Eszter edzői profilja idén januárban jött szembe velem, amikor covidos semmittevésemben épp az Instagramot pörgettem. Egy ideje szemeztem már az erőemeléssel, azaz powerliftinggel (vagy legalábbis azzal, amit a közösségi oldalakon láttam belőle), végül írtam neki, január végén pedig az első edzésre is eljutottunk egy barátnőmmel. Azóta tudom, hogy egyszer szeretnék írni róla és erről a sportról. Lassan eltelik egy év, edzést csak akkor hagytam ki, amikor az utolsó kenetet is majdnem felvettem, arra pedig nem győzök napról napra rácsodálkozni, mennyi mindent tanulhatok egy nálam majd’ 20 évvel fiatalabb sportolótól.
172,5, 102,5, 202,5. Kilóban. Ezek Eszti eddigi legjobb versenyeredményei guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban, a 69 kiló alatti súlykategóriában. Arról, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki a saját súlya többszörösét tudja megmozgatni, hogy mi az, ami ebből fejben, és mi az, ami az edzésmunkán dől el, hogy miről kell lemondani, ha élsportra adja a fejét az ember, hogy mit kap attól, ha így tesz, valamint hogy mit gondol Eszti a „vigyázz, mert túl izmos leszel” típusú kommentekről, edzés után, egy bögre kávé mellett beszélgettünk.
Sportos gyerekkorod volt?
A sport egészen kicsi korom óta része az életemnek. Egyrészt, mert a szüleimnek is természetes volt, hogy mozognak, és vittek engem is, másrészt mert mindig is nagyon versengő voltam, akár tanulásról, akár bármi másról volt szó. Mindig jártam valamire: táncoltam, kézilabdáztam, iskolai szinten kosaraztam is.
Hogy és mikor kerültél az erőemelésbe?
14-15 évesen abbahagytam a kézilabdát, viszont nagyon hiányzott a mozgás. Kicsit túlsúlyos is voltam, le akartam fogyni, közben erősödni is, és olyan sportot kerestem, amiben lehet versenyezni. Gondolkodtam nehézatlétikán, valamilyen dobószámon, az erőemelésre aztán szinte véletlenül akadtam: az interneten nézegetve csodálkoztam rá, hogy jé, ilyen van?
Eszti felhúzáshoz melegít (fotó: Wéber Mónika)
Az erőemelés egyre népszerűbb, sok remek eredményünk van, egy év végi amatőröknek és sportolóknak is nyitott versenyen fél óra alatt többszáz jelentkezővel teltek be a helyek. Mégis kicsit háttérbe szorul az anyagilag jobban támogatott sportok mögött. Szerintem sokan olvasóink közül sem tudják pontosan, mi is ez tulajdonképpen.
Az erőemelésben három fő gyakorlatban (guggolásban, fekvenyomásban és felhúzásban) egy-egy ismétlést végzünk maximális erőkifejtéssel. Nemcsak versenysport, hobbi szinten is érdemes csinálni, hiszen edzésen nemcsak ezt a három fogást erősítjük, hanem kiegészítő gyakorlatokat is végzünk. Versenykörülmények között minden számban háromszor megyünk fel a platformra, ha minden jól megy, minden körben emelünk a súlyon. Kicsit leegyszerűsítem, mert ennél bonyolultabb a számítás, de a lényeg, hogy a végén az nyer, aki a súlycsoporton belül a legnagyobb összetett eredményt éri el.
Egyéni sportágnak számít, de az ember itt egy összetartó közösségbe is bekerül, és nekem ez is kell ahhoz, hogy ennyire jól érezzem magam benne.
Hogy lett egy fogyni vágyó tiniből néhány év alatt élsportoló?
Nagyon gyorsan történt. Még úgy is, hogy teljesen az alapoktól kezdtük, és nagyjából másfél év után volt egy komolyabb sérülésem is. Szépen jöttek az eredmények, 2019-ben az első nemzetközi versenyemen sikerült ezüst érmet szereznem, aztán 2021-ben, juniorként megnyertem a felnőtt országos bajnokságot. Idén (még mindig juniorként) abszolút bajnok lettem a felnőtt OB-n, ami azt jelenti, hogy nemcsak az én kategóriámban, de a többiekkel összevetve is nekem lett a legjobb eredményem súlyra vetítve. A legfrissebb mérföldkő pedig az idei junior VB, ahol összetettben az ötödik lettem, felhúzásban pedig sikerült minden idők eddigi legjobb magyar női eredményét elérnem, azaz olyan súlyt húzni, ami korábban a nálam idősebb és nehezebb sportolóknak sem sikerült soha.
És még mindig csak hat éve csinálod… Szerinted mi kell egy ilyen volumenű fejlődéshez?
Titkom nincs: magamra figyelek és betartom, amit az edzőm kér. Alapvetően nem rosszak az adottságaim sem, de szerintem nem ez számít a legtöbbet, ez „csak” abban segít, hogy gyorsabban jussak el magasabb szintre. Inkább kitartás és szorgalom kell hozzá, és egy jó adag bizalom magamban, mert úgy nem lehet kimenni egy versenyen, hogy az ember fél a súlyoktól. Az az érdekes egyébként, hogy ez oda-vissza hat. Az erőemeléstől kaptam meg azt a plusz önbizalmat, ami viszont ahhoz is kell, hogy oda merjek állni a nagy súlyok alá is. És ez segít abban is, hogy nőként is jobban elfogadjam magam: az, hogy testileg erősebb vagyok, a mentális erőmet is segít megtalálni.
Mi a jó abban egy fiatal nőnek, hogy embertelenül nagy súlyokat mozgat?
Nagyon motiváló ebben a sportban, hogy elsősorban magunkkal versenyzünk, és a saját korábbi teljesítményünket akarjuk túlszárnyalni. Emellett nagyon szeretem az érzést, hogy erős vagyok,
és szeretem meg is lepni az embereket: ennyit emel egy ekkora csaj?
Megérezni az erőt (fotó: Wéber Mónika)
Láttalak már versenyezni, nagyon fókuszáltnak tűnsz. Mi van ilyenkor a fejedben?
Ha minden jól megy, ott olyan mentális állapotba kerülök, ahol már csak magamra összpontosítok. Egyébként egyre inkább törekszem erre versenyen kívül is. Már a versenyek előtt sem figyelem a többieket a közösségi oldalakon, van, hogy le is némítom őket, mert tudom, hogy az összehasonlítás, azt méricskélni, hogy ki hol tart éppen, sokszor káros. A versenyeken pedig egyenesen bezárkózom: csak arra gondolok, ami a feladatom, hogy azt hogyan fogom végrehajtani, mindent elképzelek, pillanatról pillanatra, hogy amikor kimegyek, ne is legyen más opció a fejemben, mint az, hogy sikerülni fog. Ez a hit, hogy muszáj sikerülnie, talán gyerekkoromból jön. Úgy mentem általánosba, hogy már tudtam olvasni, sok szempontból én voltam a bezzeg. Szerintem
ott alakult ki bennem az, hogy a legjobbnak kell lenni. Ez persze lehetetlen, és ameddig az ember görcsösen ragaszkodik ehhez, káros is.
Szerencsére ma már nem akarok mindenben kitűnni, megtanultam jól kezelni és a legjobb helyen használni ezt a versengő hozzáállást.
Az előbb említetted, hogy az erőemelés nőként is megerősít. Korábban több alkalommal beszélgettem komolyan sportoló nőkkel: testépítőkkel és egy dobóatlétával is. Hamar kiderült, mindegyiküknek volt olyan élménye, amikor megszégyenítették őket azért, mert „nem néznek ki elég nőiesen”. Rád nézve is abszurdnak tűnik egy ilyen felvetés, mégis érdekelne, találkoztál-e ilyesmivel.
Az erőemelés sokat segít, hogy jobban érezzem magam (akár nőként is) a bőrömben, és azt is látom, hogy még a nálam nagyobb súlykategóriában versenyző, izmosabb lányok is nagyon nőiesek tudnak maradni a szó hagyományos értelmében. Szerencsére egészen minimális ezzel kapcsolatos kritikát kaptam az elmúlt évek alatt, és azok közül is maximum az maradt meg, ami tényleg érzékeny pontomra tapintott. Ritkán van már ilyen, de ha elbizonytalanodom, akkor a karom a mumusom, ezért ha olyat hallottam, hogy „ez még úgy oké, de ennél izmosabb azért már ne legyen”, az azért eltalált. Nem mondom, hogy nem szoktam elbizonytalanodni néha. Viszont össze sem lehet összehasonlítani azt, hogy mennyit ad nekem ez a sport nőként is, azzal, hogy mit vesz el, hogy tényleg izmosabb a karom, mint a legtöbb 22 éves lánynak.
Én úgy érzem, most megint átalakulóban van, amit a női szépségről gondolunk. Annyi izmos lányt, edzőteremi szelfit és „muscle mommy” videót életemben nem láttam, mint az elmúlt egy évben a közösségi oldalakon. Már nem feltétlenül vékonyak akarunk lenni mi többiek se.
Én is tapasztalom ezt és persze azt is, hogy az erőemelő közegben azért máshol húzódnak az izmos, pláne a túl izmos kategória határai. Az „ez már túlzás, férfias vagy” jellegű kommentek lányok posztjai alatt többnyire nem sportoló emberektől jönnek, és szerintem gyakran fakadnak önértékelési problémából vagy abból a téves feltételezésből, hogy aki erősportol, az biztosan szed valamilyen teljesítményfokozót, ezért férfias.
Nem jellemző?
