A legtöbben bizony igyekszünk távol tartani magunkat tőle, és ha mégis rávesszük magunkat, az csak akkor történik meg, amikor már tényleg teljesen úrrá lett rajtunk a kétségbeesés. Vajon miért találunk oda ennyire nehezen a pszichológushoz?

Nem tudom, csak nekem tűnt-e fel, de mostanában mintha egyre gyakoribbak lennének a pszichológusos jelenetek a filmekben, sorozatokban. Érdekes megfigyelni, hogyan néznek ki ezek. Egy részükben még ma is kimondottan vígjátéki elem a pszichológus karaktere. Ricky Gervais amúgy zseniális sorozatát, a Mögöttem az életet nézve például nyilván nem kap kedvet a néző, hogy terapeutához forduljon, mert ennél a figuránál ordenárébb alakot ritkán látunk a képernyőn. De Nicole Kidman sem a legbizalomgerjesztőbb párterapeuta a Tudhattad volna című nagy sikerű sorozatban, miután a klienseivel való találkozó közben szinte végig nyomkodja a telefonját. A pszichológusok, terapeuták munkája meglehetősen vegyes megítélés alá esik a mai napig.

A köznyelvben simán dilidokinak vagy agyturkásznak nevezzük őket, ezzel azt is sugallva, hogy aki hozzájuk fordul, az dilis, és azt is, hogy a munka, amit végeznek, nem igazi munka, csak valami turkálás.

Vannak, akiknek meggyőződésük, hogy pszichológushoz járni a gazdagok kiváltsága, egy olyan luxus, amely helyett csak ki kéne menni kapálni vagy kapni egy jó nagy pofont, és mindjárt tudná az ember, hogy merre van az előre. Hogy milyen ezzel a meglehetősen vegyes megítéléssel együtt élni, és hogy miért szánjuk rá magunkat olyan nehezen, hogy pszichológushoz forduljunk, Páli Patrícia, szakpszichológust kérdeztük.

Ciki, nem ciki

„A pszichológus anomáliát az írja le a legjobban, amit Réz Andrástól tanultam a szép és a csúnya betegségekről. Eszerint vannak szép betegségek, amelyekkel egy társaságban bátran elő lehet hozakodni. Ilyen például egy bypass operáció. Egy aranyér műtéttel azonban általában senki sem vág fel, hogy érdekesebb színben tüntesse fel magát egy társaságban. És sajnos a pszichológus is a csúnya betegségek közé tartozik. Azt bevallani, hogy pszichológushoz mentem, tabunak számít, mert sötét víziót fest mások fejében rólunk – mondja Patrícia. –

Borzalmas az egész pszichológiának a marketingje, a coach-tól kezdve a léleklátón át az energiagyógyászig gyakorlatilag mindenki beelőz minket, ami a társadalmi megítélést illeti.

Közben az is igaz, hogy a mai világban mindenki tökéletes, erről szól a közösségi média. Azt felvállalni, hogy valaki tökéletlen, és vannak megoldatlan nehézségei, szintén a tabuk közé tartozik. Sokszor tapasztalom a praxisomban, hogy akik rászánják magukat és eljönnek hozzám, már attól jobban érzik magukat, hogy világossá válik számukra, hogy nincsenek egyedül, nagyon sokan vannak hasonlóan az ő helyzetükben. Már az a gondolat, hogy nem csak én vagyok ilyen »selejtes«, felszabadító tud lenni.”

Tévutak és felesleges körök

Szakértőnk szerint az emberek nagy része első körben igyekszik olyan segítséget kérni, amellyel nem érzi azt, hogy túl nagy a gond, és amelyről esetleg még sikkes is a társaságban beszámolni. „Itt kezdődik azonban az igazi kálvária – folytatja Patrícia, – hiszen ha van egy probléma, amivel az ember elkezd tévutakra járni, mert olyan ember segítségét kéri, aki nem tud valódi segítséget nyújtani, akkor csak mélyül a probléma, és ezzel már az idő is a megoldás ellen dolgozik. Közben pedig az ember megadja magának azt az illúziót, hogy elkezdett magán dolgozni, de valójában ez nem történt meg. És bevallani, hogy akinél megoldást kerestünk, nem segített, még inkább nehezíti a pszichológus helyzetét. Ezért is nagyon kacifántos sokszor a hozzánk való eljutás” – mondja Patrícia.
Bár manapság egyre több szó esik róla, hogy a testi egészségünk mellett a mentális jólétünk is legalább ilyen fontos, az még mindig nem része a kultúránknak, hogy a lelkünk ápolásához is a legszakavatottabb embert keressük fel. Szakértőnknek olyan tapasztalata is volt, hogy valaki nevetve jegyezte meg, amikor bemutatták neki, hogy most lát életében először élő pszichológust. A pszichológus egy segítő ember, aki azért van, hogyha kérdés, elakadás, krízis van az életünkben, akkor megoszthassuk vele. Sokunk életében evidens, hogy van bejáratott nőgyógyászunk, vagy hogy ha fáj a fogunk, mielőbb orvoshoz megyünk, a pszichológus azonban egyáltalán nincs ilyen magától értetődő helyen a legtöbb ember életében.

