- Randizni sosem gondtalan, az ekkor érzett izgalom megannyi baki forrása lehet.
- Vannak olyan hibák, amelyeket sokan hajlamosak vagyunk elkövetni.
- Megkönnyíthetjük a dolgunkat, ha nem engedjük elhatalmasodni magunkon az alábbi rossz szokásokat.
A kommunikáció emberi mivoltunk egyik alapvető eleme, amely reggeltől estig, életünk végéig elkísér bennünket. Beszélünk a kollégákkal, a családtagokkal és a barátokkal, kisebb-nagyobb munkahelyi projekteket bonyolítunk le, randizunk, ügyeket intézünk, telefonálunk, e-mailezünk. Mégis, ha szemtől szembe találkozunk valakivel, akit vonzónak találunk, mintha mindent elfelejtenénk, amit idáig tudtunk. A szívünk hevesen ver, az elménk megremeg, a gyomrunkban pedig akkora pillangók repkednek, hogy megszólalni sem merünk.
Az emberiség képes volt meghódítani a világot, mégis elég egyetlen csábos pillantás vagy mosoly ahhoz, hogy elvérezzünk. Miért lehet ennyire stresszes randizni akkor is, ha ennél jobban nem várunk semmit?
A randi előtti izgalom teljesen normális jelenség. De valljuk be, az első személyes találkozás egy kicsit mindig kiszámíthatatlan: nem tudhatjuk biztosan, miként fog viselkedni a másik, és hogy kölcsönös lesz-e egyáltalán a kémia. Az ismeretlen mindig félelmetes, és jól tudjuk, hogy nem mindenre van ráhatásunk azt életben. De szerencsére van valami, amit nálunk jobban senki nem képes irányítani: a saját viselkedésünk.
Randizol? Ezt az 5 gyakori hibát mindenképp kerüld el!
Ha egészségtelen szokásokra, rutinokra támaszkodunk, szinte észrevétlenül szabotáljuk a szerelmi életünket is. Amennyiben viszont tudatosságra törekszünk, és nem félünk némi önkritikát gyakorolni, egy esetleges kudarctól vagy rossz döntéstől is megkímélhetjük magunkat. Mindez ráadásul az önbizalmunknak is jót tesz, ami hosszú távon az olyan stresszes helyzeteket is áthidalhatóbbá teszi, mint amilyenek az első randevúk szoktak lenni.
Kapcsolódó: Párkapcsolati undor – Miért lesz hirtelen kiábrándító a partner?
Melyek a legtoxikusabb szokások, amelyeket kisebb-nagyobb mértékben sokan hajlamosak vagyunk elkövetni, amikor online és személyesen ismerkedünk? Mutatjuk!
1. Idő előtt nyílunk meg
Minden lefekvés előtt beszéltek, és már egymás gyerekkorának legsarkalatosabb pontjait is ismeritek, pedig még nem is találkoztatok személyesen? Szó se róla, tényleg izgalmas átcsacsogni az éjszakát, és még jobb érzés megnyílni valaki előtt. Azonban mindennek meg kell hagyni az időt.
A közöttünk lévő láthatatlan digitális fal könnyen a közelség hamis érzetét keltheti.
Amíg nem találkoztunk személyesen, nem tudhatjuk, hogy tényleg megvan-e közöttünk a kémia, és hogy tényleg úgy viselkedik-e nyilvánosan a másik, ami összeilleszthető lenne az igényeinkkel.
2. A volt partnerek rendszeres felemlegetése
Az exekről történő diskurzus kényes terep. Bizonyos szintig szükség van rá és egészséges is, hiszen jó tudni, ki miből, illetve milyen tanulságokkal érkezett. A volt partnerek gyakori felemlegetése azonban megoldatlan érzések tucatjáról árulkodik, és bizonytalanságot kelt a másik félben is. Ha minden exekkel kapcsolatos részletet egymás orrára kötünk, könnyen alááshatjuk az új kapcsolat jövőjét is.
