Az elkerülő kötődés hátterében többnyire az áll, hogy valaki gyerekkorában érzelmileg elérhetetlen vagy hűvös szülők mellett nőtt fel. A gyermek így megtanulja, hogy a saját érzéseit nem szabad kinyilvánítania vagy előtérbe helyeznie, ezért önállóságot és érzelemmentességet fejleszt ki védekezésként. Felnőttként ez abban nyilvánul meg, hogy a közelség számára nyomasztóvá, a sebezhetőség pedig ijesztő érzéssé válik.
Hogyan viselkedik egy elkerülő kötődésű partner?
Kívülről hűvösnek, távolságtartónak vagy közönyösnek tűnhetnek, pedig belül mélyen félnek az intimitástól és az elutasítástól. A konfliktusokat inkább elkerülik, gyakran elbagatellizálják a problémákat, és visszavonulnak, ha túl sok érzelem kerül a felszínre. Ugyanakkor megbízhatók, praktikusak, hatékonyak és sokszor stabil életet élnek – csak épp az érzelmi közelség hiányzik a mindennapjaikból.
Sokan rendszerint összekeverik az elkerülő kötődést a nárcisztikus viselkedéssel,
de a kettő között van egy fontos különbség. A nárcisztikus ember önimádó és manipuláló, míg az elkerülő kötődésű ember fél az érzelmektől, ezért inkább távolságot tart, hogy megvédje magát a fájdalomtól.
Kapcsolódó: 6 mondat, amit egy biztonságosan kötődő nem mond
Innen ismerheted fel, avagy az elkerülő kötődés rejtett jelei
Ha a párod gyakran visszahúzódik, amikor közeledni próbálsz, vagy látszólag közönyösen reagál az érzelmeidre, lehet, hogy elkerülő kötődési stílussal küzd. Ezek a leggyakoribb jelei:

Az elkerülő kötődési stílus lényege, hogy a másik a gyermekkori érzelmi hiányok miatt fél felnőttként az intimitástól és a sebezhetőségtől (Fotó: Getty Images)
- Ritkán beszél az érzéseiről, és nehezen fejezi ki, mit él át valójában.
- Kerüli a komoly párkapcsolati témákat, például a jövőtervezést vagy az elköteleződésről szóló beszélgetéseket.
- Sokszor igényli, hogy egyedül legyen, gyakran a „töltődésre” hivatkozva, de valójában az érzelmi közelség alól próbálja kivonni magát.
- Úgy tűnik, mintha nem érdekelné, mi történik köztetek, holott belül mélyen foglalkoztatja a kapcsolat.
- Konfliktushelyzetben inkább elvonul vagy elnémul, ahelyett hogy megvitatná a problémát.
- Elbagatellizálja a feszültségeket, hogy fenntartsa a béke látszatát és elkerülje a sebezhetőséget.
Kapcsolódó: Így szűrd ki az érzelmileg elérhetetlen férfit már az első randin
Ez a fajta viselkedés nem azt jelenti, hogy nem szeret — hanem azt, hogy a közelség számára félelmetes, mert mélyen belül attól tart, hogy ismét megbántják.
Egészséges kapcsolat egy elkerülő kötődésű emberrel? Igen!
De csak akkor, ha mindkét fél hajlandó dolgozni önmagán. Az elkerülő félnek meg kell tanulnia felismerni és kezelni a saját érzelmi reakcióit, a másik félnek pedig fontos megérteni, hogy a visszahúzódás nem elutasítás, hanem egyfajta önkéntelen belső félelem.
A terápia és az önismeret kulcsfontosságú a gyógyuláshoz,
mert az elkerülő kötődés mélyen beágyazott mintázat – de fontos, hogy tudatosítsuk, nem végleges.
Az elkerülő kötődési stílus tehát nem egyenlő azzal, hogy a másik rossz vagy rideg, ez egy gyermekkori érzelmi hiányokból fakadó védekezési mechanizmus. Ha megértjük a mögöttes sebeket, együttérzéssel és tudatossággal idővel közelebb kerülhetünk egymáshoz.
Ez is érdekelhet: 10 ok, ami miatt érzelmileg elérhetetlen emberekhez vonzódsz
Kiemelt kép: Getty Images