Napjainkban sokkal több időt töltünk az online kapcsolatok ápolásával, mint amennyi egyébként jót tenne az érzelmi jólétünknek. Sajnos azonban a magány nem kezelhető olyan időtöltésekkel, melyek a képernyők elé szögeznek minket és nem pótolják a körülöttünk lévő világot, bármennyire szeretnénk is ezt hinni. Emiatt a magány témája, vagyis a valódi kapcsolatok hiányának témája ma különösen aktuális (mi is írtunk arról a szomorú tendenciáról, hogy egyre magányosabbak vagyunk) és ezt a modern kutatások is alátámasztják.
Egy tanulmány kimutatta, hogy a közösségi médiát leginkább használók számoltak be a legmagasabb szintű társadalmi elszigeteltségről, miután azt tapasztalták, támogató hálózatuk nem nyújtja azt a segítséget, amelyre egy adott pillanatban szükségük volna. Márpedig definíció szerint
a magány a kapcsolatok hiányát tükrözi, nem az emberek hiányát,
ezt alapul véve különíthetjük el három alapvető típusát is, melyre más és más módszer jelentheti a megoldást.
Egzisztenciális magány
Egzisztenciális magány gyakran felmerülhet, ha úgy érezzük, nem értenek meg, nem fogadnak el bennünket vagy nincs olyan kapcsolatunk, mely valódi értelmet, értéket adna az életünknek. A mondás, hogy egyedül születünk erre a világra és egyedül is hagyjuk el, azt sugallja, hogy az egzisztenciális magány az élet megkerülhetetlen velejárója. Gyakran társulhat az emberi létezés mélyebb kérdéseivel, melyek miatt még inkább úgy érezhetjük, nincs senki, akivel megoszthatnánk ezeket a gondolatokat, hogy senki sem tudja igazán átérezni, amin mi keresztül megyünk.
Így küzdhetünk ellene
Ez a félelmetes felismerés, hogy egyedül vagyunk a világon, hiába vannak barátaink és családunk, felemésztő lehet és csak úgy küzdhetünk ellene, ha realizáljuk, egzisztenciális félelmeket, beleértve az elszigeteltségtől, a haláltól, az értelmetlenségtől és a szabadságtól való félelmet, szinte mindannyian megtapasztalunk életünk során. A félelem tudatosítása, kibeszélése és motivációként való felhasználása segíthet abban, hogy jobban megéljük a jelen pillanatot és elfogadjuk a tényt, mindenki ugyanúgy küzd ezekkel a félelmekkel.
Érzelmi magány
Ez a típusú magány a valós kapcsolatok és kötődések hiányából fakad, amikor senki sem reagál érzelmileg szükségleteinkre. Akkor tapasztalhatjuk meg, ha úgy látjuk, rajtunk kívül mindenkit támogató kapcsolatok vesznek körül, csak mellettünk nincs senki, akivel beszélhetnénk, akivel őszinte kötődést alakíthatnánk ki. Ebből kifolyólag nem tudjuk kifejezni érzelmeinket és nem kapjuk meg azt az érzelmi támogatást sem, amelyre igazán vágynánk. Alulértékeljük önmagunkat, miután senki sem érti vagy nem tartja arra érdemesnek nehézségeinket, hogy odafigyeljen rájuk.

Fotó: Canva
Így küzdhetünk ellene
Ha tartós megoldást szeretnénk találni, negatív érzelmeink ellenére bele kell fognunk egy egészséges támogató rendszer kiépítésébe. Nem köthetünk azonnali barátságokat, nem találhatunk lelki társat egyik napról a másikra, de növelhetjük esélyeinket, ha felkeressük barátainkat és találkozunk velük, érdeklődünk irántuk. Ha csak arra várunk, hogy valaki megtegye felénk az első lépést, a passzivitással a magány érzését erősítjük, ellenben ha proaktívak vagyunk, kellemes meglepetés érhet önmagunkkal kapcsolatban is. Már egy rövid üzenetváltás vagy telefonhívás sokat javíthat a hangulatunkon és ajtót nyithat a mélyebb kötelékek felé.
Társadalmi magány
A társadalmi magány akkor jelentkezik, amikor úgy érezzük, kimaradunk egy nagyobb közösségből, ez pedig akkor is fájdalmasan érinthet, ha egyébként nem szándékos kiközösítésről van szó. A szociálisan elszigetelt személy úgy érzi, kimarad az érdemi kapcsolatokból, kívülállóként látja magát, nincsenek kötődései, társai, és nehezen találja a helyét a társadalmi csoportokban. Ilyen típusú magány jelentkezhet akkor, ha épp költöztünk, idegen környezetben, külföldön folytatjuk tovább az életünket, és hiányoznak a megtartó közösségek, érzelmi kapcsolatok a mindennapokból.
Így küzdhetünk ellene
A társadalmi magány leküzdésének legegyszerűbb módja, ha új tevékenységbe fogunk vagy új csoporthoz csatlakozunk. Lehet ez egy újonnan nyílt fitneszklub a környéken, egy most induló művészeti tanfolyam vagy önkéntes munka. Bármi, ami érdekes lehet számunkra és elsősorban őszinte belső késztetést érzünk rá, nem kizárólag a közösség reményében vágunk bele. Ha az adott csoportban mindenki új, könnyebb lesz beszélgetéseket kezdeményezni és barátságokat kötni, pláne, hogy a jelenlévőknek hasonló az érdeklődési körük, ami már reményt adó kezdet lehet a lelki gyógyulás útján.
Kiemelt kép: Getty Images