Egyszer már írtam egy születésnapi anyagot Taylor Swiftről – akkor elmerültem az életrajzában, és kicsit a zenéjében is. Mire kész lettem a cikkel, szimpatikus is lett a világ jelenleg legmenőbb énekesnője, de nem éreztem késztetést arra, hogy szisztematikusan hallgatni kezdjem a dalait, vagy egyébként tovább foglalkozzak vele.

A fordulópontot jóval később a Taylor Swift Akadémia hozta el, amelyen Fazekas Gergely muzikológus (vagyis zenetörténész) egy kétnapos eseményen, összesen hat tematikus előadásban vezette be a hallgatóságot a swiftológia világába. Ajándékba vettem valakinek a jegyet az Akadémiára, de aztán kíváncsiságból én is elmentem. Mégis mit tud ez a nő, hogy egy barokkra és Bachra specializálódott, középkorú, férfi zenetörténész előadássorozatot szentel neki?

A „dalszerelés” varázsa

Fazekas Gergely és a helyszínt biztosító ISON néhány éve indította útjára a Dalszerelőműhely nevű programsorozatot, amelyen a zenetörténész a manapság legnépszerűbb hazai és külföldi pop, rock és rapslágereket elemzi egyszerre informatív és humoros formában. Egy stand up-szerű előadást képzeljünk el, például Eminem, Beyoncé, Dua Lipa vagy Krúbi egy-egy dalával a középpontban, ezek sikerének titkát keresi Fazekas a dallam és a szöveg vizsgálatával, valamint érdekes zeneipari összefüggések felvillantásával, miközben azért igyekszik némi klasszikus zenei műveltséget is a nézőkbe csepegtetni.

Az óriási érdeklődésre tekintettel Taylor Swift nemcsak egy előadást, hanem egy egész akadémiát kapott. (A tervek szerint idén lesz még Taylor Swift Akadémia, kicsit más témákkal, mint előzőleg, érdemes figyelni a Dalszerelőműhely, illetve az ISON eseményeit.)

Fazekas maga is büszke Swiftie, az egyik kamasz lánya fertőzte meg, és komolyan beleásta magát a swiftológia tudományába. Olyan elképesztő lelkesedéssel tud mesélni az énekesnőről és az általa képviselt műfajokról, vagy akár csak dallamtöredékekről és szövegmorzsákról, hogy

egyszerűen képtelenség semlegesnek maradni, az ember önkéntelenül is átadja magát a Taylor Swift-jelenségnek.

Mert nemcsak egy énekesnőről vagy dalokról van szó, hanem valóban egy jelenségről.

Olyan, mint a Star Wars-univerzum

Fazekas Gergely a Csillagok háborúja világához hasonlítja a Taylor Swift-jelenséget: egy olyan külön univerzum, amelyben el lehet merülni a legapróbb részletekig, összefüggéseket keresni és elméleteket gyártani, és sóvárogva várni az újdonságokat. Csak itt nem filmek, karakterek és cselekményszálak sorakoznak a rajongók képzeletbeli mikroszkópjai alatt, hanem dalszövegek és fellépőruhák, valamint az azokba rejtett utalások és áthallások.

Swift tudatosan játszik is ezekkel, szeret a szövegei vagy éppen a szettjei segítségével üzenni, aztán lehet találgatni, vajon melyik expasijáról van szó egy dalban, vagy éppen melyik ellenségének vág vissza egy szövegrészlettel. Ezeknek az összefüggéseknek a megértésével sokat többet mond nekünk egy átlagosnak tűnő popdal is, és

pont ez – a mögöttes történet – teszi szerethetővé a dalokat, és magát az énekesnőt.

Mondok egy példát. Swift fellépett a 2010-es Grammy-díjátadón és szörnyen hamisan énekelt. Nem tudom, ez hogy fordulhat elő, állítólag nem volt jó a hangosítás. (A vele duettező legendás amerikai énekesnő, Stevie Nicks viszont tisztán énekelt… lehet, hogy csak Taylor fülesével volt probléma?) Az esemény után sorra jelentek meg a lehúzó kritikák Swiftről, és ha dicsérni valóban nem is lehetett a teljesítményéért, egészen gonosz és megsemmisítő hangvételű cikkek is akadtak.

Egy zenekritikus például valami olyasmit írt, hogy egy év múlva már az énekesnő nevére sem fogunk emlékezni, és egyenes úton van a süllyesztőbe.

Mostanra nyilvánvaló, mekkorát tévedett az illető (az ő nevére bezzeg tényleg senki nem emlékszik), de ennél is fontosabb, hogyan dolgozta fel Swift az esetet. A jól bevált módszeréhez fordult, és írt róla egy dalt, ez a Mean (Gonosz) című száma. A dal általánosságban tekinthető egy bullying antihimnusznak is, de szépen kiolvasható belőle az eredeti sztori is.

Swift nem tesz úgy, mintha tökéletes lenne és nem látná a saját hibáit, de visszautasítja a szükségtelen mértékű bántást. A pontot az i-re azzal tette fel, hogy egy évvel később újra fellépett a Grammy-n, ahol ezt a dalt énekelte el – tisztán, jól –, ráadásul egy romokból épített díszletdomb tetején, amely nyilván az összeomlását, majd felépülését szimbolizálta.

Ja, és mellesleg két Grammy-díjat is nyert abban az évben. Na, az ilyen húzásai miatt lehet becsülni Swiftet. És így már egészen másképp hallgatja az ember ezt az elsőre semmi különös popszámnak tűnő dalt.

Bendzsón kísérte magát a Mean című „bosszúdal” előadása közben a 2012. február 12-i Grammy-díjátadón (Fotó: Kevin Winter/Getty Images)

Swift vagy Shakespeare?

Ha már a dalszövegeknél tartunk, fontos kiemelni, hogy azokat Swift maga írja, már egészen kicsi kora óta. Ő tehát nem egy olyan sztár, aki számára mások gyártják a dallamokat és a szövegeket, ő egy valódi dalszerző-énekes. Ráadásul a pop műfaján belül kiemelkedő minőségű szövegeket ír – és ezt nem csak én mondom, hanem nálam hozzáértőbb emberek.

Fazekas Gergely például azt mesélte, hogy a felsőfokú nyelvvizsga előtt álló lányának azt a feladatot adta az angoltanára, hogy gyakorlásképpen olvasgassa Swift akkoriban megjelent albumának dalszövegeit, és az angolul egyébként rendkívül jól beszélő lánya kétszáz (!) ismeretlen szót talált, amelyeket ki kellett szótáraznia.

Ez azért lehetséges, mert Swift szeret a hétköznapokban kevéssé használt, kicsit emelkedettebb, ha úgy tetszik, irodalmi kifejezéseket használni. Egy kritikus szerint Swift „mélységesen régimódi művész”, akinek dalai „történetet mesélnek, tömören, érzelmesen, gyakran apró részletekre fókuszálva”, ellentétben a legtöbb korabeli popzenével. Dalaiban irodalmi utalásokat is használ, amelyekkel

olyan híres költőket, írókat idéz meg, mint Emily Dickinson, Ernest Hemingway, William Wordsworth és William Shakespeare. 

Sir Jonathan Bate, a Warwick Egyetem Shakespeare-re specializálódott professzora kifejtette, hogy szerinte a popsztár több, mint színvonalas showbiznisz-jelenség, és irodalmi érzékenységgel rendelkezik, ami már a debütáló albumán is megmutatkozott. Az irodalomprofesszor szerint Taylor Swift egy valódi költő. Elterjedtek az interneten azok a kvízek, amelyekben szövegrészletekről kell kitalálni, hogy azok egy Shakespeare-műből vagy egy Taylor Swift számból származnak. Sokszor egyáltalán nem könnyű a válasz!

Anyai szempontok

Én egyáltalán nem bánom, hogy a tizenegy éves kislányom Taylor Swift-rajongó. Sőt, ebből igyekszem a legtöbbet kihozni a saját, szülői szempontjaim szerint. Vegyük például az olvasást. Régen a gyerek falta a könyveket, büszke is voltam magamra, micsoda nagybetűs olvasót sikerült nevelnem. Ezért ért hidegzuhanyként, amikor a lányom tízéves kora környékén elkezdte hanyagolni a témát és közölte, hogy ő nem szeret olvasni. Minél jobban erőltettem – nyíltan és furfangos trükkökkel egyaránt –, annál jobban ellenállt.

