Amikor év elején egyeztettem a szerkesztővel, hogy miféle kihívásokra gondoltam, megegyeztünk, hogy olyan nem jöhet szóba, ami nekem nem jár különösebb erőfeszítéssel. Annak semmi értelme, és egyébként is akad elég terület, ahol van hová fejlődnöm, inkább koncentráljak azokra. Nagy büszkén meg is írtam, hogy például a mindennapos olvasás nem lesz a listán, mert az a rutinom része, aztán eljött a szeptember, és mégiscsak a könyvek kerültek a fókuszba. Ennek persze megvan az oka!
A gyerekek sportolásának fontossága és a gyaloglás jótékony hatása mellett az olvasás a harmadik vesszőparipám. Meggyőződésem, hogy a könyv legális drog, ami módosult tudatállapotot hoz létre és hosszú távon függővé tesz. Meg boldogabbá, és nem mellesleg okosabbá, empatikusabbá. Nekem már csak az is szinte kéjes örömöt szerez, ha rendezgetem a könyveimet. Ahogy kézbe veszek egy-egy kötetet, azonnal felidéződik bennem, milyen jó volt olvasni, de néha csak úgy szórakozásból is megsimogatom a gerincünket, hogy érezzem, a tenyerem alatt ott van a csoda, a lapokon ott vannak a szereplőim, a tájak, hangulatok. A regényekkel úgy vagyok, mint a dohányosok a cigarettával; mielőtt az utolsó fejezetet elolvasnám, tudnom kell, hogy már megvan a következő könyv. Külön polcon gyűjtöm azokat, amelyeket még nem olvastam el; annyira jó munka közben rájuk pillantani, tudni, hogy türelmesen várják, hogy sorra kerüljenek, és szórakoztassanak majd.
Annak, hogy az olvasás szeptemberben mégis kihívás lett, a Nők Lapja Irodalmi Díj az oka. Én vagyok az ifjúsági és young adult műveket értékelő zsűri egyik tagja, így
öt hét alatt kellett elolvasnom azt a tíz kötetet, amelyet a százfős grémium a legjobbnak ítélt.
Soha rosszabb feladatot! Ez nyilvánvalóan egy édes teher, de egyszerre voltam boldog és kicsit kétségbeesett, amikor megláttam a szerkesztőségi asztalomon tornyosuló kupacot.
Nem a mennyiségtől féltem – bár az ifjúsági regények egy része kifejezetten vaskos – hanem attól, hogy a munkám mellett záros határidőn belül kell csupa tiniknek, tinikről szóló írást olvasnom. Köztük volt egy általam kedvelt sorozat harmadik része, amit még tavasszal, a megjelenése hetében kivégeztem, így maradt kilenc olyan könyv, amibe magamtól nem kezdtem volna bele.
Fotó: Getty Images
Így olvassunk el 10 könyvet egy hónap alatt
Sikerült a végükre érnem, és bevallom, élveztem a kirándulást a kamasz évekbe, a tiniproblémákba és -örömökbe. Hogy becsülettel végigolvassam a vaskosabbakat is, nagyon kellett figyelnem az időbeosztásra. Korán kelő vagyok, és most
reggelente nem a közösségi és híroldalakat pörgettem, hanem egy teával bekuckóztam a fotelbe, és olvastam.
Egyfelől élveztem a hajnali csöndet és nyugalmat, másfelől vállon veregettem magam, hogy reggel hétig már milyen hasznos voltam! Ebben az egy hónapban teljesen lemondtam a sorozatokról, ha csak naponta fél-háromnegyed órával számolunk, azalatt is rengeteget lehet haladni. A villamoson egyébként is mindig olvasok, de most itthon, home office-ban is figyeltem, hogy kávézás közben, vagy csak unalomból, munkából való kizökkenésként ne a Facebookot, Instagramot, TikTokot pörgessem, mert ezek simán elrabolnak húsz percet, annyi idő alatt meg a végére érek akár két-három fejezetnek is. Egy idő után hiányoztak a felnőtt tartalmak, ezért trükköztem.
Gyalogláshoz hangoskönyvet hallgattam, egy régi kedvencet, amit már olvastam; és visszaszoktam a versekre. Utoljára egyetemista koromban foglalkoztam költőkkel, illetve amikor tanítottam, de csak simán, a saját kedvemre levenni egy-egy verseskötetet, és mindenféle elemzési szándék nélkül, puszta örömből olvasni költeményeket meglehetősen új élmény volt. Most, hogy az ifjúsági könyvek végére értem, és újra azt olvasom, amit csak akarok, hiányozni kezdett a gyerekirodalom, így a versek mellé felvettem a listámra a meséket, méghozzá nem a tanulsággal bíró, okos történeteket, hanem azokat, amelyekhez gyönyörű illusztrációk vannak, és egy idilli világba repítenek. A legjobb kedélyjavítók!
Kiemelt kép: Canva