Nem jellemzőbb, mint máshol. A versenyeken van doppingellenőrzés, és én például nagyon
sokat hajlandó vagyok feláldozni ezért a sportért, de az egészségemet, a hormonháztartásomat vagy azt, hogy lehet-e valaha gyerekem, biztos, hogy nem teszem kockára.
Mi az, amit viszont fel kell áldoznod az élsportért?
Valójában nem áldozatnak érzem, néhány lemondás az ára annak, hogy jó eredményeim legyenek. Nyilván az idő az elsődleges, heti ötször edzek és edzéseket is tartok, emellé kell beférnie az egyetemnek, családnak, párkapcsolatnak. Felnőttként ezt már könnyeb működtetni, de nem mondom, hogy nem bosszantott, amikor gimiben tuti akkor volt valami jó program, amikor én nem értem rá. Azt viszont, hogy sok buliba nem mentem el, nem ittam, tényleg nem lemondásként élem meg, egyszerűen fontosabb volt nekem, hogy a másnapi edzés jól menjen, és ne rontsam el azzal, hogy nem alszom ki magam.
A jó hangulat is nagyon fontos (Fotó: Wéber Mónika)
És mi az, amit kapsz ettől a sporttól?
Azért nehéz megmondani, mert baromi sok mindent. Nyilván nem rossz egy versenyen a dobogón állni, vagy elérni egy-egy nagyobb célt. Mondjuk én ezeknek sajnos csak nagyon rövid ideig örülök, 1-2 napig marad bennem, hogy na ez jó volt, aztán nézem is, mi lesz a következő. Ami hosszabb távon megmarad, az a közösség, a magabiztosság, az állandóság. Hogy nekem mindig van hova nyúlnom, honnan töltekeznem még egy nehéz időszakban is, és hogy mindig vannak céljaim. Amióta pedig edző is vagyok, azóta a tanítványaim fejlődése is nagy örömet okoz. Ha valahol, itt igazán jól jön a powertől kapott extra önbizalom. Amikor egy nálam 30 évvel idősebb jogásznak mondom, hogy ez a guggolás azért lehetett volna mélyebb, nem mehetek nyusziként oda.
Szerinted meddig lehet ebben a sportban fejlődni?
Nem szoktam nagyon messzire előre nézni, csak a következő lépést figyelem. Amikor elkezdi az ember ezt a sportot, jó esetben nagyon gyorsan fejlődik, jönnek az eredmények, aztán ez lelassul, néha stagnál, néha sérülés van. De aztán mindig van minek örülni, lehet új edzésporgrammal dolgozni, maga a sport is fejlődik és hopp, jön megint egy eredmény. A különbség annyi, hogy ahogy egyre inkább haladó az ember, egyre kisebb fejlődésért is ugyanolyan keményen meg kell dolgozni, és ilyenkor már nagyon számítanak az olyan finomságok, mint mit főzöl, eszel, mennyit alszol vagy rendben van-e a magánéleted.
Szétesve ezt nem lehet csinálni.
Nehéz olyan partnert találni, aki együtt tud menni ezzel a mentalitással? Úgy gondolom, ez sok sportolónak, főleg nőknek nehéz lehet.
Inkább úgy mondanám, hogy nagyobb eséllyel talál párt az ember a sportolók között. Nekem az erőemelés nagyon fontos, a lista elején van, és ezt csak az tudja megérteni, csak az nem veszi személyesnek, aki szintén így áll valamihez az életben. Ha ez megvan, akkor mindent meg lehet oldani.
A sporton van a fókusz (fotó: Wéber Mónika)
Azt mondod, hogy egy-egy verseny után hamar elillan a sikerélmény, és máris a hogyan továbbon gondolkodsz. Most mik a céljaid?
A következő versenyem az áprilisi országos bajnokság lesz. Nem szeretek számokat mondani, magamnak is inkább tól–ig célokat határozok meg, hogy mik a minimumelvárások, mi az amire már azt mondom, nem is rossz, és mi az, amivel esetleg én is elégedett vagyok. A cél mindig az, hogy többet tudjak, mint az előző versenyen. Még akkor is, ha nem mindig versenyen jön az áttörés. Egy hónappal ezelőtt, az EB-n csúszott ki a kezemből az a 205 kiló, amit a napokban aztán edzésen fel tudtam húzni. Szeretném, hogy tavaszig érjen még néhány ilyen kellemes meglepetés.
Ódzkodsz a súlyzós edzéstől? Attól tartasz, hogy hamar túl izmos leszel? Ebben a cikkben egyrészt lelombozunk: nem eszik olyan forrón a kását, másrészt azt is bemutatjuk, milyen előnyökkel jár viszont, ha így kezdesz edzeni. Különösen 40 éves kor fölött.
Kiemelt kép: Eszter fekvenyomni készül – Fotó: Wéber Mónika
