Bömbölő zene, üvöltő tömeg – de a megszokottakkal ellentétben a közönség nem az adott dal szövegét énekli, hanem a lemezeket pörgető DJ nevét kiabálja (néha olyan hangosan, hogy azzal még az óriási erősítők sem tudják tartani a lépést)… az emberekre a magaslatról egy 31 éves, feltűnően jól öltözött dél-koreai nő, Peggy Gou mosolyog vissza.
Energikus, merész és hiteles – így definiálja magát a jelenleg közel 3 millió Instagram-követővel rendelkező tehetséges, állhatatos, fáradhatatlan és nagyon trendi DJ, akit az elektronikus tánczene egyik legnagyobb neveként tartanak számon. Ez a feltűnően divatérzékeny zeneőrült rohamtempóban hódította meg az elektronikus színtér rajongóinak szívét, mikor pár évvel ezelőtt Berlinbe költözött. „Mielőtt DJ lettem volna, raver voltam” – mesélte anno büszkén a The Guardian újságírójának. Elmondása szerint minden hétvégéjét a legendás klubok leglegendásabbikában, a berlini Berghainban töltötte, és az ottani élményei formálták azzá a DJ-vé, aki ma is Peggy Gou.
Divatújságíróból lett DJ…
Peggy Gou a dél-koreai Incheonban nőtt fel, és a mai napig nagyon büszke ázsiai gyökereire – ezért is írja dalszövegeit legtöbbször koreai nyelven. „Gyakran ötvözöm az európai és a koreai kultúrát egymással, erre nagyon büszke vagyok. Sok koreai sorstársam még mindig úgy gondolja, hogy a sikerhez csak az az út vezethet, hogy külföldre költöznek, és minél inkább európaivá vagy amerikaivá válnak. Én is korán elhagytam a hazámat, de mindig tisztában voltam azzal, hogy valójában mekkora kulturális értékkel bír, és ezt akartam közvetíteni a dalaimmal és a videóimmal” – mondta a Vogue-nak 2021-ben.

Peggy Gou (Fotó: Authentic Beauty Concept)
Gou gyerekkorában óriási K-pop-rajongó volt, 8 évesen kezdett el klasszikus zongorázást tanulni, az elektronikus zenei alapokat azonban már egy koreai barátja segítségével sajátította el. 14 évesen Londonba költözött, ahova szülei nyelvtanulás céljából küldték – a hatalmas metropoliszban való tartózkodás azonban ezzel együtt zenei karrierje beindítását is lehetővé tette számára. Kezdetekben egy kisebb kelet-londoni bárban játszott heti rendszerességgel, közben pedig minden szabadidejét produceri szoftverek bogarászásával töltötte – nem meglepő módon meg is bukott egyetemi évei során a London College of Fashion-ön. „A szüleim nem engedtek vissza Koreába, mert megbuktam” – vallotta be egyszer. Felmenői kijelentették, hogy hiába dolgozik a Harper’s Bazaar Korea londoni tudósító-szerkesztőjeként, ha törik, ha szakad, diplomát kell szereznie – Peggy pedig így is tett, majd ezt letudva azonnal Berlinbe költözött. „Az életem Berlinben abból állt, hogy egy lemezboltban dolgoztam, otthon zenével foglalkoztam, minden vasárnapomat pedig a Berghainban töltöttem” – foglalta össze.
2016-ban záporszerűen jelentek meg egymás után első dalai – melyeket azonnal nagy siker övezett. „Egyszer a barátaim elküldtek nekem egy Twitter-bejegyzést, amelyben valaki azt állította, hogy csak a gazdag családom miatt lettem ilyen gyorsan sikeres. Valójában az apám nagyon felháborodna, ha ezt olvasná, mert ő szegény családból származik, és már kiskorától kezdve önmagáért felelt. Riporter lett, angoltanár, majd professzor. A szüleim mindketten hihetetlenül keményen dolgoztak azért, hogy felépítsenek valamit, és megadják nekem azt az oktatást, amit kaptam” – szögezte le.
Peggynek sosem volt menedzsere, jobban szereti, ha ő irányít – manapság pedig már teljesen szabadon hozhat művészi döntéseket, hiszen csak a saját kiadójának, a Gudu Recordsnak felel. „Egy korábbi kiadómnál nem sok szabadságom volt, mindent ők döntöttek el. Úgyhogy úgy voltam vele, a saját zenémet akarom kiadni.
