A vers egy mítoszi erejű, látomásos utazás, amelyben a költő az emberi sorsot, a történelem tragédiáit és a teremtés titkait idézi meg. A szarvassá változás ősi motívum, a szabadság és a menekülés jelképe, amely egyszerre hordozza a pusztulás és az újjászületés lehetőségét.
Ez a mű nem pusztán olvasmány: inkább sodró, mindent elárasztó tapasztalat, amelynek ritmusa, képei és zeneisége mélyen bevésődik az ember emlékezetébe. Ezért is választotta a Vecsei H. Miklós által vezetett QJÚB formáció legújabb előadásuk alapanyagává. Az előadás bemutatója a MÜPA Fesztiválszínházában lesz december 7-én este.
„Gyermekkorom meghatározó élménye a szarvas-mítosz és a vers kántálása otthon. Mi jelenik meg? Egy anya, aki hívja vissza elvándorolt, eltévedt fiát, a szarvassá-vált fiút. És egy fiú, aki ’Ott állt az idő hegygerincén, / ott állt a mindenség torony-csücskén, / ott állt a titok kapujában’.
A vers a tiszta forrásról ír és a titkok kapujáról. Maga a művészettel találkozás ezen a kapun való belépés lehetősége. A tiszta hang és szó nélkül pedig elvesznénk. Manapság mindkettőre szükségünk van, ha józan, de valódi életet szeretnénk élni. Ez adja kortalan erejét és szépségét is.” – nyilatkozta Juhász Anna irodalmár, a költő jogörököse.
Juhász Ferenc költő
Talán maga Juhász Ferenc volt a szarvas
Az idén épp 10 éve elhunyt Juhász Ferenc 1955-ben, azaz 70 éve írta nagyversét, A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából című költeményt. A vers felkérésre született abban az évben, amikor az ország Bartók Béla születésének 75. évfordulójára emlékezett. A mű a bartóki Cantata profanára adott hitvallásszerű ars poetica,
egy generáció hangját megfogalmazva – a faluból kirajzott nemzedék felszárnyalásának útját.
A generáció a „Fényes szelek nemzedéke”, melynek tagjaként Juhász vidékről elszármazva, új hangot teremtve az irodalomban a valóság és szeretet ábrázolására törekedett. Juhász Ferenc a vers keletkezéséről így vallott:
„Fiatal költőként hallgattam ezeket a lenyűgöző, elementáris erővel ható, hátborzongató és elmevilágosító zenéket… Valószínűleg a Cantata Profana élménye lökte ki belőlem a Szarvaséneket… A szarvassá változott fiú költeménye a kiválás verse is… A vers szükségképpen hordozta annak a kornak jegyeit, erőit és ellentmondásait, akaratát és ellenakaratát is…”
Talán ő maga volt a versében megidézett szarvas, aki elindult egy kis faluból, Biáról, és saját költői világot teremtve végig járta az útját. Mestere Tamási Áron, felfedezője Weöres Sándor, költő-testvére Nagy László és Simon István volt, forrása haláláig a magyar kultúra.
Márai Sándor így fogalmazott: “Talán sumér őselemek csillognak ebben a paraszti panteizmusban, színek az óceán, az idő mélyéről, az emberi fajta eszmélésének első szikravetési idejéből…Az egész végül csillagporból, szeráfzenéből habart, igaz tünemény. Nagy költő.”
Kinek a szimbóluma a szarvas-ember? Mi a tétje annak, hogy Juhász Ferenc, Nagy László, Szabó Magda, vagy a kortársak között Kollár-Klemencz László vagy Háy János szarvas-szimbólumát meghalljuk? Miként nem idegen számunkra, a zajos XXI. században a természet szűzi közegét ismerő és a sűrű, fejlődő nagyváros feszültségében ébredező állat dilemmája, szenvedéstörténete?
Juhász Ferenc egy korszak nagy költője, egyben az utolsó tanúja volt, a költő, aki megérte, hogy élete végén a legfiatalabb generáció újra felfedezze. Ennek az újrafelfedezésnek egy fontos állomása Vecsei H. Miklós színművész és alkotói csapata, a QJÚB (Hegedűs Bori, Vecsei H. Miklós, Frimmel Jakab, Paczári Viktor, Mihalik Ábel, Ratkóczi Huba) koncertszínházi előadása, ami utat nyit az új generáció számára a felfedezésre, megismerésre.
