középkorú pár boldogtalan nő az ablakban

Ez már nem szeretet, csak megszokás – 4 intő jel, hogy a minimumot kapod a párodtól

A kiegyensúlyozott párkapcsolat alapja a jó kommunikáció, a kölcsönös tisztelet és egymás támogatása – ezek az alapvető dolgok azonban sajnos nem működnek maguktól.

Egy romantikus, hosszú távú kapcsolatban elengedhetetlen, hogy mindkét fél következetesen jelen legyen, törődjön a másikkal, ez pedig bizony munkát igényel. De mi történik akkor, ha úgy érzed, csak te teszel bele energiát, míg a másik fél szinte semmit? Lehet, hogy épp egy „minimális erőfeszítésű partnerrel” van dolgod.

Ez a magatartás gyerekkorból eredhet

„Egyszerűen fogalmazva a minimal effort partner kifejezés olyan személyt ír le, aki csak a legalapvetőbb dolgokat teszi meg a kapcsolatért” – mondta Dr. Marisa T. Cohen, a Hily nevű társkereső alkalmazás párkapcsolati szakértője a HuffPostnak. Ez a típusú partner kevés energiát fektet a kapcsolatba, figyelmen kívül hagyja a másik fél igényeit, és gyakran nyíltan is érezteti, hogy nem teljesen elkötelezett.

Dr. Cohen szerint ez a viselkedés gyakran abból fakad, hogy az illető bizonytalan, fél az érzelmi sérüléstől, ezért nem is igazán engedi, hogy mélyebb kötődésbe bonyolódjon. Bonnie Winston, hírességekkel dolgozó társkereső szakértő hozzátette, az ilyen magatartás akár gyerekkorból is eredhet

például ha valaki nem látott egészséges párkapcsolati mintákat.

A helyzet azonban nem reménytelen, amennyiben a partnerednél felismered az alábbi jeleket.

4 árulkodó jel, hogy a párod nem fektet a kapcsolatba

Ez egy gyakori kihívás, amellyel sok pár szembesül, és amelyet közösen meg is tudnak oldani, ha még időben lépnek. Ismerd fel a tipikus viselkedésmintákat, és tudd meg, mit tehetsz, ha ezek a jelek a te kapcsolatodban is felbukkannak. 

1. Nincs jelen a kapcsolatban

„Jelen lenni azt jelenti, hogy valaki figyelmes, törődő, és valóban ott van – érzelmileg is – a másik mellett” – mondta Winston. Ez lehet például, hogy megkérdezi, hogy vagy, érdeklődik a napodról, és emlékszik a fontos részletekre – legyen az a születésnapod vagy a kedvenc fagyid.

párkapcsolat jelek minimális erőfeszítés

Egy kapcsolat csak akkor működik, ha mindkét fél energiát fektet bele – a szeretet nem tartható fenn egyoldalúan (Fotó: Getty Images)

Egy minimális erőfeszítést mutató partner viszont nem kérdez rá az érzéseidre, nem jegyzi meg az apró, de lényeges dolgokat, és nem törekszik mélyebb kapcsolatra. Elmarad az ünneplés, vagy épp fontos eseményeket mond le. „Az erőfeszítés hiánya egyértelmű jelzés, hogy nincs valódi elköteleződés” – tette hozzá a szakértő. 

2. Nem fontos számára a kommunikáció

A kommunikáció a legfontosabb készség, ami egy kapcsolatot életben tarthat, de egy ilyen partner számára ez sem prioritás. A problémák megbeszélése elmarad, vagy csak az utolsó pillanatban történik meg. „Egy minimumot hozó partner jellemzően nem osztja meg, mi történik vele, és nem vesz részt aktívan a beszélgetésekben” – mondta Dr. Cohen. 

3. Kerüli a jövőről szóló beszélgetéseket

Idővel természetes, hogy egy kapcsolat változik, fejlődik, és szóba kerülnek a jövőbeli tervek. Azonban, ha a partnered rendre elkerüli ezeket a beszélgetéseket, azzal azt üzeni, hogy te vagy az egyedüli, aki igazán törődik a kapcsolattal.

„Ez az érdektelenség azt sugallhatja a másik félnek, hogy nem éri meg az energiát”

– magyarázta Dr. Cohen. Fontos megérteni, hogy a partnered viselkedése nem rólad, hanem róla szól. Ne feledd, a kapcsolatok két emberen múlnak, és ha nincs kölcsönös erőfeszítés, az idővel különváláshoz vezet.

Kapcsolódó: 3 csendes gesztus, ami elárulja, hogy a másik már nem szeret téged.

4. Sosem tervez semmit

Dr. Cohen szerint egy minimális erőfeszítést tanúsító partner ritkán kezdeményez programokat: nem szervez randikat, nyaralásokat, sőt, még egy közös szombat délutánt sem. Így a szervezés és a kapcsolattartás terhe szinte mindig rád hárul. Ha úgy érzed, mindig te tervezel meg mindent, de szeretnéd, hogy a párod is aktívabban részt vegyen ebben, Winston egy játékos megközelítést javasol.

Mindketten írjatok le öt dolgot, amit régóta szeretnétek kipróbálni – legyen az bakancslistás utazás, új hobbi vagy akár egy izgalmas közös élmény. Ezután cseréljétek ki a listákat, és válasszatok ki legalább egy-egy elemet, amit együtt valósítotok meg.

Mit tehetsz, ha csak a minimumot kapod?

Nagyon fontos, hogy tudatosítsd, attól még nem kell szakítanotok, hogy a partnered jelenleg nem tesz sokat a kapcsolatért. Winston szerint sokszor előfordul, hogy az illető nincs is tudatában annak, hogy elhanyagolja a partnerét. Első lépésként érdemes őszinte, nyílt beszélgetést kezdeményezni, és elmondani, hogyan érzed magad a kapcsolatban. 

Fogalmazzuk meg tisztán és egyértelműen, mire van szükségünk a másiktól. 

Természetesen lehetséges, hogy egy minimális erőfeszítést tanúsító partner idővel megváltozik, ám ehhez nagy adag önismeret és valódi szándék szükséges. Ha mindezek után sem mutat javulást, lehet, hogy valóban itt az idő továbblépni. Végső soron jobb egyedül lenni, mint egy olyan kapcsolatban maradni, ahol nem vagy igazán fontos a másik számára. 

Kapcsolódó: 5 árulkodó jel, hogy olyan kapcsolatot erőltetsz, ami nem működik.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó