Ferenc pápa olyan kezdeményezésekkel, cselekedetekkel lopja be magát az emberek szívébe, amelyekre katolikus egyházi vezető részéről még soha nem volt példa. Szeretettel és empátiával fordul a fiatalok felé, és olyan elesett, hátrányos helyzetű emberekhez is szól, akikről az utóbbi időben az egyház megfeledkezett. Nem lehet könnyű a 21. században egy konzervatív értékeket valló egyház modern vezetőjének lenni, de Ferenc pápa igyekszik minden fontos kérdésre rávilágítani.
Szerénység
Amivel Ferenc pápa már a megválasztása után rögtön kitűnt a többi vallási vezető közül, az a visszafogottsága. 2013-ban úgy döntött, hogy nem veszi fel a pápai palástot és aranykeresztet, hanem megtartja egyszerű keresztjét, amelyet még érsekként sokáig viselt. Ferenc pápa a neki járó vatikáni palotára szintén nem tartott igényt, ehelyett a Vatikán egyik szerény vendégházában, a Szent Márta-házban lakik.
Valójában a személyi védelmet leszámítva semmiféle kiváltságra nincs szüksége: közösen étkezik a többi pappal, és amíg egészsége engedte, ő maga vitte a táskáját is. Közvetlensége, nyitottsága közelebb hozza őt az emberekhez, és ez is teszi a leginkább népszerűvé. Híresek az utazásai közben adott villáminterjúi, eszméi, gondolatai sokak számára inspirálók, követendők. Rengeteget utazik, bejárta a világot – Magyarországra kétszer is eljutott –, nagyon szeret gyerekek társaságában lenni, és sosem feledkezik meg az árván maradtakról.
Párbeszéd
Nagyon sokat tesz azért is, hogy a vallások között emberi, békés legyen a kapcsolat. Más vallások vezetőivel, például iszlám vagy zsidó vallási vezetőkkel való találkozásai során azt szeretné elérni, hogy a világon minden hívő elfogadja a más vallások létjogosultságát – a pápa szerint a béke kulcsa a tolerancia és a párbeszéd.
Sokan emlékszünk arra, amikor Ferenc pápa betegek, muzulmán menekültek és rabok lábát szertartásosan megmosta – ezzel nemcsak az elesettek felkarolására szerette volna felhívni a figyelmet, hanem arra is, hogy a humánum azt is jelenti, hogy nem különböztetjük meg vallás alapján a rászoruló embereket.
Tavaly húsvétkor, nagycsütörtökön például tizenkét női rabnak mosta meg a lábfejét az utolsó vacsorát idéző szertartáson egy római börtön női szárnyán. A katolikus egyházfő egy Szűz Máriát ábrázoló festményt vitt ajándékba, és egy csokoládétojást adott az egyik asszony kisfiának, aki anyjával él az intézményben.
A rabok a börtön veteményeskertjében termett zöldségeket adtak a pápának. „Mindannyiunknak van kisebb és nagyobb kudarca: mindenkinek megvan a saját története” – fejezte ki együttérzését az egyházfő, és a megbocsátás kegyelméről beszélt.
Ferenc pápa mindig hangsúlyozza, hogy a szegények támogatása és a társadalmi igazságosság előmozdítása keresztényi kötelesség. Számos alkalommal látogatta meg a hajléktalanszállókban élőket, a menekülteket, betegeket, hogy felhívja a figyelmet, az egyháznak mindig segítenie kell a társadalom peremére szorultakon.
Elfogadás
Ferenc pápa nagy erőfeszítést tesz, hogy megreformálja a katolikus egyházat. Törekszik rá, hogy a Vatikán pénzügyei átláthatóbbak legyenek, és vasszigorral lépett fel a szexuális visszaélések ellen. Emellett nyitott a házasságon kívül született gyermekek, az elváltak és a homoszexuálisok felé, rendszeresen hangsúlyozza, hogy a katolikus egyháznak szeretettel és elfogadással kell fordulnia minden ember felé. Ezekkel a nézetekkel nem kevés ellenséget szerzett magának az egyházon belül, de Ferenc pápa hisz benne, hogy a toleráns út a helyes út.
