Jodi Kantor és Megan Twohey a New York Times Pulitzer-díjas újságírói 2017 októberében publikálták óriási sajtóvisszhangot keltő oknyomozói riportjukat, melyben lerántják a leplet a filmmogul évtizedeken át működtetett bántalmazói rendszeréről, továbbá a világsztároktól a titkárnőkig valószínűsíthetően nők százait érintő szexuálisan abuzív viselkedéséről. A filmiparban és a munkahelyeken is paradigmaváltást előidéző újságcikkből született a személyes történeteknek nagyobb teret adó She said című tényfeltáró kötet, mely hazánkban az Atlantic Press kiadó jóvoltából olvasható.
Az üzleti találkozóknak álcázott hotelmegbeszéléseken résztvevő 91 nő közül a harminc-negyven év során csupán egy tett feljelentést. Miért történhetett mindez és mégis hogyan sikerült végül megszólaltatni őket?
Jodi Kantor és Megan Twohey, a New York Times riporterei közös könyvükben a minden határon túlterjedő MeToo mozgalom keletkezéséről és ellentmondásairól, hatalom és erőszak kölcsönviszonyáról, a Miramax mindenható urának vádlottak padjára küldéséről ír megnyerő őszinteséggel és krimitörténetek hangulatát idéző feszültséggel. A She Said oldalain először mondja el részletesen saját történetét Gwyneth Paltrow, Ashley Judd és Harvey Weinstein tucatnyi más áldozata, akiket egyébként maga a valós eseményeken alapuló film is felsorakoztat.
Az utóbbi évek legnagyobb újságírói bravúrjaként számon tartott cikk keletkezéstörténetét követhetjük nyomon Maria Schrader rendező (A másik út, Én vagyok a te embered) She Said (Azt mondta) című filmjében kezdve az elsőként befutó információtól az elsuttogott vallomásokon és folyamatos akadályokon át a „közzététel” gomb lenyomásának mindent eldöntő pillanatáig. A filmet nézve az újságírók tollán keresztül íródik gondolatainkban a bizonyítékok egyre gyarapodó listája. Őket kísérve és hallgatva leszünk részesei a kikérdezettekkel történt szörnyűségeknek és annak a nyomasztó, fojtogató légkörnek, mely mindenki mást is bekebelez, aki úgy dönt, bele kíván nyúlni a témába.
Instagram fotón a történelmi pillanat, amikor a Times újságírói „megnyomják a gombot” a Weinstein sztorin:
A sors iróniája, hogy végül éppen két hihetetlenül elszánt nő töri át a producer és a tettei fölött szemet hunyók építette védőfalat, mely mögött Weinstein évtizedeken át bűntetlenül törhetett ketté női sorsokat. A megszólalást vállaló nők történeteiben fel-felbukkanó motívumok feltárják egy módszeres bántalmazó kártyalapjait, melyek kiterítésére a fiatal áldozatok bénult döbbenettel, csendes tűréssel vagy kényszerhumorral kevert felháborodással reagáltak.
Egyeseket a bűntudat, a hatalomtól vagy karriertöréstől való félelem, míg másokat a fondorlatos jogi kényszerítés hallgattatott el, a jól bevált eljárást pedig a fejét ugyanezen okokból elfordító – vagy kárörvendően szereposztó díványról suttogó – környezet is továbbműködtette.
A film a pozitív katarzispontok mellett az eltemetett igazságért folytatott szélsőséges harcot is megmutatja. Hogy milyen súlyos felelősséget vállal az, aki, tudva a lehetséges következményekről, nyíltan szembemegy az abuzív hatalommal (Weinstein egykori Moszad-ügynököket küldött kémkedni az újságírók után – a szerk.) vagy hogy mekkora bátorságra vall ezek ellenére kiállni mások elé a történtekkel.
Az ezt véghezvivő nők – hála a két újságíró és kollégáik, segítőik elképesztő kitartásának – végül megtapasztalhatták, mekkora erővel is bírhatnak kimondott szavaik, melyek reményt adhatnak nőtársaiknak a világ Harvey Weinsteinjeivel folytatott küzdelmeikben.
Kiemelt kép: Getty Images/nőklapja.hu