Ferenc pápa halála Róma

Beszámoló Rómából: Mi történt Ferenc pápa halála napján?

Mindannyian megnyugodtunk, amikor Ferenc pápa súlyos betegségéből felgyógyulva újra megjelent nyilvánosan, majd pár nappal később érkezett a lesújtó hír, ráadásul éppen húsvét hétfőn, hogy a Szentatya elhunyt. Ilyen volt Róma ezen a történelmi napon!

A város húsvét hétfőn annyira megtelt, hogy a főbb nevezetességeknél, szinte lépni sem lehetett. Ekkora tömeget a római rendőrség is nehezen kezelt, a legtöbb helyen kordonokat húztak fel, hogy valamilyen rendszert hozzanak létre a sorbanállásba. Előző nap például a Pantheon környékén már azt sem látta az ember, hogy merre lépjen, a tömeg megakasztotta minden irányban a forgalmat.

Étterembe beülni szinte lehetetlen volt, a járdán szigetelőszalaggal jelölték, melyik étteremhez hol lehet várakozni: a „waiting line”-ban várakozó elégedetlen vendégeknek sok helyen proseccót kaptak ajándékba.

Miért voltak ennyien Rómában?

Ferenc pápa halála Róma

A bazilikánál várakozók tömege (Fotó: Akovács Éva)

Egyrészt mert a katolikus és az ortodox húsvét kivételesen egy napra esett, ennek pedig szimbolikus jelentősége van, a keresztény világ egységét idézi, ha csak egyetlen napra is. Valamint szentév van, melyet 25 évente hirdet meg a pápa.
Ez a különleges időszak, spirituálisan kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel a hívek bűnbocsánatot nyerhetnek, ha ilyenkor elzarándokolnak Rómába, és áthaladnak a négy bazilika szent kapuján. 
Mindezek mellett hétfőn ünnepelték Róma születésnapját, amire rengeteg koncertet, ingyenes programot terveztek, a város múzeumai ingyenesen várták a látogatókat, kétezer jelmezes gladiátor készült a felvonulásra…

Reggel, amikor hivatalosan bejelentették Ferenc pápa halálát, már csak egy óra volt az ünnepségek megkezdéséig, a kordonok már álltak, a Circus Maximuson felsorakoztak a római katonák jelmezben. Egy ideig senki nem tudta, megtarthatják-e a programokat, mi is terveztük, hogy a Colosseum mellől nézzük majd az „Il Fuoco di Rome” (Róma tüze) témájú előadásokat.

Kapcsolódó: Mi történik Ferenc pápa halála után?

Ünnepből gyász

Aztán minden római programot hírül adó honlapon megjelent, hogy Kevin Farrell bíboros kamarás bejelentése nyomán megkezdődött a kilencnapos gyász, töröltek minden eseményt.

Róma lakosai, a városban tartózkodó zarándokok és turisták ezrei indultak meg egyszerre a Vatikán felé, hogy leróják tiszteletüket. Mi is ott voltunk közöttük.

Délben aztán megszólaltak a harangok és több mint egy órán hangosan hirdették a gyászt. Az utcákon az emberek fegyelmezetten haladtak a Szent Péter tér felé. A tömeget a rendfenntartók és a biztonsági szolgálatok felügyelték, a jelzőlámpákat kikapcsolták, a forgalmasabb helyeken rendőrök irányították a forgalmat. Az autóforgalmat a bazilika környékén teljesen leállították, de kellett is, hiszen minden környező keresztutcáról áradt a tömeg, a járdákon már nem fértek el.

Ferenc pápa halála Róma

Április 22-én Ferenc pápa nyitott koporsóját átviszik a Szent Péter-bazilikába (Fotó: Christopher Furlong/Getty Images)

A Szent Péter-bazilika előtt aztán teljes keveredés volt, szerettünk volna bejutni, de senki nem tudott elirányítani minket. A kordonok között labirintusszerűen haladtunk, nem tudtuk merről lehetne megközelíteni a bejáratot. Megérkezett a sajtó mindenhonnan a világból, őket a tér egy sarkába zsúfolták egy kerítéssel leválasztott részre. A riporterek próbáltak minél több infó begyűjteni, leszólítva a helyieket és zarándokokat.

A téren különös hangulat volt, az erkélyen még ott volt a bársonyfüggöny, a székek a helyükön, hiszen előző nap még a szentatya áldását várta a tömeg ugyanitt.

Virágdíszeket és Ferenc pápa arcképével díszített ajándéktárgyakat láttunk a Via della Conciliazione teljes hosszában. A tömeg fegyelmezett halad, épp, mint tegnap, csak a csend volt más.

A házfalakon a digitális hirdetőblákon, a reklámok helyett most mindenhol Ferenc pápa arcát láthattuk, néhány jelenetet az elmúlt évekből. A rövid film végén kedves mosollyal a kamerába néz, ekkor megjelent az olaszok búcsúja: A Dio Santita! Isten veled, Szentatya!

Kapcsolódó: Rómába utaznál a következő hetekben? Ez várható!

Kiemelt kép: Beata Zawrzel/NurPhoto/ Getty Images