Úgyhogy végső elkeseredésemben megvettem neki egy hatalmas, vastag albumot, amelyben részletes leírás található valamennyi Taylor Swift dal keletkezési körülményeiről és mondanivalójáról, szép, színes fotók kíséretében. Most ezt olvassa esténként, és úgy vagyok vele, hogy ez is betű… (Innen lesz szép rákanyarodni A Pál utcai fiúkra!)

A másik nagy ötletem az volt, hogy beszereztem Taylor Swift foglalkoztató füzeteket. Ilyeneket online lehet rendelni, sokféle van, de mind angol nyelvű. Amellett, hogy ezekkel is remekül leköti magát egy gyerek – szókeresők, keresztrejtvények, feladványok vannak benne –, angol gyakorlásnak is kiváló. Ezért nem bánom azt sem, ha századjára kell meghallgatnom az autóban ugyanazt a Swift-dalt, a lányom kívülről fújja ezeket, tökéletes kiejtéssel – ezt is nyelvtanulásnak számítom.

Ó, mondd, te melyiket választanád? (Ha tizenegy éves kislány lennél)

Amiben jó példát mutat

Ahogy olvasgattam a témáról, megoszlanak a vélemények arról, hogy Swift egyébként jó példakép lehet-e a fiatal lányok számára. Nyilván vannak negatív húzásai, például, hogy állítólag rövid távolságokra is magángéppel repül, ami környezetvédelmi szempontból támadható, és biztosan fel lehetne még sorolni egyéb hibákat, rossz döntéseket is, hiszen Taylor Swift nem tökéletes.

De emellett egy csomó olyan példát is lehet hozni, ami igenis inspiráló minta lehet tulajdonképpen bárkinek. Annyi vesztesnek tűnő helyzetből állt már fel (elég csak az említett hamis éneklési botrányra gondolni), mindig valamilyen formabontó, korábban soha nem látott megoldást alkalmazva. Ebben minden bizonnyal nagy segítség számára támogató családja, akik biztos érzelmi hátteret jelentenek.

Több pszichológus, dietetikus és coach kifejezetten üdvözli Swift étkezéssel és testképpel kapcsolatos állásfoglalásait, amelyek pozitív példaként szolgálhatnak az erre a témára leginkább érzékeny kamaszlányok számára. Az énekesnőt folyamatosan kritizálják a külseje miatt, hol túl soványnak, hol túl testesnek titulálva, neki pedig elege van ebből, és ennek már többször hangot is adott.

A Miss Americana című 2020-as dokumentumfilmben részletesen beszél arról, mennyire egészségtelen volt korábban az étkezéshez való viszonya. Ha azt olvasta magáról valamelyik bulvárlapban, hogy túl nagy a hasa, egyszerűen nem evett, illetve éheztette magát, hogy megfeleljen a külvilág irreális elvárásainak.

Mára ezen gyökeresen változtatott, normálisan étkezik, és erre biztat mindenkit,

mindez pedig óriási erőt és jó mintát ad a külsejükkel kapcsolatban különösen bizonytalan, vagy akár konkrét étkezési zavarral küzdő lányoknak.

Amerikai kutatók vizsgálatai szerint Swift legelkötelezettebb rajongói a sztár által megfogalmazott zenei és egyéb üzenetei miatt pozitívan változtattak a táplálkozásukon és a testükkel is sokkal elfogadóbbak lettek.

Le a kalappal!

Rengeteget lehetett hallani a nemrégiben befejeződött The Eras Tour elnevezésű koncertsorozatról, amellyel Swift minden létező rekordot megdöntött. A másfél éven át tartó, száznegyvenkilenc fellépést magában foglaló The Eras Tour minden idők legnagyobb bevételt generáló turnéja volt, amelynek mérhető hatása volt az amerikai gazdaságra. Ez önmagában hatalmas dolog, de engem leginkább Taylor Swift fizikai és mentális teljesítménye nyűgöz le, amelyet estéről-estére százszázalékosan odatett.

Minden koncert több mint három és félórás volt, több mint negyven dallal. Ez rengeteg, ilyet nem szoktak csinálni előadók. Swift fél évig úgy edzett erre, hogy minden egyes nap futópadon elénekelte a teljes set listet, a dinamikusabb dalok közben futva, a lassabb daloknál sétálva. Nála nincs olyan, hogy elmarad egy koncert. Durván szakadó esőben is többször végigcsinálta a teljes, három és félórás koncertet (a technikát valahogy meg tudták védeni az elázástól/beázástól), és ez az élmény csak még jobban összekovácsolta a rajongóival, akik rain shownak, vagyis eső shownak nevezték el ezeket a fellépéseket. 