Ő az első olyan egyházfő, aki enciklikát adott ki a környezetvédelemről. A Laudato si’ című körlevelében felszólította a világ vezetőit a klímaváltozás elleni küzdelemre. Törekszik a hívek nagyobb bevonására a döntéshozatalban, és reformokat vezet be a Vatikán pénzügyeiben is. Valamint bocsánatot kért az egyházi visszaélések áldozataitól, és intézkedéseket tesz az ilyen esetek visszaszorítására.

A Vatikánban dolgozók 23,4 százaléka nő
Újabb női vezetők a Vatikánban
Ferenc pápa az új évet mindjárt azzal kezdte, hogy egy nőt nevezett ki egy vatikáni csúcspozícióba, és ezzel történelmet írt. De vajon mit jelent ez? Mi változik, és mi nem a katolikus egyházban?
Ferenc pápa 2013-as megválasztásával új szemlélet érkezett a katolikus egyházba. Míg az elődje, XVI. Benedek rendkívül nagy tudású filozófus és teológus pápa, addig Ferenc tőrőlmetszett lelkipásztor, akinek a hívek jólléte, vezetése a legfontosabb.
Brambilla nővér
Az általános vélemény szerint a vezetése alatt a katolikus egyház egy befogadóbb, nyitottabb és társadalmi kérdések iránt érzékenyebb irányba mozdult el. Természetesen kritikusai is vannak, a progresszívek szerint túl maradi, a konzervatívok szerint túl liberális. A nők egyházban betöltött szerepe sokat vitatott, érzékeny téma. Ferenc a pápasága során többször is hangsúlyozta, hogy szeretné jobban bevonni a nőket a katolikus egyház legfelső vezetésébe.
Az idei évben az egyik legelső intézkedése az volt, hogy egy nőt nevezett ki egy fontos egyházi intézmény élére: Simona Brambilla rendi nővért prefektusi rangra emelte. A monzai születésű nővér 1986-ban szerzett ápolói diplomát, később belépett a Consolata Misszionáriusok rendjébe. Több évet töltött misszióban Mozambikban.
A Pápai Gergely Egyetem pszichológiai intézetében végezte tanulmányait, majd doktorált pszichológiából. 2011 és 2023 között rendje női ágának főnöke volt. 2023 októberében Ferenc pápa kinevezte a római kúria szerzetesi kérdésekben eljáró hivatalának titkárává, majd idén januárban a prefektusává.
Ezzel ő lett az első nő, aki egy vatikáni „minisztérium” élére került.
– Ferenc pápa döntése bizonyos értelemben visszatérés az egyházi hatalom második vatikáni zsinat előtti felfogásához – magyarázza Deák Hedvig domonkos rendi szerzetes, teológus, egyetemi tanár. – Akkor ugyanis lehetőség volt arra, hogy laikus (nem felszentelt pap vagy püspök – a szerk.) is betöltsön ilyen szerepet, mint a pápa megbízottja. A zsinat azonban azt hangsúlyozta, hogy az egyházi hatalom a pappá, illetve püspökké való felszentelésből jön – vagyis csak bíborosok és érsekek foglalhatnak el ilyen hivatalt, különösen olyan esetekben, amikor papok felett kell hatalmat gyakorolni.
Ferenc pápa ezen döntésével Brambilla nővér a világ összes, csaknem hétszázezer katolikus szerzetesének elöljárója lett. Ám bizonyos egyházjogi kérdésekben csak felszentelt püspök járhat el, ezért a pápa a nővér mellé prefektushelyettesnek kinevezte Ángel Fernández Artime bíborost. Erre mondták egyesek azt, hogy a pápa „felügyelet alá helyezte” Brambillát, ám ezt Matthew Bunson, az EWTN News katolikus hírcsatorna szerkesztőségi igazgatója határozottan cáfolja: „Ne legyen senkinek kétsége afelől, hogy itt Brambilla nővér a főnök” – nyilatkozta.
