A bűvös ötödik X közeledtével sok mindenről számot vetünk, ami addigi életünk során velünk történt, vagy amit épphogy mi tettünk – esetleg nem tettünk –, például bőrünk megfelelő ápolásáért. A legtöbb bőrgyógyász szerint ez az életkor a kozmetikumok szempontjából ugyancsak fordulópontnak számít, ami annyit tesz, hogy hivatalosan is eljön azoknak a speciális összetevőknek az ideje, melyek segítenek gondoskodni bőrünkről az idő előrehaladtával.
Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia (American Academy of Dermatology) szakértői szerint életünk ötödik évtizedében ez a kérdés mindössze néhány kulcsfontosságú alapelven áll vagy bukik, ezek közé tartozik a fényvédő és a hidratáló gyakori használata, a napi kétszeri alapos arcmosás és a pihentető alvás. Ezen túlmenően azonban van négy olyan kulcsfontosságú összetevő, melyet nem árt szorgalmasan keresgélni a termékek címkéjén, legalábbis ha szeretnénk minél tovább megőrizni bőrünk fiatalos egészségét.
Így változtassunk bőrápolási rutinunkon 50 felett
Mielőtt azonban rátérnénk a konkrét alkotóelemekre, nem árt teljes egészében újragondolni megszokott módszereinket, ugyanis a New York-i sztárbőrgyógyász, Dr. Diane Berson szerint, ahogy az érett emberekhez, úgy az érett bőrhöz is másként kell viszonyulnunk (ez pedig az alapozó kiválasztására egyaránt vonatkozik). A megváltozott igények mögött leginkább olyan okok húzódnak, melyeket nem árt komolyan venni, tekintve, hogy
a bőr öregedésével párhuzamosan felszíne vékonyabbá, sérülékenyebbé válik, kevésbé képes megtartani a nedvességet, hámlás és viszketés is jelentkezhet,
továbbá a feszességért felelős kollagén sem termelődik már elegendő mennyiségben. A szakértő tapasztalatai alapján úgy véli, három tényező játszik szerepet ezekben a változásokban: az öregedés, a környezeti hatások okozta károsodás, továbbá a nők esetében a menopauza utáni ösztrogénvesztés. Dr. Diane Berson tanácsaiban hangsúlyozza, a legfontosabb, hogy gondoskodjunk róla, bőrünk elegendő nedvességhez jusson, ezenfelül ügyeljünk a fényvédelemre, mert a napfény tovább súlyosbíthatja a károsodásokat, ezekhez a célokhoz pedig új összetevőkre van szükségünk mindennapi bőrápolási rutinunkban.
Fizikai fényvédők: cink-oxid vagy titán-dioxid
A legtöbb fizikai fényvédő krém két alapösszetevője blokkolja az UV-sugarakat, így nem csupán megelőzi a bőrrákot, de a napfoltokkal, a ráncokkal és a kitágult hajszálerekkel szemben is hatásos. Mivel fizikailag véd az UV-sugárzás ellen, meglehetősen sűrű az állaguk az ezeket tartalmazó fényvédőknek, gyakran ezért színezik őket, és így gyakorlatilag alapozóként is működnek. A drogériákban keressünk legalább SPF 30-as értékű terméket (arról, hogy mit jelent pontosan az SFP, és hogyan védekezzünk hatékonyan a napsugarak ellen, itt írtunk részletesebben), melyet télen-nyáron egész nap biztonsággal használhatunk.

Image Skincare Prevention+ Sun Serum Tinted SPF30 színezett fényvédő szérum, 24 500 Ft (imageskincare.hu); Narüko regeneráló BB krém nárcisszal, ásványi fényvédelemmel, SPF50, 6990 Ft (szepsegcenter.hu); almost 1.618 színezett nafényvédő arckrém SPF30, 7990 Ft (almost1618.com); ZO Skin Health Sunscreen+Primer SPF30 (zoskinhealth.hu, professzionális szalonokban elérhető); IT Cosmetics CC Nude Glow SPF40 fényvédős CC krém, 19 290 Ft (douglas.hu); Kiehl’s Ultra Light Daily UV Defence SPF50 enyhe, áttetsző színezéssel, 19 900 Ft (notino.hu)
Retinol
Először a legfontosabb: ha retinolt használunk, akkor csak este tegyük, és másnap mindig vigyünk fel magas faktorú (50 SPF) fényvédőt! Egyébként nem maga a retinol okozza a fényérzékenységet (az összetevő maga viszont fényérzékeny), hanem a bőr lesz tőle érzékenyebb, irritáltabb, ami UV-sugárzással együtt nem a legjobb párosítás.
A sztárok bőrgyógyásza szerint vitathatatlanul az emberiség egyik legnagyobb felfedezése a retinol, vagy annak koncentráltabb változata, a tretinoin (ez a tiszta retinolsav), mely azonnali előnyök egész sorát kínálja az érettebb bőrrel rendelkezők számára. Az A-vitaminból származó retinol serkenti a sejtcserét, ezáltal csökkentheti a hiperpigmentációt, halványítja az aknékat, fokozza a kollagéntermelést, valamint javítja a bőr textúráját, így fiatalosabb és egészségesebb kinézetet kölcsönöz arcbőrünknek. Ha szeretnénk beilleszteni a bőrápolási folyamatba, akkor kezdjük egy borsónyi adaggal hetente kétszer, és minden további alkalommal próbáljuk meg fokozatosan növelni a mennyiséget, így biztosan nem lép fel irritáció, az erős, ám rendkívül hatékony összetevő miatt.
A legbiztosabbra akkor megyünk, ha előtte konzultálunk kozmetikusunkkal, hiszen többféle erősségű termék található a piacon, és korántsem biztos, hogy a mi bőrünk elviseli az erősebbet.
(Ha félünk a mellékhatásoktól, használjuk inkább a kíméletesebb bakuchiolt – erről a hatóanyagról, illetve a retinal, retinol, retinoidok pontos jelentéséről ebben a cikkben írtunk részletesebben.)

