Ha kell, akár kengurut is beszerez, és az sem kottyan meg neki, ha a magyar bontástól eltérő módon  kérik a húst. Sztrehalet Oxána évek óta látja el a vásárlókat minőségi húsokkal és jó tanácsokkal, de szívesen megosztja saját főzési tapasztalatait is. Az újlipótvárosi Henteslány története különleges, hiszen nem mindenki tudja, hogy a pult mögött álló, kedvesen mosolygó nő egykor fotográfustervező-művészként diplomázott, majd évekig fotózást tanított. A fenntartható húsfogyasztás és a veganizmus pszichológiája mellett erről is kérdeztük őt.

Kamera mögül a hentespult mögé meglehetősen éles karrierváltásnak tűnik. Mi vezetett idáig?
Az élet hozta így, ez nem egy tudatos döntés volt. Fotózást oktattam, aztán jött a covid időszak, akkor alapvetően elég kevés munkája volt mind a fotósoknak, mind a tanároknak is, hiszen az órák legnagyobb részét nem lehetett megtartani. Emellett jött egy olyan oktatási reform, ami a fényképezést kivette a végzettségköteles szakmák közül. Tehát ma bárki besétál a hivatalba, és fotográfus vállalkozóként jön ki anélkül, hogy bármilyen kapcsolódó végzettsége lenne.

Ez pedig feleslegessé tette a felnőtt OKJ-képzést, ahol akkor én is oktattam.

Ezután a korábbi mondjuk évi 10-12 osztályból, ami indult egy ilyen intézményben, lett három. Akkor már sejtettem, hogy nekem szeptembertől nem lesz elég munkám tanárként. Így egy hónapom volt, hogy kitaláljam, mit fogok magammal kezdeni. Nagyon gyorsan el kellett kezdeni munkát keresni, és gyakorlatilag válogatás nélkül adtam be mindenhova az önéletrajzomat. Mivel szeretek főzni,  szívesen mentem volna gasztronómiai irányba. Keresgélés közben találtam egy hirdetést, húsbolti eladót kerestek egy nívósabb, steakekkel és nagyon széles kínálattal dolgozó hentesüzletben. Gondoltam, teszek egy próbát.

De nem volt tudásod vagy tapasztalatod?
Igen, mondtam nekik, hogy egyáltalán nem értek hozzá, de egyébként angolul beszélek, kiszolgálni tudok, tehát ez a fajta tudásom megvan. Ők vállalták a kockázatot, hogy gőzöm sincs semmiről, én meg azt, hogy teljesen a nulláról kezdek el valamit. Az egyik nap még tanárnőnek hívtak, a másik nap meg a ranglétra legalján lévő utolsó utáni dolgozónak számítottam. De megérte, hiszen tudást tudtam felszedni, később terveztem, hogy el is végzek egy szakirányú képzést, de nem nagyon vannak ilyen iskolák. Talán Győr környékén van egy, de ott inkább csontozó henteseket képeznek az osztrák munkaerő piacra.

Akkor lényegében minden információt a munka során szedtél föl?
Igen, meg sokat gyakoroltam otthon. Vittem haza a húsokat, lefőztem, daraboltam őket. Mivel ez egy nívósabb üzlet volt, a termékismeret előbb-utóbb elvárás is volt. Ezt meg csak úgy tudja az ember megszerezni, hogyha mindent kipróbál. Egyébként volt ott egy, a szakács szakmát a covid miatt elhagyó kolléga is, tőle nagyon sokat tanultam. 

Minden kollégád férfi volt? Hogyan fogadtak? Azt gondolná az ember, hogy ez egy tradicionálisan férfi szakma.
Egy lány volt, de a többiek férfiak voltak. Nyilván a szalonszexizmus tapintható volt, de nagyon durva megkülönböztetést nem tapasztaltam. Kivéve a bérek területén, olyan típusú versenyeztetés volt, amit én nagyon nem kedvelek.