A nemrégiben befejeződött The Eras Tour elnevezésű koncertsorozattal Taylor Swift minden létező rekordot megdöntött (Fotó: Kevin Winter/TAS24/Getty Images for TAS Rights Management)

A csodás fellépőruhák és izgalmas színpadi megoldások mellett én a természetessége miatt zártam a szívembe Swiftet. Rajta kívül van még sok más énekesnő, akik megsüvegelendő gigashow-kat adnak elő – Jennifer Lopez, Beyoncé – de róluk valahogy mindig a vérprofi jelző ugrik be, Swiftről viszont az hogy emberi. A koncert elején még gyönyörű, egyenesre kihúzott haja menetközben az izzadtságtól és a párától visszaalakul az eredeti göndörkés-hullámos sörénnyé, és az énekesnő totál csapzottan, homlokára tapadó kócos frufruval tolja végig a show-t.

Néha felröhög saját magán, amikor a dalok közötti átkötő szövegben valami hülyeséget mond, vagy esetlen mozdulatokat tesz.

Ez a védjegyévé vált dorkiness (idétlenség) része, amely bevallottan jellemző rá, nincs mit tenni, ő ilyen, időnként bénázik.

Ahogyan az is előfordul, hogy elfelejti a szövegeit, de ezt is mindig annyira cukin reagálja le, hogy a rajongók csak még jobban imádják érte. Volt, hogy újrakezdte az egész dalt, vagy a közönséget kérdezte meg, mi is a pontos szöveg. Egyébként Lady Gagától Madonnán át Celine Dionig gyakorlatilag az összes világsztár használ telepromptert, vagyis súgógépet a koncertjein – Swift ebben is kivétel. Ő ilyen segítség nélkül énekel végig kétszer-háromszor annyi dalt, mint a többiek. Ezt alapvetően azért tudja megtenni, mert ő maga írja a szövegeit, így nyilván jobban a fejében is vannak.

A jövő zenéje

Érdekes, hogy míg Swift rajongótáborát elsősorban fiatal lányok alkotják, a harmincas-negyvenes korosztály is szereti a zenéjét, és sok férfi is akad a közönség soraiban. (Utóbbiak persze általában a család nőtagjait kísérik a koncertekre.) Az énekesnő tizenévesen kezdett dalokat írni, a korai albumai középiskoláról, tinédzserszerelmekről szólnak – ezeknek a témáknak a szavatossága pedig egy idő után lejár, gondolhatnánk.

De közben felnőtt az a generáció, akik Swifttel egy időben voltak fiatalok, és nekik bejönnek az énekesnő későbbi, érettebb témái és zenéi, amik az újabb albumait jellemzik. A mai tinik pedig tudnak azonosulni a korai dalokkal, és a bennük megfogalmazott problémákkal. Win-win. 

Most, hogy befejeződött a The Eras Tour, Swift eltűnt a nyilvánosság elől, és idejét szerelmének, Travis Kelce profi amerikai focijátékosnak szenteli. Igyekeznek távol maradni a rivaldafénytől, és normális életet élni, miután az elmúlt időszakban mindketten rengeteget dolgoztak – Kelce a futballpályán, Swift a színpadon. Az énekesnő egy évvel ezelőtt adta ki legutóbbi, The Tortured Poets Department című stúdióalbumát, és egyelőre nem tudni, mi lesz a következő nagy dobása.

Én addig is igyekszem felzárkózni az életművéből. Közel húszéves pályafutása alatt tizenegy albumot adott ki, van tehát mit hallgatni. De ha unatkoznék, az internet tele van irodalmi és nem irodalmi tanulmányokkal Swift lírai szövegeiről, könyvek jelentek meg az életéről és a stílusáról, zongorakották a dalaiból. Biztos, hogy a lányommal még párszor újranézzük a The Eras Tourról készült koncertfilmet, és persze esténként olvassuk a könyvet.

Hajadon és gyermektelen: Taylor Swift ezért ne lenne jó példakép?

Kiemelt kép: Kevin Mazur/TAS24/Getty Images