1. L’Oréal Paris, Revitalift Pure retinol szérum, 5999 Ft/30 ml (dm) 2. KIehl’s Retinol Skin-Renewing Daily Micro-Dose Serum. 21 600 Ft/30 ml 3. Nivea Cellular Phyto Retinol professzionális szérum, 5799 Ft/30 ml (Rossmann) 4. Helia-D Helia-D Cell Concept Feszesítő + Ránctalanító Krém, 4399 Ft (helia-d.hu) 5. Biotherm Blue Pro-Retinol krém, 32 490 Ft (Douglas) 6. Vichy Liftactiv Retinol Specialist éjszakai szérum, 19 999 Ft/ 30ml (Gyógyszertárak)
Hialuronsav
Ahogy öregszünk, a szervezetünk hidratálásra irányuló erőfeszítései egyre kevésbé érnek célt, mely leginkább a faggyútermelés visszaesésében érhető tetten – bár fontos megjegyezni, hogy a túlzottan olajos bőr is problémát okozhat pattanások és a mitesszerek formájában. A megfelelő mennyiségű faggyú segít megőrizni a bőr nedvességtartalmát, így megakadályozza a kiszáradást, védőréteggel látja el a bőrfelszínt, ezáltal megvédi azt a környezeti szennyeződésektől és a baktériumoktól, de a kellő rugalmassághoz is nagyban hozzájárul. Az idő előrehaladtával bőrünk szárazabbá válik, ám a hialuronsavval, mely valóban magába zárja a nedvességet, elejét vehetjük a problémának. Egy 2014-es tanulmány szerint a két-, négy- és nyolchetes hialuronsavas kúrák a bőr rugalmasságának növekedését, érdességének csökkenését és összességében feszesebb bőrt eredményeztek.

1. Omorovicza Esszenciális emulzió hialuronsavval (könnyű hidratálóként és szérumként is működik), 22 000 Ft (omorovicza.hu) 2. La Roche-Posay Hyalu B5 szérum, 18 399 Ft/30 ml (Gyógyszertárak) 3. Skinceuticals Ha Intensifier multifunkciós szérum hialuronsav fokozással, kb. 40 000 Ft (esztétikai klinikák) 4. CeraVe hidratáló hialuronsavas szérum, kb. 7000 Ft/30 ml (Gyógyszertárak) 5. Garnier Hyaluronic Aloe szérum, 4299 Ft/30 ml (dm)
C-vitamin
A C-vitamin egyik szuperereje, hogy minden bőrtípusnak segít a kollagénszintézisben, pontosabban a prokollagén molekulák kialakulásában, melyek később majd kollagén fehérjékké válnak. Antioxidáns tulajdonságai révén ráadásul a további folyamatokban is hatékonyan vesz részt, védi a kollagén fehérjét a károsodástól, hozzájárulva ezzel a bőr rugalmasságának megőrzéséhez. Tehát nem elegendő bevinni kellő mennyiségű kollagént, a C-vitamin fogyasztásra is fokozottan ügyelni kell, mert így minimalizálhatjuk a ráncokat a leghatékonyabban. A kutatások szerint a korai öregedés csaknem 90%-ban a napozás mellékterméke, melynek tünetei hosszú távon mindenkinél különbözőképp jelentkezhetnek. Az antioxidáns C-vitaminnal kiegészítve azonban a kollagén segít semlegesíteni a szabad gyököket, halványítani a hiperpigmentációt és a fokozatosan mélyülő barázdákat az arcbőrünkön, még 50 év felett is.

1. IT Cosmetics Bye Bye Dullness C-vitaminos szérum, 13 290 Ft/25 ml (Douglas) 2. Geek & Gorgeous C-Glow szérum, 3890 Ft (helloskin.hu) 3. L’Oréal Paris Revitalift Clinical arcszérum C-vitaminnal és szalicilsavval, 6999 Ft/30 ml (dm) 4. The Body Shop C-vitaminos ragyogásfokozó szérum, 11 990 Ft/30 ml 5. Mádara Organic Skincare Vitamin C Intense Glow koncentrátum, 15 990 Ft/30 ml (naturalskin.hu)
Kiemelt kép: Canva/nőklapja.hu