- Az Egyesült Államokban illetlenségnek számít megkérni a vendéget, hogy vegye le a cipőjét, míg Ázsiában és Közép-Európában ez a tisztelet alapvető jele.
- A cipőlevétel kérdése kulturális különbségeket tükröz: máshol az otthon társasági tér, nálunk inkább személyes szentély.
- Hogy cipőben maradunk-e vagy sem, sokat elárul arról, mit gondolunk az otthonról, a határokról és a másik ember tiszteletéről.
Ha megnézzük kedvenc amerikai sorozatainkat – mondjuk a Szex és New Yorkot –, rögtön szembetűnik, hogy Carrie Bradshaw soha nem veszi le a cipőjét. Még a saját otthonában sem. Van is egy rész, amiben a barátnők vendégségbe érkeznek, és amikor a házigazda megkéri Carriet, hogy hagyja az előszobában a Manolo Blahnikjait, ő teljesen kiborul.
„A cipő maradhat?”
Bevallom, engem zavar, ha valaki utcai cipőben betrappol a lakásba. Főleg, ha előtte fél napot töltöttem takarítással, porszívózással, hogy mire a vendégek megérkeznek, friss illat, rend és tisztaság fogadja őket. Éppen ezért, amikor elhangzik a jól ismert kérdés: „Levegyem?” –,nem hezitálok. Kedvesen, de határozottan megkérem a vendéget, hogy hagyja a cipőjét az előszobában.
Persze ilyenkor ott motoszkál bennem a kérdés: mi van, ha lyukas a zoknija?
Vagy ha egész nap zárt cipőben volt, és zavarban van? Nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni a vendégeimet, mégsem jó belegondolni abba, hogy olyan cipővel lép a szőnyegre, amivel ki tudja merre járt a városban.
A cipővita, ami felrobbantotta az internetet
Miközben én a padló tisztaságán őrlődöm, a világ másik felén sokan egészen másként gondolkodnak erről. Európai szemmel talán furcsának tűnik, de az Egyesült Államokban a legtöbb otthonban teljesen természetes, ha a vendég, sőt a házigazda is cipőben marad.
A New York Timesban megjelent Guide to Partying (Without Regrets) című cikkben az áll: „udvariatlan dolog megkérni a vendéget, hogy vegye le a cipőjét.” A kijelentés az Egyesült Államokban is lavinát indított el az amerikai közösségi médiában: vajon ki az udvariatlan?
- A házigazda, aki ragaszkodik a cipőlevételhez?
- Vagy a vendég, aki ezen megsértődik?
Ázsiai, skandináv, kanadai és európai felhasználók ezrei reagáltak a cikkre. Szerintük épp az ellenkezője igaz. A cipő levétele az udvariasság és a tisztelet jele.
A japán otthonokban külön papucsot tartanak még a fürdőszobába is. (Fotó: Getty Images)
Kapcsolódó: Emiatt a rossz szokás miatt, minden ötödik húgyúti fertőzés a konyhában kezdődik
Az otthon szentély vagy társasági tér?
A vita mögött mélyebb kulturális különbség húzódik. Az Egyesült Államokban az otthon egy kicsit olyan, mint a nyilvánossági tér meghosszabbítása: a vendégek jönnek-mennek, a lakás inkább társasági, mint személyes tér. Éppen ezért nem számít illetlennek, ha a vendég nem veszi le a cipőjét.
Ezzel szemben Közép-Európában – így Magyarországon is – az otthon a privát szféra. Belépni valaki lakásába sokkal intimebb dolog, ezért a vendég megtiszteli a házigazdát azzal, hogy leveszi a cipőjét, és vigyáz a vendéglátója otthonára.
Ázsiában a cipőlevétel a hagyomány része
A vita különösen érzékenyen érintette az ázsiai–amerikai közösségeket. Számukra a cipő levétele mélyen gyökerező kulturális hagyomány. A Fülöp-szigetektől Japánig, Indiától Kínáig az otthon a pihenés és a megtisztulás tere.
„Sokunk számára ez nem udvariassági kérdés, hanem az alapvető tisztelet kifejezése” – mondta José Santos Ardivilla filippínó kutató. „A ház a biztonság és a béke helye, ahová nem visszük be a külvilágot.” Sara Jane Ho etikett-szakértő szerint a cipőlevétel egyszerre kulturális és egészségügyi kérdés. „Gondoljunk bele: az utcán baktériumokat, koszt és szennyeződést gyűjtünk össze. A cipő levétele higiéniai gesztus.”
Súlyos fertőzést okozhat
Egy manhattani kutatás kimutatta, hogy a cipők talpán E. coli baktérium is megtapadhat. Magyarországon a legtöbb háztartásban magától értetődő, hogy a vendég belépéskor leveszi a cipőjét. A legtöbbünk számára ez gyerekkorunk óta reflex, és szinte zavarban érezzük magunkat, ha valahol cipőben kell maradni.
Az amerikai vita valójában rávilágít arra, amiről ritkán beszélünk: az otthonhoz való viszonyunkra.
Az, hogy levesszük-e a cipőt, arról árulkodik, hogyan tekintünk a saját terünkre: közösségi helyszínként, vagy intim menedékként, ahol a tisztelet és a meghittség az első. És bár Carrie Bradshaw valószínűleg soha nem fogja eltenni a Manolóit az ajtó mellé, mi, magyarok talán épp ezért érezzük olyan felszabadítónak, amikor hazaérve lerúgjuk a cipőt, felhúzzuk a papucsot, mert ebből érezzük, hogy otthon vagyunk.
