egyik visszatérő kritika szerint a kiállítás Magyarországot a 20. században elsősorban külső hatalmaknak kiszolgáltatott áldozatként mutatja be, miközben kisebb hangsúlyt kap a magyar állam, a hazai intézmények és a társadalom egyes csoportjainak saját felelőssége. Maya Nadkarni antropológus például részletesen vizsgálta, hogyan épül fel a kiállításban ez a Magyarországot elsősorban áldozatként bemutató történet.
Ennek egyik legtöbbet vitatott pontja a holokauszt bemutatása. Karsai László holokausztkutató már a múzeum 2002-es megnyitása után bírálta a kiállítást, és azóta is többször kifogásolta, hogy az 1945 előtti időszak és a magyar állam felelőssége túl kevés teret kap benne. Egy 2026-os írásában arra is felhívta a figyelmet, hogy az állandó kiállításban mindössze két szoba foglalkozik az 1945 előtti időszakkal, míg huszonhárom a kommunista rendszerrel.
Ez is érdekelhet: „Mécsesként fénylenek az eltitkolt történetek…” – A holokauszt emlékezete a családban
Karsai szerint ezzel háttérbe szorul többek között az is, hogy a magyarországi zsidóság jogfosztása már a német megszállás előtt megkezdődött, 1944-ben pedig a magyar állam és közigazgatás aktívan közreműködött a deportálásokban. Ez azért lényeges, mert egészen más történelemkép rajzolódik ki attól függően, hogy Magyarországot csak áldozatként, vagy bizonyos eseményekben felelősséget viselő szereplőként is látjuk.
A Terror Háza Múzeum egyik látványos installációja: a szovjet tank mögött az Áldozatok fala látható (Forrás: Oscar Gonzalez/NurPhoto via Getty Images)
Más kutatók azt is bírálták, ahogyan a múzeum a náci és a kommunista diktatúrát egymás mellé helyezi és összekapcsolja, mert szerintük ezzel a két rendszer közötti fontos történelmi különbségek és eltérő felelősségi viszonyok háttérbe szorulhatnak. A kommunista diktatúra áldozatainak bemutatása és emlékezetének megőrzése nyilvánvalóan legitim és fontos múzeumi feladat.
A szakmai vita természetesen nem is arról szól, hogy szabad-e erről beszélni, hanem arról, hogy milyen arányokkal, kontextussal és történelmi felelősségi viszonyokkal meséljük el egymás mellett a nyilas és a kommunista diktatúra történetét.
Nem csak a történelemszemléletet bírálták: a tényekről is vita volt
A Terror Házában még konkrét történelmi állításokból is születtek viták. Az egyik legismertebb a Dózsa–Pruck-ügy volt: egy 1956-ban készült híres fényképen látható fegyveres fiút a Terror Háza és Schmidt Mária Dózsa Lászlóként azonosította, miközben a Pruck család szerint a képen Pruck Pál szerepelt. A fotó készítője és több történész is a Pruck család álláspontját támasztotta alá.
Az ügy bíróság elé került, és jogerős ítélet mondta ki, hogy a Terror Háza nem állíthatja, hogy a fényképen Dózsa László látható. A múzeumnak végül el kellett távolítania a vitatott feliratot.
2026-ban Ungváry Krisztián történész azért fordult ismét a hatóságokhoz Schmidt Mária miatt, mert szerinte a Terror Háza ártatlan áldozatként mutatja be Bilkei-Pap Zoltánt. Bilkei-Papot a háború után háborús bűntett és a demokratikus államrend elleni összeesküvés miatt ítélték jogerősen halálra. Ungváry kutatásai szerint 1944-ben a Vannay-különítmény tagjaként zsidók elfogásában és őrzésében is közreműködött, a háború után pedig antiszemita röplapokat terjesztett.
Tildy Zoltán köztársasági elnök 1947-ben kegyelmet adott neki, halálbüntetését életfogytiglanra változtatta, a kommunista hatalom azonban később felülírta a kegyelmi döntést, és 1951-ben kivégezték. Éppen ezért személyének megítélése is vitatott: kivégzése a kommunista rendszer jogtiprásának példája lehet, ez azonban Ungváry szerint nem teszi semmissé korábbi tetteit.
Mit jelenthet most a tartalmi átvilágítás?
Tarr Zoltán egyelőre nem részletezte, pontosan mit jelent majd a Terror Háza kiállításának „tartalmi átvilágítása”, és azt sem, hogy kik végzik el a szakmai munkát, így egyelőre azt sem lehet még megítélni, milyen szakmai elvek alapján döntenek majd a változtatásokról.. Ez pedig nagyon nem mindegy. Egy történeti kiállítást ugyanis nem pusztán politikai vagy fenntartói szempontoknak kell alakítaniuk, hanem a történészek és muzeológusok szakmai munkájának, a történelmi forrásoknak és a történettudomány eredményeinek is.
A legfontosabb kérdés talán pedig talán az lesz, hogy a 2002-ben kialakított történelemszemlélet mennyiben állja meg a helyét 2026-ban.
Ennek azért is nagy a tétje, mert a Terror Háza nem egyszerűen egy múzeum a sok közül. Saját adatai szerint 24 év alatt több mint nyolcmillió látogatója volt, vagyis generációk történelemképét alakíthatta itthon és külföldön egyaránt. A mostani átvilágítás ezért jóval többről szólhat annál, hogy lecserélnek-e néhány feliratot vagy kijavítanak-e egy tévesen azonosított fényképet.
Arról is szólhat, mennyire pontosan és árnyaltan meséli el a múzeum Magyarország 20. századát, és hogy az áldozatokra való emlékezés mellett mennyire képes bemutatni az események okait, összefüggéseit és a történelmi felelősség kérdését. Végső soron pedig arról, milyen képet visz magával a látogató arról, mi történt Magyarországgal – és milyen szerepünk volt nekünk magunknak mindebben.
Kiemelt kép: A Terror Háza Múzeum budapesti épülete 2004-ben, fotó: Maurice Rougemont/Gamma-Rapho via Getty Images
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!