Beszélgetés extrákkal

„Figyelj, beszélgess már vele, nincs jól” – hányszor halljuk ezt a mondatot lelki bajaink egyik megoldókulcsaként. Patrícia szerint az emberek jelentős részének fejében még nem állt össze, hogy beszélgetés és beszélgetés között óriási különbség van, és hogy amikor a pszichológus beszélget, akkor a feltett kérdései mögött szakmai tartalom van. Azt is hozzáteszi, hogy eközben a közösségi média egyre hangosabb, ahol mindenki egyre magabiztosabban ad tanácsot is. Így amikor az ember életében megoldandó probléma adódik, a pszichológus mint megoldás nincs az opciók között. „Mai világunkban egyre inkább elmagányosodnak az emberek, magukra maradnak a problémáikkal, és egyre hosszabb út vezet hozzánk, valódi szakemberekhez – mondja Patrícia. – Sokszor az utolsó utáni megoldás vagyunk, amikor már nagyon sok idő eltelt, és már nagyon sokszor mondta el az ember ugyanazt a problémát. A pszichológus ilyenkor már egy összekavart területen dolgozik, ahol fontos részletek esetleg már el sem hangoznak, mert az ember már nem tudja súlyozni az információkat. Gyakran a terápia elején kimondottan azon kell dolgoznunk, hogy a régi rossz tapasztalatok alól feloldjuk a gátat.”

Önigazolás vagy megoldás?

Szakértőnk arról is beszámol, hogy nagyon gyakori eset, hogy valaki csak alibiből jár pszichológushoz. Ahogyan ők mondják, melegedni jár hozzájuk. „A mi szakmai felelősségünk, hogy jó dologra használjon minket a páciens – mondja. – Sokan azt várják, hogy a pénzükért kész megoldást kapjanak. Sokaknak ezért nem tetszik ez a műfaj.

Mi nem fogjuk őket körbe rajongani, nem fogjuk megmondani, mit csináljanak, hogy megoldódjon az életük, hanem munkára fogjuk és szembesítjük őket. Márpedig ez nem wellness élmény.

Tapasztalataim szerint általában a harmadik találkozó a mérvadó. Az első alkalommal még mindenki lelkes, elmondja a történetét, megnézzük, mivel érkezett, meghatározzuk a fókuszt. Még a második alkalom is izgalmas, hiszen elkezdünk magáról a páciensről beszélni, ő van a fókuszban. Az első alkalom olyan, mint egy lábáztatás, a második pedig mintha már bemennénk bokáig a tengerbe. A harmadik alkalommal viszont általában eljutunk odáig, ahol már nem ér le a lábunk, ahonnan már úszni kell. És a szembesülés, hogy nagyon el kéne kezdeni dolgozni, sokaknak vízválasztó. Itt ébred rá, hogy ez az a műfaj, amikor ő fog dolgozni, és nem lesz instant megoldás.”

Ki oldja meg helyettem?

Manapság egyre több híresség kezdi felvállalni mentális problémáit, ami mindenképp biztató irány, Patrícia szerint azonban megvan az a veszélye is, hogy a követők életében idoljaik lesznek a mentális egészséggel kapcsolatos megmondó emberek is. „Azt a tendenciát látom, amikor egy influenszer felvállalja a mentális problémáit, hogy a követőtábora elkezdi kérdezgetni, ő elkezd válaszolgatni, és az egyszerű civil azt érzi, hogy megoldásokat kapott. Akár hangsúlyozhatja is az adott híresség, hogy mindenki forduljon szakemberhez, a követők nagy része akkor is azt fogja gondolni, hogy az adott sztár megtette az utat és megválaszolja a kérdéseket helyette. A tudatos szakemberhasználat még hiányzik az emberek életéből, a saját önismereti út munkáját még mindig rengetegen meg akarják úszni. Optimális esetben egy pszichológus stabil része annak a szakember teamnek, amely körbe vesz minket. Mint a fodrász.

Ismer minket, képben van velünk kapcsolatban, van rálátása az életünkre, és ez a folyamatos követés nagy hatékonyságot ad.

Egy nagyon ideális világban a modern ember életében a pszichológus hatékony problémamegoldó személy. Az állami hozzáférhetőség rendkívül limitált, ez igaz, és a pszichológus valóban nagy anyagi ráfordítást jelent, de az önmagunkba fektetett pénz hatalmas érték. Még ennek is tudatosodnia kell bennünk.”

Kiemelt kép: Getty Images