Noha az album a The Eras Tour backstage-ében átélt katartikus érzelmeket örökíti meg, az énekesnő által megosztott promóciós felvételek, a flitterek, a tollas fejdíszek és a merész mozdulatok – valamint maga az albumcím is – visszarepítenek minket a 1920-as évek káprázatos korszakába.
Swift 12. albuma, a The Life of a Showgirl bejelentésekor sokak előtt megelevenedett ez a látványos, letűnt színpadi világ, ahol a showgirlök feltűnő szépségükkel és magával ragadó jelenlétükkel kiragyogtak a reflektorfényből – és hozzájárultak egy kizsákmányoló iparág hamis csillogásához.
A kávéházaktól a Moulin Rouge-ig
Minden Franciaországban, füstös kávéházakban és kabarékban kezdődött, ahol a híres chanteuse-ök – az éjszakai klubok kamaréénekesnői – dalaikkal és kirívó személyiségükkel megreformálták az addig egysíkú színpadi műfajt. Innen pedig már nem volt megállás. A Moulin Rouge 1889-ben bemutatott táncosnői a Can-Can révén örökre beírták magukat a történelembe – szoknyáikat a magasba lendítve merőben új, szemtelenül játékos és látványos előadói stílust teremtettek.
Pamela Anderson a The Last Showgirl (2024) című filmben, illetve Nicole Kidman a Moulin Rouge! (2001) című filmben (Fotók: Roadside Attractions, 20th Century Fox)
A revükké duzzadó attrakciók azonban sötét titkokat rejtettek, ez a kettősség pedig a populáris kultúrában is visszaköszön. Különösen szembetűnő a Moulin Rouge! című filmben, ahol Nicole Kidman karaktere egyszerre ragyog a színpadon, elbűvölve a közönséget, miközben a háttérben a gazdagok és hatalmi érdekek játékszerévé válik, érzékeltetve a csillogás mögött rejlő áldozatokat és megalkuvást.
Kapcsolódó: Igaz történet alapján – ezek a nők inspirálták a Chicago musical gyilkos művészeit
Botrányos revük a színpadon
A Folies Bergère varieté színpadán a 19. század végére egyre nagyobb figyelmet kaptak a merész jelmezekbe öltözött táncosnők. Előadásaik a női test köré épülve egyszerre keltettek botrányt és rajongást, megnyitva ezzel egy új, látványos és provokatív korszakot a szórakoztatóiparban. Ez a fényűző, ugyanakkor sokszor vitatott hagyomány hamar átkelt az Atlanti-óceánon, és megalapozta a későbbi amerikai showgirl-kultúrát.
Az Egyesült Államokban Florenz Ziegfeld volt az, aki a 20. század elején megteremtette a modern showgirl fogalmát,
amikor a Ziegfeld Follies révén több mint három évtizeden át olyan revüket kínált, amelyek a szépség, a divat és a színpadi pompa páratlan elegyét nyújtották. A „Follies Girls” nem csupán táncosok és énekesnők voltak, hanem valódi stílusikonok is: sokan modellként is dolgoztak, így a revük egyszerre idéztek színházi produkciókat és divatbemutatókat.
1936: Egy jelenet a The Great Ziegfeld című filmből, amely a Broadway-impresszárió Florenz Ziegfeld életét mutatja be (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)
Las Vegas árnyoldala
A showgirlök az 1940-50-es évek Las Vegasában élték fénykorukat, ahol a kaszinók színpadán strasszokban tündökölve járultak hozzá ahhoz, hogy a város a szórakoztatóipar központjává váljon. Az El Rancho Vegas szállodalánc „Starletjei” és a Tropicana kaszinó híres Folies-Bergère előadásai igazi látványosságnak számítottak. Mindeközben a játéktermek tudatosan a legszebb és legkarizmatikusabb nőket válogatták ki, akiknek színpadi jelenléte gyakran még a korszak legnagyobb sztárjait is elhomályosította.
Taylor Swift a The Life of a Showgirl című albumának egyik promóciós képén (Fotó: Billboard)
A revük világa itt már szorosan összefonódott a burleszkkel és a sztriptízzel. A tehetős vendégek már nem elégedtek meg a nyilvános műsorral. A privát helyiségekben zajló fizetett együttlétek, a hatalmi és anyagi kiszolgáltatottság szervesen kapcsolódott a showgirlök kettős életéhez.
Női erő és magabiztosság
Bár a klasszikus showgirl-revük a 20. század végére eltűntek, a jelenség ma is tovább él a popkultúrában. A filmvásznon – az 1995-ös Showgirls vagy a 2024-es The Last Showgirl drámájában – éppúgy megjelenik, mint a modern popszínpadi produkciókban, ahol időről időre életre kel ennek az ellentmondásos világnak a varázsa.
A showgirl ma már nem csupán a test kiállításáról szól, hanem a női erőről, a magabiztosságról és a vizuális extravaganciáról is. Ahogy a Tropicana egykori sztárja, Felicia Atkins 1959-ben megfogalmazta: „A kóruslány elnevezés azt sugallja, hogy nincs tartásunk, nincs eleganciánk. Mi showgirlökként szeretnénk ismertté válni.” Talán Taylor Swift új albuma is hozzájárul ahhoz, hogy a showgirl fogalma ma már a női önkifejezés, a színpadi bátorság és a kreatív szabadság szimbólumává váljon.
Kapcsolódó: Hogyan lettem Taylor Swift rajongó? – Egy szkeptikus középkorú vallomása
Kiemelt kép: Getty Images
