gyerekek menzán állnak sorba

Gyömrői menzabotrány: ennyi étel landolt a konyhásoknál

Hat kiló sajtból csak kilencven deka jutott a gyerekeknek a gyömrői Fekete István Általános Iskolában. A polgármester négy konyhai dolgozót állított meg az iskola parkolójában, akik kilószám vitték haza az élelmiszereket. Az alkalmazottakat elbocsátották, a rendőrség nyomozást indított.
  • A polgármester adatai szerint a 12 kilónyi sajtból és sonkából alig több mint hármat osztottak ki a gyerekeknek.
  • Egy iskolai konyhai kisegítő kötelező legkisebb bére 2026-ban bruttó 322 800 forint.
  • A négy dolgozót elbocsátották, a rendőrség nyomoz, azt azonban még nem bizonyították, hogy évek óta tartott a dézsmálás.

Épp csak elkezdődött az iskola, máris botrány robbant ki Gyömrőn. A helyi polgármester a Fekete István Általános Iskola parkolójában állított meg négy konyhai dolgozót, akiknél a gyerekeknek szánt élelmiszerekből összeállított, egyenlő adagokra osztott csomagokat találtak.

A négy önkormányzati alkalmazottat azonnal elbocsátották, az ügyben rendőrségi eljárás indult. Azt azonban egyelőre nem tudni, mióta tartott a dézsmálás.

Mi történt a gyömrői Fekete István Általános Iskolában?

Kisberk Szabolcs polgármester beszámolója szerint 2026. szeptember 1-jén, kedden délután a hivatalos munkaidő lejárta előtt körülbelül egy órával akart távozni a konténeriskolából a négy konyhai dolgozó. A városvezető a parkolóban arra kérte őket, hogy mutassák meg a náluk lévő csomagokat.

A szatyrokból a gyerekek étkeztetésére szánt alapanyagok és készételek kerültek elő. A polgármester szerint a négy dolgozó csomagjában azonos mennyiség volt, az élelmiszereket dekára pontosan osztották szét egymás között. A történteket az önkormányzat fényképekkel és videóval is dokumentálta.

Az iskola 2019-ben omladozó falai miatt került a hírekbe…

Mennyi étel jutott el a gyerekekhez?

A polgármester által közölt adatok szerint az aznapi készletből:

  • a hat kilogramm reszelt sajtból 5,1 kilogramm került a dolgozók csomagjaiba, a gyerekek között 0,9 kilogrammot osztottak szét;
  • ugyanennyi sonkafelvágottból 3,5 kilogrammot csomagoltak el, 2,5 kilogrammot szolgáltak fel;
  • hat kilónyi margarinból három kilogramm jutott a gyerekeknek, a másik három kilogrammot elvitték volna;
  • a csomagokban közel három kilogramm zöldpaprikát, öt kilogramm őszibarackot és egy nagy csomag levesgyöngyöt is találtak.

Kész szendvicsek, több tányérnyi készétel és egy diétás menü is előkerült. A beszámoló szerint az egyik hűtőben kilószámra tároltak félretett köretet.

Nem csak a megmaradt ebédet vitték volna haza

Az ügy egyik fontos részlete, hogy a beszámoló alapján nem csupán a tálalás után megmaradt néhány adag ételről volt szó. A gyerekeknek szánt alapanyagok jelentős részét már a kiosztás előtt félretették, ezért kerülhetett például hat kilogramm sajtból mindössze kilencven deka a szendvicsekbe.

A négy érintett az önkormányzat dolgozója volt. Maga az iskola a Monori Tankerületi Központ fenntartásában működik, így az eddigi információk alapján az ügy a közétkeztetésben dolgozókat érinti, és nincs arra utaló adat, hogy az iskola pedagógusai vagy vezetői részt vettek volna a történtekben.

Mit tett a rendőrség?

Kisberk Szabolcs rendőröket hívott a helyszínre, majd azonnali hatállyal megszüntette a négy konyhai dolgozó munkaviszonyát.

A polgármester úgy tudja, valamennyien elismerték a tettüket.

A rendőrség újságírói megkeresésre megerősítette, hogy valóban folyik nyomozás, részletes hivatalos tájékoztatást azonban egyelőre nem adott. Emiatt jelenleg azt sem lehet biztosan tudni, milyen értékű lopást vizsgálnak, és milyen eljárási minőségben hallgatták meg az érintetteket. A büntetőjogi felelősségükről később a hatóságok döntenek.

