Az Elfújta a szél minden idők egyik legsikeresebb filmje. Bemutatásakor óriási kasszasiker lett, és mai napig az amerikai filmtörténelem egyik legnagyobb bevételű alkotásaként tarják számon. A polgárháború nehéz időiben játszódó romantikus történet kilenc Oscar-díjat is bezsebelt. A legjelentősebb elismerés azonban kétségtelenül Hattie McDaniel személyét illette, aki Mammy-t, az O’Hara család dajkáját alakította a filmben.
„Befogad és kitaszít a világ”
François Villon Ellentétek balladája című versének sorai talán senkire sem illenek jobban, mint Hattie McDanielre. Bár szerepéért Oscar-díjat nyert, az Elfújta a szél atlantai premierjén, illetve az azt követő ünnepségen sem vehetett részt, mert a városban akkor még érvényben voltak a szegregációs törvények.
A mélyen gyökerező faji megkülönböztetés a legünnepibb pillanatokat is beárnyékolta. Az 1940-es Oscar-gála helyszíne a Los Angeles-i Ambassador Hotel bálterme volt, ami alapvetően csak fehérek számára volt fenntartva. McDanielt eredetileg be sem engedték volna, és David O. Selznick producernek engedélyeztetnie kellett, hogy a színésznő részt vehessen az eseményen – ahol végül külön asztalhoz ültették a terem végén, távol a film többi sztárjától.
„Ez életem egyik legboldogabb pillanata. Őszintén remélem, hogy munkámmal méltón képviselhetem a származásomat és a filmipart is”
– mondta rövid beszédében, miután átvette a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat.
Korai évek
Hattie McDaniel egy egykori rabszolgacsalád 13. gyermekeként látta meg a napvilágot 1895. június 10-én a kansasi Wichitában. Már gyermekkorában egyértelművé vált, hogy színpadra termett: verseket szavalt, dalokat írt, táncolt és énekelt – olyannyira, hogy édesanyja viccből többször is lefizette némi aprópénzzel, hátha abbahagyja legalább egy kis időre a folyamatos „zajongást”.
1901-ben a család Denverbe költözött, ahol a kis Hattie kikönyörögte a szüleitől, hagy csatlakozzon ő is apja utazó társulatához. Az állandó anyagi nehézségek ellenére a McDaniel család egy percre sem állt meg – számtalan kritikus hangvételű színdarabot készítettek a helyi fekete közösségek számára.
A következő két évtizedben Hattie McDaniel egy elkötelezett művész nehézkes, bizonytalan életét élte. Nővérével, Ettával létrehoztak egy kizárólag női énekesekből álló műsort. Később rádiós karrierbe kezdett, saját blues dalokat írt és vett fel, és többször is fellépett afroamerikai színházakban, miközben házvezetőnőként és szakácsként is tevékenykedett, hogy fenntarthassa magát.
Kapcsolódó: Küzdelem a tuberkulózis és a rasszizmus ellen – A „Fekete Angyalok” elfeledett története
1929-ben épp Florenz Ziegfeld Show Boat című musicaljének kórustagjaként járta az országot, amikor a híres producer a darab minden afroamerikai művészét – köztük Hattie-t is – elbocsátotta az akkori tőzsdekrach miatt. Milwaukee-ban rekedve ezután egy éjszakai klubban kapott mosdófelügyelői munkát.
Egyik este, miután a klub művészei hazamentek, a menedzsment sürgősen keresett valakit egy fellépésre. Kihasználva az alkalmat, Hattie önként jelentkezett énekesnek – annak ellenére, hogy a klub kizárólag fehér előadókat alkalmazott. Bármilyen nehézségekkel is kellett megküzdenie tehát, mindig kereste a módját annak, hogy színpadon legyen. Miután előadta a Saint Louis Blues című dalt, azonnal felvették – két éven át ő volt a környék legfőbb attrakciója, míg a gazdasági világválság miatt végleg be nem zárt a hely.
Keserédes áttörés
1932-ben McDaniel Los Angelesben kapott munkát énekesnőként és filmes statisztaként. Első stúdiószerződése révén duettet énekelt Will Rogers varietészínésszel. Egy évvel később szobalányként tűnt fel Shirley Temple-lel a The Little Colonel című zenés filmben, de játszott China Seas című kalandfilmben is Isabel McCarthy szerepében.
Utóbbi munkái közül egyikben sem tüntették fel a nevét a stáblistán.
Az akkori filmekben az afroamerikai színésznők munkája általában szolgálói karakterekre korlátozódott – példának okáért: McDaniel hollywoodi karrierje során közel 74 filmben játszotta szobalány, dajka vagy szakácsnő szerepét. Leghíresebb alakítása kétségkívül Mammy szerepe volt Margaret Mitchell azonos című regényének filmváltozatában, az Elfújta a szélben.
