fiatal beteg nő ágyban fekve

Minden perc számít – 7 egészségügyi állapot, amikor jobb, ha azonnal cselekszünk

Vannak olyan betegségek és fertőzések, melyek alattomosan támadnak, és szinte észrevétlenül válhatnak életveszélyessé. A korai felismerés és a mielőbbi orvosi beavatkozás ezért sokszor életmentő lehet – nem csupán javíthatja a túlélési esélyeket, de a szövődmények kockázatát is minimalizálhatja.

Ezek az állapotok gyakran hirtelen, szinte a semmiből lépnek fel. A szervezet jelez ugyan, ám a tünetek kezdetben könnyen összetéveszthetők enyhébb panaszokkal vagy más, kevésbé súlyos problémákkal. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy odafigyeljünk testünk apróbb jelzéseire, és ne hagyjuk figyelmen kívül a váratlan, szokatlan vagy gyorsan változó tüneteket. 

Genetikai oka van, hogy mind másképp reagálunk

„Nem újdonság, hogy a szívroham és a stroke hirtelen halálhoz vezethet, azonban, amikor a fertőző betegségekről van szó, számos tényező befolyásolhatja, hogy valaki megbetegszik-e, illetve hogy milyen súlyosan betegszik meg” – mondta Robert Citronberg orvosigazgató a The Healthy magazinnak. Az ember genetikai adottságai hajlamosíthatnak bizonyos betegségekre, és

egy adott baktériumtörzs vagy vírus agresszivitása is döntő lehet abban, hogy egy fertőzés mennyire válik életveszélyessé.

Emellett nagy szerepet játszik az egyéni immunrendszer állapota, az általános egészségi állapot, illetve az időben történő orvosi beavatkozás is, melyek együttesen határozzák meg a betegség kimenetelét. Ezért is létfontosságú, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül testünk figyelmeztető jeleit, és szükség esetén haladéktalanul forduljunk szakemberhez – különösen az alábbi betegségek és fertőzések esetén. 

Lapozz tovább, és ismerd meg azokat a betegségeket, melyek akár 24 órán belül életveszélyessé válhatnak!

halálos betegség egészségügyi állapot tünet
halálos betegség egészségügyi állapot tünet
halálos betegség egészségügyi állapot tünet
halálos betegség egészségügyi állapot tünet
halálos betegség egészségügyi állapot tünet
8 fotó

Az itt bemutatott kórképek mindegyike rendkívül súlyos, ezért az időben történő felismerés, valamint az azonnali orvosi segítség gyakran életet ment. A tudatosság és a gyors reagálás nem csupán a túlélési esélyeket növeli: hosszú távon is segít elkerülni a maradandó egészségkárosodást.

Kapcsolódó: 5 testrész, ami a fertőzések melegágya, mert nem mossuk őket elég alaposan.

Kiemelt kép: Getty Images
Galéria képei: Canva, noklapja.hu

Ajánlott videó