5 hajmeresztő és furcsa hobbi a viktoriánus korból

5, mai szemmel hátborzongató és furcsa hobbi a viktoriánus korból

Őseink a viktoriánus korban sem unatkoztak, a csendes teadélutánokat olykor pedig igencsak hajmeresztő hobbikra – például szellemidézésre – cserélték.

Ami a szabadidő eltöltését illeti, őseink az internet előtti időkben sem unatkoztak – különösen az ipari forradalom idején. A kemény munka ugyan alapvető fontossággal bírt – gondoljunk csak a gyáripar fellendülésére –, a felsőbb osztályok körében a szórakozás azonban legalább ugyanennyi szerepet kapott.

Azaz míg az alsóbb osztályok olyan területeken dolgoztak, ahol mások nem szívesen, addig az elit (akkori mércével mérve) szórakoztató tevékenységekkel múlatta az időt – mondhatjuk úgy is, hogy a hobbi úri huncutságnak számított. Herbert Alexander Bruce kanadai politikus, a szabadidő egyik legnagyobb szószólója például rendszeresen tartott előadásokat is a témában, William Howit író pedig a szabadidős forradalom eszméit hirdette Nagy-Britanniában.

Bizarr hobbik a 19. századból

Évtizedek kemény munkája, az infrastruktúra és a gyáripar fellendülése után a társadalom szerencsésebb tagjai végre készen álltak a társasági élet felpezsdítésére: a csendes teadélutánokat fürdőkre, lóversenyekre, tornacsarnokokra, kávéházakra, botanikus kertekre – és olykor igencsak hajmeresztő hobbikra – cserélték.

Nézzük meg, hogy milyen furcsaságok hozták össze a viktoriánus kor arisztokráciáját Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban!

1. Freak show, vagyis a „biológiai ritkaságok” kiállítása

Az úgynevezett freak show-k fénykorukat élték a 19. században. Viktória brit királynő maga is gyakran részt vett a ritka betegségekkel küzdő emberek kiállításán, ahol mások szenvedése előbb szólt az embertelen szórakoztatásról, mint az érzékenyítésről, és ahol nevetség tárgyának számított, ha valaki kicsit is eltért a megszokottól.

Gondoljunk csak az elefántember néven elhíresült Joseph Merrick esetére, aki Próteusz-szindróma (vagy neurofibromatózis) miatt született súlyos testi rendellenességekkel, és aki cirkuszban és más kiállításokon szerepelt a megélhetésért – hiszen ez még mindig jobb volt annál, mint ami az utcán várt volna rá.

Egy ilyen show mai szemmel nézve nemcsak politikailag inkorrekt, de egyenesen aljas, sőt, büntetendő tevékenység lenne.  

Szörnycirkusz a nappalinkban: a freak show-k ma is virágoznak, csak a tévében nézzük őket. 

2. Plüssmacik helyett antropomorfizált állatok

Ha a taxidermiára, vagyis az állati testek preparálására gondolunk, minden bizonnyal a vadászlakok falait díszítő szarvasfejek villannak fel lelki szemeink előtt. A kitömött állatok műfaja manapság is bizarr művészetnek számít – a viktoriánus korban azonban ennél is tovább merészkedtek.

Az antropomorf állatpreparálás és a kitömött állattestek nagy népszerűségnek örvendtek a 19. században. A preparálás ezen fajtájánál

a családok elhullott állatait korabeli ruhákba öltöztették, majd úgy állították ki őket a lakásban, mintha emberi tevékenységeket végeznének.

Az egyik legismertebb antropomorf állatpreparátor Walter Potter volt, aki a házasodó és krokettező kölyökmacskáktól, korcsolyázó sünöktől kezdve az iskolapadot koptató nyulakig mindenféle bizarr jelenetet ábrázolt.
A hátborzongató művészeti ágnak ráadásul magyar képviselője is volt: Mére Ferenc tanuló, festő, teniszező, kosarazó és főzőcskéző békái ma is megtekinthetőek a horvátországi Split egyik legbizarrabb, Froggyland nevű múzeumában.

Froggyland, Split

Aki kedvet érez hozzá a nyaralás alatt, az a magyar taxidermista munkásságát is megtekintheti Splitben (Fotó: Getty Images)

3. Ékszerkészítés emberi hajból

Mint kreatív művészeti elem, az emberi hajjal történő alkotás az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, a gyakorlat azonban a viktoriánus korban lendült fel igazán – és szó szerint hajmeresztő hobbivá vált.