3. Megszállott nyomozás az interneten
Akár bevalljuk, akár nem, nincs olyan ember, aki ne csekkolná le a randipartnerét (és adott esetben annak exeit, rokonait) az interneten. De ezzel nincs is semmi baj, kíváncsinak és elővigyázatosnak lenni jó, hiszen mindannyian szeretünk megbizonyosodni arról, hogy létezik-e egyáltalán az illető, akivel online beszélgetünk, milyenek a posztjai, adnak-e valami gyanúra okot, és hogy összességében hitelesnek tűnik-e a másik jelenléte a közösségi médiában.
Igen ám, csakhogy ezzel is túlzásokba eshetünk, a megszállott kutakodás ugyanis többet árt, mint használ. Egyrészt az internet csak töredéke a valóságnak, tehát könnyen félrevezethet bennünket. Másrészt ezzel elvesszük a lehetőséget attól, hogy egészséges tempóban ismerjük meg egymást, miközben akarva-akaratlanul az összehasonlítás csapdájába hajszoljuk magunkat (Vagyunk-e olyan szépek és okosak, mint a képeken látott ex?).
4. Nem vagyunk őszinték önmagunkhoz
Biztos vagy benne, hogy komoly párkapcsolatot keresel, a randipartnered azonban őszintén elmondta, hogy valami lazábbra vágyik? Miért is ne néznéd meg, mi sülhet ki ebből, pláne, ha megvan közöttetek a kémia?

Randizni sosem egyszerű, de sokat könnyíthetünk a helyzeten, ha ismerjük a vágyainkat, a határainkat, és nem félünk nyíltan kommunikálni (fotó: Getty Images)
Nincs kőbe vésve semmi, és természetesen előfordulhat, hogy kölcsönös szerelem szövődik egy alapvetően laza alapokon nyugvó kapcsolatból. A legtöbb esetben sajnos viszont nem ez a jellemző. Tegyük fel, hogy tisztában vagy a vágyaiddal, az igényeiddel. Tudod, hogy mire vagy képes és mit vársz, ennek ellenére gyakornoki állásra jelentkezel, remélvén, hátha felvesz idővel a cég, miután megbizonyosodtak a kitartásodról és a szaktudásodról. Ugye, hogy ez nem annyira klappol?
Ha tudjuk, mit keresünk egy párkapcsolatban, ha egyértelmű határokat szabunk, és ha nem próbálunk meg olyan fényben feltűnni (a saját kárunkra), ami megfelel a másiknak, a felesleges csalódásoktól is megóvhatjuk magunkat.
Ha folyamatosan leadunk az elvárásainkból, a saját identitásunk, önbizalmunk bánja majd,
így pedig könnyen olyan kapcsolatban találhatjuk magunkat, ami valójában nem a mi igényeinkre lett szabva.
5. Félünk kérdezni
Találkoztál valakivel, aki teszik, és akivel kölcsönös a szimpátia, de nem egyértelmű számodra, hogy milyen irányba tartotok? Természetes, hogy szívesen megosztjuk mindezt a hozzánk közelállókkal, de nem érdemes a randizás minden egyes momentumát részeire bontani és túlelemezni, hiszen minél több véleményt hallunk, annál kevésbé fogunk hitelesen viselkedni a randipartnerünk mellett.
Ha valami nem egyértelmű a randevúzás során, bátran kérdezzünk, hogy tiszta képet kapjunk – még akkor is, ha úgy érezzük, kényes vizekre evezünk –, hiszen ki más is tudna hitelesebb választ adni, mint a randipartnerünk? Elkerülhetjük a félreértéseket és egészségesebb kapcsolatot alapozhatunk meg mind a partnerünkkel, mind önmagunkkal, ha a találgatások helyett inkább nyílt lapokkal játszunk.
Unalmas már egyedül? Ne várd ölbe tett kézzel, hogy a nagy Ő bekopogtasson az ajtódon – küldj neki személyre szabott meghívót! A Nők Lapja és a Randivonal most közösen segít társra találni. Kattints a linkre, és készülj a randira!
Kiemelt kép: Getty Images