Nelly Furtadóval kezdődött, aki augusztusban Budapesten is fellépett a Sziget Fesztiválon. Előre le kell szögeznem, hogy nagy rajongója vagyok, kétszer voltam koncertjén Bécsben, és egyszer interjút is készíthettem vele 2004-ben. Engem rögtön lenyűgözött, mennyire autentikus volt az ezredforduló popzenei világában, volt mersze máshogy hangozni, mint a legtöbbeknek.
Néhány évvel később zenei karrierje csúcsára ért, amikor a producer mogul, Timbaland készített számára lemezt. Oltári bombanő volt, bár jelzem, látszott az alakján, hogy rengeteg munka van benne. Aztán sokáig nem volt szem előtt a kanadai énekesnő (én egyébként követtem az Instagramon azóta is, és láttam, hogy változott az alakja), majd idén nyáron hatalmas fesztiválkedvencként tért vissza, kikerekedett sziluettel.
Kockahas a pólóra nyomva
Az internet pedig nem hagyta szó nélkül, rengeteg kritika, és mondjuk ki, bántás érte azért, mert már nem úgy néz ki, mint 28 évesen, amikor a Maneater című számának videoklipjében táncolt kockahassal. Először is az énekesnő 46 éves, másrészt látszik, hogy olyan az alkata, hogy valószínűleg véres verítékkel tartotta fenn bomba formáját több mint húsz évvel ezelőtt.
Nem hagyta el magát, nem igénytelen, egyszerűen csak sokkal kevésbé szigorú magához,
és nem akar megfelelni a showbusiness sokszor totálisan irreális elvárásainak.

Nelly Furtado 2025-ben a Manchester Pride-on a nyomtatott pólóban (Fotó: Shirlaine Forrest/WireImage/Getty Images)
Nelly egyébként a lehető legstílusosabban és legviccesebben vágott vissza az őket kritizáló hangoknak. Csináltatott magának egy pólót, amelyre rányomták a testét ábrázoló fotót 2006-ból, és abban lépett színpadra.
Kapcsolódó: Az sem ússza meg a kritikákat, aki túl vékony – Ez a skinny-shaming!
Rory felnőtt, ha tetszik, ha nem
Néhány héttel később ugyanez megtörtént a Szívek szállodájából ismert Alexis Bledellel, akit szintén hosszú kihagyás után lehetett látni nyilvánosan szerepelni, amikor az Emmy-díjátadó színpadára lépett egykori sorozatbeli anyukájával, Lauren Grahammel. Rengetegen örültek, hogy újra együtt láthatták az ikonikus sorozat anya-lánya párosát, de rengetegen voltak olyanok is, akik
egészen elképesztő módon reagálták le a viszontlátást, és Alexis „öregedésén” kezdtek csámcsogni.

Alexis Bledel és Lauren Graham a 2025-ös Emmy-gálán (Fotó: Myung J. Chun / Los Angeles Times via Getty Images)
Itt is érdemes tisztázni, hogy a színésznő jelenleg 44 éves, amikor pedig bemutatták a Szívek szállodáját, mindössze 19 volt. Ráadásul az őt ért kritikák nagy része nem éri be annyival, hogy felrója neki az idő múlását, hanem egyenesen azzal bántják, hogy úgy néz ki, mintha 58-60 éves lenne. Az első gondolatom az, hogy szívesen vetnék egy pillantást azokra, akik szerint a 44 éves Alexis Bledel 58-nak néz ki, legfőképp akkor, amikor 58 évesek lesznek.
A második gondolatom pedig az, hogy mégis mi történik? Még mindig itt tartunk, hogy hírességeket (természetesen szinte kizárólag nőket) azért pellengérre állítanak, mert rajtuk is látszik az idő múlása? És milyen érzés lehet ez nekik? Szembesülni vele, hogy a világ jelentős része így beszél róluk, így bántja őket?
A meghízott–megöregedett toposz végtelen körforgása
Rendkívül toxikus jelenségről beszélünk, elkeserítő. A „de meghízott”, valamint a „de megördegedett” toposz eddig is nagy népszerűségnek örvendett. Szinte mindenkinek van a rokonságában legalább egyvalaki, aki szeret rosszmájú megjegyzéseket tenni a másikra, ha az kikerekedik vagy ráncok jelennek meg a szeme körül, de ez a fajta rosszindulat sajnos az interneten korlátlan méreteket öltött.
Úgy beszélnek sokkoló változásról, és teszik fel azt a kérdést, hogy „mi történt XY-nal?”, hogy így néz ki, akik lehet, hogy el sem mernek menni az osztálytalálkozójukra, nehogy valaki róluk kérdezze ugyanezt. Vajon meddig lesz még hír, ha valaki úgy néz ki, mint egy ember? Meddig lehet még kattintást elérni azzal, ha az idő természetes múlását sokkolónak nevezik?
Mi történt Nelly Furtadóval, Alexis Bledellel és a többiekkel? Semmi. Az égvilágon semmi. Élik az életüket. Bárcsak a kommentelők is ezt tennék.
Kapcsolódó: Alicia Silverstone is frappánsan vágott vissza az őt lekövérezőknek
Kiemelt kép: Getty Images/Joseph Okpako