Viktória brit királynő

Viktória brit királynő portréja (Fotó: Getty Images)

Albert herceg 1861-ben bekövetkezett halála után felesége, Viktória brit királynő 15 évnyi mély depresszióba zuhant. Soha nem házasodott újra, és karkötőjét, amibe néhai férje hajtincseit foglalták, haláláig viselte – amivel új szintre emelte a viktoriánus kori ékszerkészítés műfaját.
A trend ezután szélsebesen elterjedt a szeretteiket gyászoló gazdag családok körében – bár nem minden ékszerben használt tincs származott elhunytaktól.

Az iskolás lányok, mint a matricát, úgy cserélgették egymás hajtincseit, melyeket albumokba rendezve őriztek legféltettebb kincseik között, a feleségek pedig hajékszer-készítő tanfolyamokon vehettek részt, ahol férjeik fürtjeit alakíthatták praktikus darabokká: gyűrűkké, nyakláncokká, óraszíjakká, medálokká – határ a csillagos ég volt. 

4. Kódolt virágcsokrok

Ha a viharos népszerűségű páfránymániára gondolunk, joggal hihetjük, hogy a 19. század növények iránti lelkesedése túlmutatott az egyszerű csodálaton. Amerikában a pteridomániának nevezett szabadidős elfoglaltság, vagyis a páfránygyűjtő akciók kedvelt időtöltésnek számítottak a tehetős hölgyek körében –

talán azért, mert ezek az alkalmak elfogadható ürügyet kínált arra, hogy férjeik felügyelete nélkül tartózkodjanak a szabadban.

De nem ez volt az egyetlen, ami a viktoriánus kori elittársadalom növények iránti buzgalmáról árulkodott.

Ott vannak például a bonyolult jelzőkódokkal ellátott virágcsokrok is, amivel a szerelemtől a visszautasításon át egészen a bosszúig szinte mindent kifejezhetett küldője a címzett felé – amennyiben fogadója első ránézésre felismerte a növényeket, illetve jól forgatta a dekódolást segítő virágkötészeti szótárakat is.

Egy-egy virág megfejtése meglehetősen hosszadalmas, de kétségkívül mókás folyamat volt – persze csak abban az esetben, ha maga az üzenet is kellemes jelentéstartalommal bírt. A nárciszok például biztos, hogy sok félreértésre adhattak okot, hiszen egyszerre jelképezték a kölcsönös vonzalmat és a viszonzatlan szerelmet. De érdemes volt vigyázni a bosszúállásra figyelmeztető leanderekkel is, a címzett szívtelenségéről árulkodó fehér rózsák közel sem voltak annyira ártatlanok, és jaj annak a küldője szerint arrogáns férfinak vagy nőnek is, aki hortenziát vagy bazsalikomot kapott.

5. Szeánszok

Gyerekként biztosan mindannyian mókáztunk szellemidézéssel a pizsibulikon. Nos, a viktoriánus korban egy-egy ilyen alkalom nagyon is komoly eseménynek számított.

A halott lelkekkel történő kapcsolatfelvételre összpontosító spiritizmus fénykorát élte a 19. században, és a kikapcsolódni vágyók számára is népszerű társasági eseménynek számított, ha bútorokat lebegtető, kristálygömbből olvasó médiumok is helyet kaptak a spiritiszta asztaltársaságok meghívottjai között.

5 hajmeresztő és furcsa hobbi a viktoriánus korból

Nagy-Britanniában telefonon keresztül is megpróbáltak kapcsolatba lépni a holt lelkekkel (Fotó: SSPL/Getty Images)

Ezeken az összejöveteleken – melyeket nem egyszer bizony a Fehér Házban is megrendeztek – előszeretettel mutatkoztak olyan hírességek is, mint Viktória brit királynő, Mark Twain író, a Sherlock Holmes-könyvek szerzője, Sir Arthur Conan Doyle, valamint Frederick Douglas, az afroamerikai polgárjogi mozgalom legfontosabb vezetője.

Persze a halottakkal suttogók előbb voltak trükkös bűvészek, mint médiumok, az okkultizmus iránt érdeklődő lelkes közönséget sokáig azonban az sem tántorította el, ha jól tudták: pénzéhes szélhámosokon kívül nemigen láthatnak egyebet a spiritiszta összejöveteleken.

Régen tényleg minden jobb volt? Mutatjuk, milyen volt a tinédzserek élete a viktoriánus korban!

Kiemelt kép: Getty Images