Azt, hogy öregszik, az ember elsősorban ráncaiból, haja őszüléséből vagy abból veszi észre, hogy reggelente nincs olyan porcikája, ami ne sajogna. Pedig a jelek nem mindig ilyen nyilvánvalók. Számos apró, sőt, rejtett tünet árulkodik arról, hogy testünk és elménk is korrodál az idő előrehaladtával. Ezeket a jeleket sokan észrevesszük, de többnyire nem tulajdonítunk nekik nagy jelentőséget. Pedig ha felismerjük, hogy ezek is arra utalnak, kezdünk rozsdásodni, időben beolajozhatjuk a gépezetet.
Mikor kezdődik az öregedés?
A tudományos közvéleményben az öregedés kezdetének időbeli meghatározása összetett kérdés. Egyes kutatások szerint a folyamat már születésünk előtt (!) megkezdődik, mivel a szülői csírasejtekben vagy a fogantatás során felhalmozódott sejtkárosodások katalizálhatják a folyamatokat.
Más kutatások az öregedés kezdetét a húszas évek végére teszik, amikor a kollagéntermelés csökkenése és a bélflóra változásai már észlelhetők. A legújabb kutatások szerint pedig az öregedés két jelentős ugrása a 40-es és 60-as évek környékén következik be, amikor a molekuláris és mikrobiális összetételben drámai változások figyelhetők meg.
Ezek is az öregedés jelei
1. Íz- és szaglásérzékelés
Ahogy öregszünk, fokozatosan csökkenhet íz- és szaglásérzékelésünk. Észrevehetjük, hogy egyes ételek kevésbé tűnnek intenzív ízűnek, és gyakrabban kívánjuk a sót, cukrot vagy az erős fűszereket. A szaglás finom változásai szintén árulkodóak, például ha bizonyos illatokat már nem érzünk olyan erősen, mint korábban.
2. Nem tűnik fel, de már nem hallasz minden hangot
Az idő előrehaladtával a magas frekvenciájú hangok érzékelése csökkenhet. Ez gyakran lassú tempóban történik, így sokan először nem is veszik észre a változást. Ennek következtében előfordulhat, hogy gyakrabban kell nekik megismételni a hallottakat, vagy bizonyos beszédhangok kevésbé érthetőek a számukra.
3. Lassabb regeneráció
Az öregedő szervezetben a sejtek regenerációs képessége fokozatosan csökken. Ennek következtében észrevehetjük, hogy kisebb sérüléseink, a vágások vagy zúzódások lassabban gyógyulnak. Ugyanígy az izomláz vagy a fizikai terhelés utáni regeneráció is hosszabb időt vesz igénybe.
4. Memória
Az idő előrehaladtával az emberek gyakran tapasztalják a rövid távú memória enyhe romlását. Például előfordulhat, hogy elfelejtjük a kulcsok helyét, vagy időlegesen nem emlékszünk bizonyos teendőkre. Ezek a változások általában az agy természetes öregedésének részei.

A memóriaromlás intő jel (Fotó: Getty Images)
5. Alvásminőség
Az alvás szerkezete idővel módosul. Gyakoribbá válhatnak az éjszakai ébredések, csökkenhet a mélyalvás ideje, és előfordulhat nappali álmosság. Ezeket a változásokat a szervezet biológiai órájának lassú átalakulása okozza.
6. Finommotorikus készségek
Az apró, precíz kézmozdulatok lassulása is az öregedés jele lehet. A gombolás, írás, kulcs forgatása vagy más finommotorikus tevékenységek egyre nagyobb figyelmet igényelnek, mivel az idegrendszer és az izmok koordinációja enyhén csökken.
7. Érzelmi és stresszreakciók
Az idő előrehaladtával a stresszre adott reakcióink is megváltozhatnak, és a hangulatingadozások gyakrabban fordulhatnak elő. Ezek a változások a központi idegrendszer finom átalakulásával állnak összefüggésben.
Az öregedés folyamata sokkal összetettebb, mint azt a legismertebb, külső jelek sugallják. A test és az elme apró, gyakran rejtett változásai mindannyiunknál megfigyelhetők. Ezek tudatos felismerése és kezelése (például rendszeres mozgással, megfelelő táplálkozással és mentális aktivitással), hozzájárulhat a jó életminőség hosszútávú fenntartásához és az egészséges öregedéshez.
Kapcsolódó: Íme az öregedés előnyei!
Kiemelt kép: Getty Images