Változások a Vatikánban
Ferenc pápa nem először nevez ki nőket fontos pozíciókra. 2016-ban például a világi Barbara Jatta művészettörténészt bízta meg a Vatikáni Múzeumok igazgatásával, az ő keze alá tartozik például a Sixtus-kápolna. 2022-ben Raffaella Petrini nővért a Vatikánváros Kormányzóságának főtitkárává nevezte ki, a hivatalt korábban csak püspökök töltötték be. Raffaella Petrini jelenleg a Vatikánvárosi Kormányzóság elnöke, valamint a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottságának elnöke. Ezeket a pozíciókat 2025. március 1-jétől tölti be, miután Ferenc pápa 2025. február 15-én kinevezte őt.
Pontifikátusa első tíz évében 19 százalékról 23 százalékra emelkedett a Vatikánban dolgozó nők aránya. Többször beszélt arról, hogy nagyobb szerephez kívánja juttatni a nőket az egyház vezetésében. Mármint ahol lehetséges. Bizonyos pozíciókat ugyanis csak olyanok tölthetnek be, akik felszentelt papok vagy püspökök, azok pedig itt csak férfiak lehetnek.
Üzenet
Az elmúlt hetekben a híradások a pápa betegségéről szóltak, szólnak, lapzártánkkor (március 11-én) bizakodásra okot adó hírek érkeznek az egyházfő állapotáról. Ezrek utaztak Rómába az elmúlt hetekben, hogy imádkozzanak érte. Amikor jobban lett, a lelki támogatást megköszönő hangüzenetet küldött híveinek.
Ferenc pápa tettei példaértékűek, szavai mindenkit megszólítanak, és erőt adhatnak a nehéz helyzetekben, küzdelemben is. Amikor kerekesszékével az emberek közé megy, és kezet fog velük – megkülönböztetés nélkül mindenkivel –, biztató mosolyával azt képviseli, van mód megtalálni az örömöt, ünnepelni az élet csodáját: „Gondolj arra: ahová Isten ültetett téged, ott van remény. Mindig remélj!”
Ferenc pápa megszívlelendő mondatai
„Hálát kell érezni a közös teremtetett világért, amelyben nem urak, hanem vendégek és zarándokok vagyunk. Aki gondoskodik rólunk, az az Isten, aki e Földet teremtette.”
„Az a társadalom, amely nincs abban a helyzetben, hogy a nőknek nagyobb szerepet adjon, nem lesz képes előbbre jutni… A nők már többször bizonyították, hogy jobb vezetők, mint a férfiak. Az a tapasztalatom, hogy a dolgok minden alkalommal jobban kezdenek működni, amint egy nőt felelősségteljes hivatalba neveznek ki a Vatikánban.”
„Olyan év legyen 2025, amelyben növekszik a béke! Mégpedig az az igazi és tartós béke, amely nem áll meg a szerződések jogi fortélyainál vagy az emberi kompromisszumok asztalainál.
Az igazi békét keressük, amelyet Isten a fegyvertelen szívnek ad: olyan szívnek, amely nem ragaszkodik annak kiszámításához, mi az enyém és mi a tiéd; olyan szívnek, amely feladja az önzést, és kész mások segítségére sietni; olyan szívnek, amely nem vonakodik elismerni, hogy adósa Istennek, és ezért kész elengedni a felebarátot terhelő adósságokat; olyan szívnek, amely legyőzi a jövő miatti csüggedést azzal a reménnyel, hogy minden ember erőforrás világunk számára.”
Fotó: Flickr, Reuters, Getty Images