- Nemcsak a hőség, hanem az elöregedett vízhálózatok és a megnövekedett fogyasztás is súlyosbítja a vízhiányt Magyarországon.
- Egyes településeken már vízkorlátozást vezettek be, a szolgáltatók szerint akár a hálózat összeomlása is bekövetkezhet, ha nem csökken a fogyasztás.
- Mutatjuk, mi áll a vízhiány hátterében, mit tehetünk, ha csökken a víznyomás, és hogyan spórolhatunk nap mint nap az ivóvízzel.
Európa napok, lassan hetek óta lobogó üstre, sőt, egyre inkább száraz serpenyőre emlékeztet. A hőhullám nemcsak kellemetlen, és nem is csak egészségügyi kockázat vagy mezőgazdasági probléma. Magyarországon több helyen az ivóvízellátás biztonságát is veszélyezteti.
Rohamtempóban fogy a víz
Az okok összetettek. Az extrém melegben nő a lakossági vízfogyasztás, hiszen többet zuhanyozunk, gyakrabban mosunk, sokan vezetékes ivóvízzel locsolják a kerteket, töltik fel a medencéket vagy mossák az autójukat.
A legnagyobb terhelést az jelenti, hogy ezek a vízigényes tevékenységek jellemzően ugyanabban az esti időszakban zajlanak, amikor a hálózatnak egyszerre kellene kiszolgálnia mindenkit.
Ehhez társul az évek óta tartó aszály, a csökkenő talajvízszint, valamint az a probléma, hogy számos gyorsan növekvő agglomerációs településen a víziközmű-hálózat fejlesztése nem tudott lépést tartani a lakosságszám emelkedésével.
Vízhiány országszerte
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn már arra figyelmeztetett, hogy ha a fogyasztás nem csökken azonnal, „a teljes összeomlás is elképzelhető” a hálózatában. Szada a hálózat túlterhelése miatt vízszolgáltatás nélkül maradt, Ürömön, Pomázon és Solymáron pedig már konkrét területeken nincs ivóvíz a hálózat egyes részein.
A társaság szerint a hétvégén 55 százalékkal magasabb volt a vízigény az átlagosnál, miközben egyes helyeken a fogyasztás az átlagos vízigény kétszeresét is meghaladta.

Muszáj locsolni, de vízhiány idején azt is okosan kell csinálni (Fotó: David Ballew/Unsplash)
A probléma nem elszigetelt. Zalaegerszegen elsőfokú vízkorlátozást vezettek be, Zalaszentgrót térségében pedig több településen másodfokú korlátozásra volt szükség. A vízhiány különösen ott jelentkezik gyorsan, ahol magasabban fekvő településrészeket kell ellátni, vagy ahol az agglomerációs népességnövekedéshez nem nőtt hozzá a víziközmű-hálózat.
A az idei június végi európai hőhullám több országban rekordokat döntött, és egyszerre terheli az emberi egészséget, az ökoszisztémákat, a mezőgazdaságot és az infrastruktúrát. Magyarországon a HungaroMet szerint ugyan a hét második felében mérséklődik a hőség, de az aszály sok térségben továbbra is fennmaradhat, mert a várható csapadék rendkívül egyenetlenül oszlik el.
Jelezzük a vízhiányt!
Ha valaki vízhiányt, tartós nyomáscsökkenést vagy időszakos vízkimaradást tapasztal, nem érdemes megvárnia, amíg teljesen megszűnik a szolgáltatás. Elsőként célszerű ellenőrizni, hogy az illetékes víziközmű-szolgáltató nem adott-e ki tájékoztatást tervezett karbantartásról vagy vízkorlátozásról.
Amennyiben ilyen információ nincs, illetve a probléma több ingatlant is érint a környéken, a jelenséget haladéktalanul be kell jelenteni az illetékes vízszolgáltató 24 órás hibabejelentő vonalán. A szakemberek szerint már a szokatlanul alacsony víznyomás vagy a levegős, akadozó vízfolyás is jelezheti, hogy a hálózat túlterhelt, ezért ezekről is érdemes értesíteni a szolgáltatót.
A lakossági bejelentések segítenek a hibák gyorsabb feltárásában, és szükség esetén a szolgáltató ideiglenes ivóvízellátást – például lajtoskocsival – is biztosíthat az érintett területeken.
Mit tehetünk mi magunk?
A szakemberek szerint a jelenlegi helyzetben minden megtakarított liter számít. Néhány egyszerű szokás megváltoztatásával jelentősen csökkenthető a háztartások vízfogyasztása anélkül, hogy le kellene mondanunk a komfortérzetünkről. A témáról korábban ebben a cikkünkben írtunk.
- Fogmosás és borotválkozás közben zárjuk el a csapot, ne hagyjuk feleslegesen folyni a vizet.
- A zöldségeket és gyümölcsöket folyó víz helyett inkább egy tálban mossuk meg.
- Ha csöpög egy csap vagy szivárog egy WC-tartály, minél hamarabb javíttassuk meg, mert egy apró hiba is rengeteg vizet pazarolhat el.
- Csak akkor indítsuk el a mosógépet vagy a mosogatógépet, ha valóban tele van.
- A nagy hőségben lehetőleg ne vezetékes ivóvízzel locsoljuk a kertet. Ha van rá lehetőség, gyűjtsük össze az esővizet, és azt használjuk öntözésre.
- A kertet inkább a kora reggeli vagy késő esti órákban locsoljuk, amikor kisebb a párolgási veszteség.
- Rövidítsük le néhány perccel a zuhanyzást – ezzel egyszerre takarítunk meg vizet és energiát.
- Kerüljük a medencék feltöltését, az autómosást és a járdák locsolását a legkritikusabb időszakokban, különösen ott, ahol vízkorlátozás van érvényben.
- A szakemberek azt is kérik, hogy a nagy vízigényű háztartási munkákat – például az öntözést vagy a mosást – lehetőleg ne az esti csúcsidőszakban végezzük, amikor a hálózat a legnagyobb terhelés alatt áll.
Kapcsolódó: Innen ismerheted fel, ha ki vagy száradva
Kiemelt kép: Getty Images