- Az elhidegülés jelei igen egyértelműek, de csak akkor visszafordíthatatlan, ha egynél több viselkedési forma is erre utal.
- Ha nem csupán átmeneti problémáról van szó, akkor nincs értelme benne ragadni egy ilyen viszonyban.
- A konfliktuskerülés például egy aggasztó jel lehet.
Az egészséges, boldog kiegyensúlyozott kapcsolatban mindkét fél ugyanannyira elkötelezett, és ez nem teher vagy kihívás számukra. Ha az egyik fél már magára erőlteti ezt, és kötelességként tekint arra, hogy együtt legyen a párjával, akkor teljesen megváltozik a dinamika a kapcsolatban. És ahogy azt már rengeteg kutatás alátámasztotta: egy boldog, harmonikus kapcsolat javítja a lelkiállapotunkat, míg ha elégedetlenek vagyunk, akkor a pszichés állapotunk is romlik.
Amikor már csak fizikailag van jelen
Egyik barátnőm, Bori felismerése így hangzott nem régen: „Akkor tudatosult, hogy vége van a kapcsolatunknak, amikor Andris már nem is vitatkozott velem, mindent rám hagyott. Addig közösen döntöttünk mindenben, olykor civódtunk is, de amikor már sem beszélgetni, sem vitatkozni nem tudtunk, tudtam, hogy közel vagyunk a szakításhoz.”
Kapcsolódó: Mi maradt belőlünk? – 5 kérdés, amit minden középkorú párnak érdemes feltennie
De mégis milyen jelei lehetnek annak, hogy a másik már érzelmileg eltávolodott? Íme 6 jel, hogy a másik már csak tetteti, hogy boldog.
Kattints a képre és lapozz!




Van visszaút?
Ha a fentiek közül csak egyet tapasztalsz, még nem biztos, hogy teljes eltávolodásról van szó, és érdemes egy komoly beszélgetéssel helyretenni a dolgokat. Az sem kizárt, hogy párterápiára van szükségetek, vagyis szakemberhez kell fordulnotok. Viszont ha egyszerre több elhidegülésre utaló jelet is felfedezel, és ezek állandósulnak, akkor jobb, ha felkészülsz a lezárásra.
Unalmas már egyedül? Ne várd ölbe tett kézzel, hogy a nagy Ő bekopogtasson az ajtódon – küldj neki személyre szabott meghívót! A Nők Lapja és a Randivonal most közösen segít társra találni. Kattints a linkre, és készülj a randira!
Kiemelt kép: Getty Images