Műfaji szabadságot akartam, és azt akartam, hogy én irányítsam azt, hogy mi mikor jelenik meg, hogy milyen a borító, és minden egyebet”
– mondta.
„Nagyon szeretem a detroiti DJ-ket, például Maurice Fultont. Arra számítasz, hogy valami technót fog játszani, aztán hirtelen diszkóba csap az egész” – mondta inspirációjáról, az alábbi (egyik legismertebb) Peggy Gou-dalt hallgatva pedig mi is átélhetjük, amiről beszél.
…DJ-ből lett divattervező…
Peggyt eleve szoros viszony fűzte a divathoz – divatújságírói múltja és jó ízléssel megválasztott színpadi öltözékei miatt ez sosem volt titok a nagyvilág előtt.

Peggy Gou (Fotó: Authentic Beauty Concept)
„A divatszakmai múltam miatt korábban úgy éreztem, hogy kevésbé vesznek komolyan. Vagy talán csak magamnak mondogattam ezt, mint egy önbeteljesítő jóslatot. De egy bizonyos ponton úgy voltam vele, hogy igenis szeretem a ruhákat és a cipőket, és ezt nem akarom elrejteni. Magam akartam lenni. A tömegben állva én is örülnék, ha azt látnám, hogy egy DJ erőt vett magán, és nem csak egy sima pólóban lépett a színpadra” – magyarázta az említett Vogue-interjúban.
Nem kellett sokat várni azonban, és nem más, mint a Louis Vuitton egykori művészeti vezetője, a néhai Virgil Abloh figyelt fel rá, akivel közös luxus streetwear márkát alapítottak 2019-ben Kirin néven. A kirin szó koraiul annyit tesz, zsiráf (ami Peggy kedvenc állata), a márka által megálmodott ruhadarabok fő jellemzője pedig, hogy élénk színekkel operálnak, és nagy hangsúlyt helyeznek a color-blockingra. „(Virgil Abloh-val) egy rendezvényen találkoztunk, ahol mindketten DJ-ztünk, majd ő mutatott be a New Guards Group luxusdivatcégnek, amelynek (Abloh márkája) az Off-White is része. (A New Guards Group vezetői) megkérdezték, hogy kinek terveznék, ha saját márkám lenne, mire azt feleltem, hogy természetesen magamnak. Ez volt az egyetlen logikus válasz.
Több mint boldog vagyok, hogy van egy második lábam, amin állhatok. Ne tegyetek mindent egy lapra!”
– nyilatkozta ezzel kapcsolatban. Hab a tortán, hogy a sokoldalú Peggyt nemrég az Authentic Beauty Concept nevű holisztikus prémium hajápoló márka arcának is megválasztották, mondván a zenész tökéletesen illeszkedik a brand sallangoktól mentes, autentikus szépséget hangsúlyozó világába.
…és a női egyenjogúság ikonja
Peggy Gou gyakran találja magát a rasszizmus és a nőgyűlölet célkeresztjében – ami a zenei világban a mai napig nagyon erősen jelen van. Gou azonban már megtanult felülemelkedni az utálkozó hangokon. „Természetesen elolvasom a kommenteket, törődöm velük, de vastagabb a bőröm, mint korábban. Továbbra is azt fogom csinálni, amit akarok, az élet túl rövid (hogy másképp tegyek). Én választom meg, hogy kitől fogadok el tanácsokat és kritikát” – összegezte gondolatait az üggyel kapcsolatban. 2019-ben az ES Magazine címlapinterjújában szintén hasonlókat fogalmazott meg.
„A legjobb bosszú az, ha jó vagyok a munkámban. Pukkadjanak meg. Nem kell kimondanom semmit, mert már bebizonyítottam, hogy (az utálkozók) tévedtek”
– mondta.
Peggyt azonban nemcsak a zenei világban neki jutott szerep foglalkoztatja, hanem szívén viseli a hozzá hasonló akadályokkal szembenéző többi női előadó sorsát is, és igyekszik minél több ázsiai női előadót szerződtetni saját kiadójához. „Ez nagyon fontos. Nem mondanám, hogy csak az a célom, hogy több női előadó legyen, mert számomra a zene fontos, nem pedig valakinek a neme. De sajnos tény, hogy arányaiban még mindig kevesebben vagyunk, mint a férfi DJ-k” – hangsúlyozta.
Kiemelt kép: Peggy Gou az Authentic Beauty Concept kampányában