Évek óta lophatták a gyerekek ételét?

A polgármester bejegyzésében azt írta, hogy a dolgozók évek óta dézsmálhatták a menzaadagokat. Ez jelenleg feltételezés, amit még nem támasztottak alá korábbi leltáradatokkal, tanúvallomásokkal vagy hatósági megállapításokkal.

A vizsgálatnak ezért arra is választ kell adnia, hogy egyszeri esetről vagy hosszabb ideje működő gyakorlatról volt-e szó. Ehhez áttekinthetik a korábbi szállítóleveleket, készletnyilvántartásokat, étlapokat, megrendelt adagszámokat és esetleges kamerafelvételeket. Egyelőre azt sem tudni, keletkezett-e korábban olyan szülői vagy intézményi panasz, ami a feltűnően kevés ételre utalt.

gyomro-menza-botrany

Mi lesz ma az ebéd? (Forrás: Getty Images)

Váratlan ellenőrzéseket ígérnek a gyömrői konyhákon

Kisberk Szabolcs bejelentette, hogy a történtek után valamennyi önkormányzati konyhán előre be nem jelentett ellenőrzéseket tartanak.

Különös egybeesés, hogy Gyömrőn éppen szeptember 1-jén indult el az új közétkeztetési rendszer, amelyben a szülők már kétféle ebédmenü közül választhatnak. Az önkormányzat korábbi tájékoztatása szerint az újítással a választékot szerették volna növelni és az ételpazarlást csökkenteni. Jelenleg semmilyen nyilvános információ nem utal arra, hogy az új szolgáltatónak vagy a kétmenüs rendszernek köze lenne a botrányhoz.

A rendőrségi és önkormányzati vizsgálatnak azt is ki kell derítenie, mióta tűnhetett el étel a konyháról, mekkora lehetett az okozott kár, és hogyan maradhatott mindez észrevétlen.

Mennyit kereshet egy iskolai konyhai dolgozó?

Az eset nyilvánosságra kerülése után sokan tették fel a kérdést, hogy vajon mennyire kell keveset keresnie valakinek ahhoz, hogy a gyerekeknek szánt sajtot, sonkát vagy gyümölcsöt tegye a táskájába. 

A felvetés érthető, a gyömrői dolgozók tényleges béréről és az indítékaikról azonban nincs nyilvános információ. Arra sincs bizonyíték, hogy az étel elvitelének hátterében anyagi nehézség állt volna. Az alacsony kereset fontos társadalmi körülmény, de önmagában sem magyarázatot, sem mentséget nem ad a gyerekeknek szánt élelmiszer elvételére.

A négy elbocsátott alkalmazott pontos fizetését az önkormányzat nem hozta nyilvánosságra. A 2026-ban érvényes szabályok szerint egy teljes állásban foglalkoztatott, szakképzettséget nem igénylő konyhai kisegítő alapbére nem lehet kevesebb havi bruttó 322 800 forintnál. Ez adókedvezmények nélkül körülbelül nettó 215 ezer forintot jelent. 

Egy anyuka tapasztalatai

Elképzelhető az is, hogy nem elszigetelt jelenségről van szó. „Tavasszal vezették be a szabadszedéses menzát az iskolánkban – kezdte lapunknak történetét egy 45 éves anyuka, akinek gyerekei egy budapesti általános iskolába járnak. Az ebéd többe került így, mint korábban, de úgy gondoltuk, végre azt ehetnek a gyerekek és annyit, amennyit szeretnének a menzán.

Ehelyett azokból az ételekből, amiket szívesen ettek volna, valahogy sosem volt kirakva, a konyhásoknak mindig volt valamilyen kifogása, hogy most miért nincs éppen a tálalóban. Ha pedig egy gyerek annyit szedett volna, mint a kirakott mintaadag, azonnal rászóltak, hogy kevesebbet vegyen. Adta magát a kérdés: hova spóroltak az étellel, ha a fejadag jól láthatóan volt meghatározva? Nem vádaskoda, de mindannyian tudjuk, hogy a két nagy megpakolt szatyorban, amit minden konyhás vitt haza magával, mi volt. Ez olyan magyar néphagyomány”– véli az édesanya. 

Kapcsolódó: Válogat a gyerek? Így segíthetjük, hogy jól egyen a menzán

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó