Cikkünk elkészítésében együttműködő partnerünk a Líra Könyv.

Először is hadd kezdjem azzal, mennyire meglepett, hogy ez a könyv tulajdonképpen egy munkafüzet is. Miért pont ezt a formát választottad?

Ez a formátum abban lehet az olvasó segítségére, hogy rávegye, leüljön saját magával teázni egyet, vegyen pár mély levegőt, és megérezze, valójában hogy is van a teste. Sokszor előfordul, hogy a kezünkbe kerülnek olyan könyvek, amelyek segíthetnek abban, hogy boldogabbak legyünk, jobban érezzük magunkat a bőrünkben, viszont az ezekben megfogalmazott tanácsok gyakran megragadnak elméleti szinten. Elolvassuk őket, végiggondoljuk, milyen jó lenne, ha, aztán el is felejtjük rögtön. Ebbe a könyvbe azonban több helyen bele is lehet ríni, ami egyrészt személyessé teszi az élményt, másrészt, ha egy kis időt akarunk tölteni magunkkal, azt a kötet segítségével ott és azonnal meg tudjuk tenni, ahol épp vagyunk. Nem kell sehova elutazni, mindössze a könyvre és egy ceruzára van szükség hozzá.

Ahogyan írod is, fontos lenne, hogy ehhez hasonló „randevúkat” szervezzünk önmagunkkal a mindennapokra, akár ugyanúgy, ahogyan barátainkkal is tennénk, előre tervezve. Ha ez megvan, mihez kezdjünk a felszabadított énidővel?

Először is fontos, hogy ez a külső zajtól mentes idő lehet fél nap, 1 óra, 30 perc, vagy extrém esetekben akár 5 perc is, a lényeg, hogy „magunkra tudjuk zárni az ajtót” közben. Mondjuk meg szeretteinknek, hogy erre az időre egész egyszerűen szükségünk van a jóllétünk érdekében, aztán használjuk arra, ami minket feltölt! Van, akinek az válik be, ha elmegy sétálni, van, aki úszni jár, valaki olvas, más pedig csak megnéz egy filmet, alszik, vagy édes semmittevéssel bámulja a plafont. Tulajdonképpen arra jó ez az idő, hogy észrevegyük, hogyan érezzük magunkat a testünkben, megfigyeljük, fáj-e éppen valahol, hogy ne csak akkor kapjunk észbe, ha már nagy a baj, amikor már kibillenünk az egyensúlyból és, mondjuk, megbetegszünk. Másrészt az önismeretben is rengeteget segít. Ha harmóniában akarunk élni magunkkal és másokkal, fontos, hogy tudatában legyünk az igazi szükségleteinknek, például, ha éhesen mindenre haragosan reagálunk, akkor tudjuk, hogy ilyenkor nem az a valódi szükségletünk, hogy senki ne szóljon hozzánk, hanem hogy végre együnk már valamit. Ha elég időt töltünk magunkkal, meg tudjuk ismerni a saját működésünket annyira, hogy hatásosan tudjunk kommunikálni róla.

Mely hétköznapi viselkedésmódjaink szakítanak el minket leginkább a testünktől? Mik azok a szokások, amiket szinte észrevétlenül teszünk, mégis nagyban és negatívan hatnak a testünkkel való kapcsolatunkra?

Ez nagymértékben azon múlik, hogyan nőttünk fel, milyen testkultúránk van. Akinek gyerekkorában megvolt a lehetősége arra, hogy táncoljon, sportoljon, vagy bármilyen testmozgást végezzen, az előbb fog rendelkezni egy belső tudattal, belső érzettel azt illetően, hogy mi történik épp a testével. És minél inkább a tudatában vagyok annak, hogy mi történik, annál könnyebben tudom felismerni, milyen – akár káros – szokásaim vannak. Például, ha minden reggel még az ágyban fekve átpörgetem a híreket, utána viszont már kávéra sincs szükségem, annyira felmegy a pulzusom az olvasottaktól, az nem biztos, hogy egy olyan szokás, ami támogatja az optimális napkezdést. Ha egy pici tudatossággal észre tudjuk venni, hogy az idegességünk miben gyökeredzik, rájöhetünk, hogy csupán olyan szokások állnak mögötte, amiknek hatására megint túlcsordult a befogadóképességünk.

Sólyom Anna: A test bölcsessége (Partvonal, 2023, lira.hu)

Van egy idézet, amit a Dalai Lámának tulajdonítanak, így szól: „Ha a világon minden 8 éves gyereket megtanítanánk meditálni, egy generáción belül eltűnne az erőszak a földről.” De mégis hogyan lehetne a gyerekeket rávenni, hogy, ha idegesek, dühöngés helyett inkább végezzenek légzőgyakorlatokat? Ez a szintű tudatosság gyakran még a felnőtteken is kifog…

Mindenképpen a felnőttek kell, hogy elkezdjenek ezzel foglalkozni, a gyerek ugyanis az ő példájukat fogja követni. Sok családban, gyakran vallási hagyományok formájában van egy közös szertartás, imádkozás, amit együtt végez a család. Nos, ugyanígy lehetne együtt lélegezni is. Lehet, hogy hülyén hangzik elsőre, ugyanakkor tény, hogy sokan nem tudunk helyesen lélegezni. Normális állapotban például a rekeszizom együtt mozog a légzéssel, ekkor beszélünk hasi légzésről, aminek hatására elegendő oxigénhez juthat a szervezet. Azt hiszem, ha mi, szülők és tanítók megmutatnánk a gyerekeknek, hogy bármilyen helyzetben van idő lenyugodni, nem kell állandóan rohanni, és érdemes néhány mély lélegzetet venni stresszhelyzetben, az már óriási segítség lenne.

