2025. április 21-e reggel 7 óra 35 perckor Ferenc pápa visszatért az Atya házába. Egész életét az Úr és az egyházának szolgálatába állította – idézte az AP hírügynökség Kevin Ferrell bíborost.
Ferenc pápa, eredeti nevén Jorge Mario Bergoglio, 2013. március 13-án lett a katolikus egyház 266. pápája és egyben az első jezsuita pápa. Buenos Aires-ben született 1936. december 17-én egy olasz bevándorló családba. Pápává választása előtt Buenos Aires érseke volt, és már akkor is kiemelkedett szerénységével és a szegények iránti elkötelezettségével. A Ferenc nevet példaképe, Assisi Szent Ferenc után vette fel.
Ferenc pápa nevével fontos reformok és a katolikus egyház megújítására tett erőfeszítések kapcsolódnak. Hangsúlyozta az irgalmasság, az igazságosság és a környezetvédelem fontosságát, valamint különös figyelmet fordított a társadalom peremére szorult emberekre, legyenek azok bevándorlók vagy anyagi nehézségekkel küzdők. Lelkipásztori megközelítése és nyitottsága révén igyekezett hidat építeni különböző vallások és kultúrák között, ezzel hozzájárulva az egyetemes béke előmozdításához.

Ferenc pápa a Szent Péter téren a Vatikánban 2013. május 1-jén (Fotó: Guido MARZILLA/Gamma-Rapho via Getty Images)
A Vatikán február első hetében közölte, hogy Ferenc pápának tüdőgyulladása van, egy héttel később pedig azt, hogy kórházban ápolják. A Vatikán arról is beszámolt, hogy Ferenc pápa betegágyán is a hivatását szolgálja. Az egyházfő 38 napot töltött kórházban.
21 éves korában egyszer már megküzdött a betegséggel: akkor olyan súlyos tüdőgyulladást kapott, hogy életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, és ki is vágták a jobb tüdejének felső lebenyét. Ennek következményeit egy életen át hordozta, a téli hónapokban különösen érzékeny volt az influenzára és a hörghurutra.
Ebben a cikkben emlékeztünk meg arról, hogy miért szerették annyian Ferenc pápát
88 évet élt
Gyengélkedése ellenére személyesen volt jelen húsvétvasárnap a Szent Péter téren. Az ünnepi szentmisét a Szentatya helyett Angelo Comastri bíboros, a Szent Péter-bazilika nyugalmazott főpapja tartotta meg. Ezt követően a pápa a kerekesszékben ülve a Szent Péter-bazilika központi lodzsáján jelent meg, ahol egyik munkatársa olvasta fel helyette húsvéti beszédét a több tízezer összegyűlt hívőnek. Ő maga csak annyit mondott: „Testvéreim és nővéreim, boldog húsvéti ünnepeket!”
Kapcsolódó: Ferenc pápa élete
A beszédben reményre biztatott és békét sürgetett a világban. „Semmilyen béke nem lehetséges igazi fegyvermentesítés nélkül, a népek védelem iránti igénye ne változzon általános fegyverkezési versennyé – mondta Ferenc pápa, aki a beszédet követően elvégezte az ilyenkor szokásos Urbi et Orbi (magyarul: városnak és a világnak) áldást a székesegyház teraszáról.
Isten nyugosztalja.
Ez történik most, hogy elhunyt Ferenc pápa.
Kiemelt kép: John Moore/Getty Images