Vivien Leigh és Hattie McDaniel az Elfújta a szél egyik jelenetében (fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)
Kapcsolódó: Az Elfújta a szél filmklasszikus, de nem oké, ahogy a feketéket ábrázolja
A szerepért számos afroamerikai színésznő versenyzett, köztük tapasztalt színpadi- és filmes művészek is. De mindhiába, Eleanor Roosevelt first lady ugyanis azt kérte, hogy saját házvezetőnője kapja meg a szerepet. Hattie rátermettségét, humorát és erős kisugárzását látva Hollywood két nagyágyúja, Clark Gable és Bing Crosby azonban nem hagyták annyiban a dolgot – az ő közbenjárásuknak köszönhetően Hattie végül megkapta a szerepet.
Az Oscarral elismerték, de mégsem
Hollywood legrangosabb kitüntetése sem tudta elhárítani a megaláztatásokat. Bár Mammy karaktere elhozta számára a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, a győzelem fényét hamar beárnyékolta, hogy az afroamerikai közösségek egy része élesen bírálta, amiért elvállalta a filmet. Az egyik legrégebbi polgárjogi szervezet, a NAACP (National Association for the Advancement of Colored People) azzal vádolta, hogy beállt azok sorába, akik csak erősíteni tudják az afroamerikai közösségeket érő sztereotípiákat.
Hattie McDaniel 1940-ben, az Oscar-gála után (Fotó: Bettmann Archive/Getty Images)
Válaszul a kritikákra McDaniel azt mondta; inkább játszik szobalányt a vásznon, minthogy a való életben az legyen. Kiemelte továbbá, hogy gyakran felrúgta a sztereotípiákat azzal, hogy karaktereit szemtelen, független gondolkodású emberekké változtatta, akik miatt a fehér közönség nem egyszer kényelmetlenül feszengett a székében. Nem beszélve arról, hogy az akkori Hollywoodban afroamerikai színésznőként nem is érvényesülhetett volna máshogy, amivel McDaniel is tökéletesen tisztában volt – egyszerűen nem volt más választása.
A vádak kapcsán azt is fontos kiemelni, hogy a bizonyos „n” betűs szó gyakran szerepel Margaret Mitchell regényében, a filmváltozatban viszont soha nem hangzik el, aminek egyik oka az volt, hogy
McDaniel nem volt hajlandó kimondani, amit fehér színésztársai is támogattak.
1932 és 1949 között összesen 300 filmben szerepelt, amelyekből 83-ban tüntették fel a nevét a stáblistán. Bár Hattie McDaniel elismerésre méltó pályát futott be, a társadalmi előítéletek egy percre sem csillapodtak körülötte. A milwaukee-it újságok az afroamerikai nőket gyakran „testes”, „affektáló” és „hangos” jelzőkkel illették – az Oscar-díjátadó után magát McDanielt is hasonlóképp írták le.
Egy megosztó életút vége
A színésznő élete az Elfújta a szél sikere után sem fordult jobbra a rasszizmus árnyékában. A hollywoodi stúdiók az Oscar-díj elnyerése után sem osztottak rá más szerepeket, és továbbra is háztartásbeli alkalmazottként látták szívesen. Bár mellőzött helyzetén valamelyest változtatott, amikor filmes karrierje végén, 1947-ben visszatért a rádiózáshoz, ahol egy országosan sugárzott sikervígjáték, a The Beulah Show főszereplője lett – ami arról is híres, hogy ez az első nagysikerű rádiós sitcom, amelyben afroamerikai színésznő szerepelt.
Hattie McDaniel karrierjét ellentmondások sora határozta meg.
A maga módján egész életében küzdött az elnyomás ellen, vállalva nemcsak a fehér, de az afroamerikai közösségek támadását is. 59 évesen, 1952. október 26-án hunyt el mellrákban. Halála után Oscar-díját – amelyet az afroamerikai hallgatók számára fenntartott Howard Egyetemre hagyott, és ami a ’70-es években szőrén-szálán eltűnt – a becsüsök értéktelenné nyilvánították. Sőt, a díj eredetileg magának az egyetemnek sem kellett, mígnem később mégis elfogadták és kiállították.
Utolsó kívánsága sem egészen úgy teljesült, ahogyan azt a színésznő várta: eredetileg a Hollywood Forever Cemetery-t választotta végső nyughelyéül, ahol számos híresség nyugszik a szórakoztatóiparból. Itt azonban akkoriban csak fehérek számára engedélyezték a temetkezést, így végül a Rosadale Cemetery-ben kapott sírhelyet, ahol a bőrszín és a vallás nem volt kérdés.
Ez is érdekelhet: Fekete hattyú a balett hófehér világában – olvasd el Misty Copeland, a világ egyik legnépszerűbb balerinájának történetét is!
Kiemelt kép: John Kobal Foundation/Getty Images