A mai világban gyakran egyszerre halljuk, hogy fogadjuk el magunkat úgy, ahogy vagyunk, de közben igyekezzünk a legjobb verziónkká is válni. Hogyan fér meg ez a kettő egymás mellett?

Valójában sokszor félreértjük, hogy ez mit is jelent. Mivel lehetetlen állandóan 100%-on teljesíteni, inkább egy naponta, vagy akár óránként változó skálán érdemes a teljesítményünket elképzelni, a cél pedig mindig csupán annyi, hogy az adott pillanathoz képest a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból. Senki sem akar szándékosan rosszul végezni valamit, de gyakran épp az egészség kibillenése miatt, vagy különböző nehézségek hatására a mai 100%-nak holnap talán már csak a felét tudjuk teljesíteni. Ilyenkor épp, hogy nagyon megértően kell bánnunk magunkkal, hogy ki tudjunk lépni a metaérzelmek világából – így nevezzük azt a jelenséget, mikor az érzelmeink halmozódnak, például bűntudatunk van amiatt, hogy szomorúak vagyunk. Ha le tudom vetni magamról annak a súlyát, hogy másképp kellene éreznem magamat egy adott pillanatban, az máris segít, hogy a lehető legjobbat hozzam ki a helyzetből. Ha végre nem bántom magamat amiatt, hogy hogy vagyok, akkor pont tudok annyit tenni, amennyi most épp elég. Érdemes túllépni a belénk nevelt maximalizmuson, venni egy mély levegőt, és, mondjuk, nemet mondani a ma esti vacsorakészítésre, helyette pedig pihenni egyet. Akár az is előfordulhat, hogy a párunk így is szeretni fog minket.

Kapcsolódó

Harag Anita: „Szorongó világban élünk”

Ribánszky Ágota

Nehéz ügy, hiszen manapság a legtöbben abban a mentalitásban éljük mindennapjainkat, hogy előbb jön a munka, és majd csak azután a „jól megérdemelt” pihenés. Csakhogy általában arra már pont nem jut idő. Hogyan változtathatnánk ezen?

Nagyon könnyű sokat dolgozni, egyrészt mert szeretünk jól teljesíteni, ilyen kultúrában élünk. Másrészt, ha valaki szereti a munkáját, akkor nehezére esik abbahagynia, ilyenkor viszont ismét megtörténhet, hogy a test szóvá teszi – például azzal, hogy megbetegszik –, hogy nem kap elég törődést. A könyv arra hívja az olvasót, hogy próbáljon meg összebarátkozni a testével, ezzel az őt látszólag folyamatosan akadályozó valamivel. A felismerés, hogy hozhatnánk másféle döntéseket is a mindennapokban, általában akkor jön el, amikor az agyunk képes kilépni az automatizált működéséből, ez viszont pihenés, kikapcsolódás nélkül nem történhet meg. Sokszor azért vagyunk iszonyatosan stresszesek, mert nem adunk időt magunknak arra, hogy – ahogy a bennszülöttek mondják –, a lelkünk utolérje a testünket és a testünk utolérje az elménket. Produktív kultúrában élünk, az az érték, ha termelünk, amikor pedig pihenünk, akkor nem tudunk termelni. Közös feladatunk, hogy ezt át tudjuk értékelni saját magunkban, és hogy ne illessük negatív jelzőkkel a pihenő embert, hanem inkább belássuk, hogy a kikapcsolódás is az alapvető testi folyamataink, szükségleteink része.

Az elmondottak és a könyved alapján úgy érzem, nincs ember, akinek ne válna javára egy kicsit megmerítkezni ezekben a gondolatokban. Mégis megkérdem: te kinek ajánlod a kötetet?

Mindenkinek, akinek teste van. De különösképp azoknak, akik valamilyen testi szindrómával küzdenek, hisz nekik kifejezetten sokat segíthet abban, hogy kicsit a mélyére ássanak az állapotuknak, és felismerjék, pontosan mi is munkálkodik a háttérben.

Érdekel az irodalom és a könyvújdonságok? Akkor kövesd figyelemmel a Fidelio és a Líra Könyv kéthetente szerdán jelentkező, Lírástudók című irodalmi podcastját Grisnik Petra műsorvezetésével.

Kiemelt kép: Hornyák Adrienn – köszönet a fotóért a Líra Könyvnek.