Születési horoszkópjában az aszcendens a Szűz jegyébe esik, amelyen az energiát jelentő Mars foglal helyet. Ez adja a hetedik X-en átlépett Csepregi Évának a hihetetlenül nagy erőt.
Csepregi Éva: – Érzem a Mars energiáját! Nem tudom elképzelni, hogy hátradőljek, és otthon tegyek-vegyek. Azt szoktam mondani, hogy nekem a pihenés, a kikapcsolódás a fellépés. Amikor felmegyek a színpadra, úgy érzem, itt kiteljesedhetek. Egy szakmabeli barátnőm azt kérdezte: az egész életműved kerek, egész. Miért nem tudsz lenyugodni? Most már tudom, hogy a Mars hajt engem előre.
– A Szűz aszcendens alapján megbízható vagy, miattad még sohasem maradt el előadás…
– Ez annyira igaz, hogy előfordult, még betegen is felléptem. Annyira fontos nekem a pontosság, hogy előbb érkezem a megbeszélt helyre, és inkább várok, mint hogy rám kelljen várni. Ennek megfelelően én is elvárom a pontosságot, rossz néven veszem, ha valaki késik.
– Még mindig az aszcendensnél maradva, azt mutatja, hogy rendkívül fontos számodra a munka.
– Így van. Azon a hétvégén, amikor sok a szabadidőm, megijedek a tétlenségtől. Aztán megnyugszom, mert a következő hétvégén már egymást érik a fellépések. Azoknál a színpadi embereknél, akik szeretik a hivatásukat, ha sok a szabadidő, félelmükben összeugrik a gyomruk, és még azokat a kérdéseket is felteszik maguknak: Mi végre vagyok itt, a Földön? Talán nem jó úton járok?
– Nyugodj meg, jó úton jársz. Hiszen a születésedkor a Szaturnusz és a Jupiter a legjobb fényszögekkel kacsolódtak egymáshoz. A munka és a hivatás szempontjából kijelenthetjük, hogy ajándék karmát élvezhetsz. Abból élhetsz, amit szeretsz, ami boldoggá tesz, és amivel másoknak örömet szerezhetsz.
– Ez megnyugtató. Az életemnek volt olyan szakasza, amikor kutakodtam, hogy vajon a helyemen vagyok-e. Azt végzem-e, ami a hivatásom? Ez az 1990-es évek elején történt, amikor a zenekar feloszlott, és amikor megszületett Dávid fiam. Az égieket faggattam arról, hogy nekem is váltanom kell-e. Merre vegyem az irányt? Azt súgták a csillagok, hogy ne ijedjek meg az új helyzettől, folytassam, amit elkezdtem.
– Ekkor hoztad össze azt a csapatot, amellyel ma is dolgozol?
– Igen, és a sors megadta a bátorságot, hogy újra tudjam kezdeni. Ebben az időben rengeteget hakniztam. És ezt a szót nem rossz értelemben használom, mert a hakni nagyon sokat tud segíteni egy művésznek. Hiszen ezeken a fellépéseken rutinra tesz szert, illetve a közönség igényeit is jobban megismeri Az egyik ilyen fellépésen a technikus megkérdezte tőlem: „Éva, miért nem koncertezel?” Ekkor villámcsapásként cikázott át az agyamon: Ez az! Ezt kell tennem!

Csepregi Éva 1982-ben (Fotó: Fortepan / Gábor Viktor)
– És igaza volt!
– Akkor hoztam össze azt a zenekart, amellyel ma is koncertezünk. Annyira népszerűek lettek, hogy egyre több és több felkérést kaptunk. Az elmúlt sok évben nagy sikereket értünk el, amelyek megkoronázásai voltak a Papp László Sportarénában tartott nagykoncertjeink. Ennek az újrakezdésnek az a tanulsága, hogy a sors valóban nem hagy magunkra. Mert én is jó helyen, jó időben, jó emberrel találkoztam, akitől olyan tanácsot kaptam, amellyel tovább tudtam lépni, stratégiát tudtam változtatni.
A gyógyítás elemi igénye
– A születési horoszkópod vizsgálata során kitűnik, hogy gyógyító energiákkal rendelkezel. Kiváló orvos lett volna belőled.
– Gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy gyermekorvos leszek. Anyukám mesélte, hogy amikor kicsi koromban a buszon utaztunk, odamentem az idősebb utasokhoz, megfogtam a kezüket, és megkérdeztem: hogy tetszik lenni? Ösztönösen éppen úgy tettem, mint egy orvos a kórházban, amikor vizitel a betegeinél.
– Így most nem orvosként, hanem művészként gyógyítod dalaiddal a színpadról a közönség lelkét, amiről úgy tartják, hogy a testre is hat.
– Talán ezért is hoztam létre a Fényszóró Kulturális Alapítványt, amelynek az elnöke vagyok. A hátrányos helyzetű, a halmozottan sérült emberekért tevékenykedünk. Az utóbbi időben rengeteget dolgoztunk az alapítványban, és sok mindent meg tudtunk valósítani. A 2024-es év végén nagyszabású rendezvényünk volt a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol 1200 fő vett részt.
Az alapítványunk egyórás műsort adott, voltak sztárvendégeink, sikert arattak a fogyatékkal élők produkciói, és a közönségünk imádta a cirkuszi előadást.
Nagyon sok szeretetet kaptam ezektől az emberektől, és a különböző intézetekből érkezettek beszaladtak a porondra, hogy átadják a virágjaikat. Most már értem, hogy miért is hoztam létre harminc évvel ezelőtt gyógytornász barátnőm javaslatára ezt az alapítványt. A csillagok terelhettek erre az útra, és ha szabad ezt mondani, ez is kapcsolatban van a gyógyítással.
Így mesélt Csepregi Éva fiáról, Heatlie Dávidról.
– A Merkúr a Skorpióban foglal helyet, mennyit rágódsz a bántásokon?
– A bántás sokként ér, és először az fordul meg a fejemben, hogyan legyek túl rajta. Később járja át lelkemet a megbántottság érzése, és bizony hosszabb ideig rágódom a történteken. Mivel belőlem hiányzik a rosszindulat, a kicsinyesség és a gyűlölködés érzése, ezért értetlenül állok az így viselkedő emberek előtt. Ez az oka annak, hogy
nem olvasom el például a közösségi médiában a kommentelők negatív megnyilvánulását.
Mivel erős az önkritikám, ezért tisztában vagyok a hibáimmal, tudom azt is, ha valami olyasmit tettem, amit nem kellett volna. Igyekszem a hibákból tanulni.
– Mivel a születésedkor a Nap, a Szaturnusz és a Vénusz is a Mérlegben volt, leszögezhetjük, hogy nehezen mondasz nemet?
– Igen. A fiam és a menyem szokták is mondani, az a legfőbb hibám, hogy túlságosan készséges vagyok. Próbálok mindent elvállalni, valóban nehezen mondok nemet. Illetve Mérleg tulajdonság az is, hogy a kollégáimat még akkor sem kritizálom nyilvánosan, ha megvan az illetőről a véleményem. Mert ezt nem illik.
Amiért örökké hálás Csepregi Éva
– A Szaturnusz és a Jupiter kapcsolatából az is kiolvasható, hogy két meghatározó férfi volt az életedben…