Színésznő, anya, anyós, szülei szeme fénye, múzsa, ingatlanfejlesztő… Itt hagyjuk is abba, mert a Diane Keaton nevű jelenséget lehetetlen befogni felsorolásból font lasszóba. Ez a nő csupa mosoly, közben benne van a dráma. Szerelmes alkat és hű barát, stílusikon és kortalan nő. Meglepő és mulatságos.
1978. április 3., Los Angeles. Az ötvenedik Oscar-gála helyszíne, a Dorothy Chandler Pavilion lassan megtelik. A vörös szőnyeg felé vezető út egyik részén politikai tüntetés zajlik Vanessa Redgrave ellen, a másikon sikoltozó tini rajongók várják a Szombat esti lázzal berobbant, huszonnégy esztendős John Travoltát. A jelöltek között van filmként az Annie Hall, és a színésznő, aki eljátszotta Annie Hallt, sőt, a nevét is adta. (Diane Keaton eredeti családneve Hall, és otthon Annie-nak becézték.) A legjobb színésznő díjáért megint erős mezőny versenyez. Jane Fondát a Júliában nyújtott alakításáért, Anne Bancroftot és Shirley MacLaine-t a Fordulópontban című filmért jelölték. Ott van még Neil Simon felesége, Marsha Mason, aki Richard Dreyfussszal együtt hatalmasat játszott a Hölgyem, Isten áldja! című vígjátékban. Ötödikként pedig ott van Annie Hall, azaz Diane Keaton. Egyáltalán nem esélytelenül, bár ő egy lyukas garast sem adna azért, hogy a filmakadémia tagjai neki ítélik a szobrot. A díjátadó előtti napokban kissé tanácstalanul járta a Beverly Hills-i üzleteket alkalomhoz illő ruháért. Az egyik helyen vászonszoknyát vett, a másik butikban fehér inget, hosszú zakót. A gálán komoly feltűnést kelt a sok estélyi ruhás nő között, merthogy ezeket veszi fel a nagy napra, sálat teker a nyakába, és zoknit húz magas sarkú cipőjéhez. Haját pedig olyan kontyba csavarja, amilyet sok kolléganője csak a négy fal között engedne meg magának.
Annie Hall, a klasszikus páros, a hetvenes évek kultfilmje
Ideges, ezért az ünnepség alatt kiszökik a folyosóra. A feszülten cigarettázó Richard Burtont találja ott. Burton azt mantrázza, hogy biztos megint nem fog nyerni, és ez önbeteljesítő jóslatnak bizonyul. Az egész gálából ezt a pillanatot, a magányosan szorongó színészét viszi magával, és még egyet: a találkozást gyerekkori szépségideáljával, Audrey Hepburnnel. Az egykor csodált, törékeny lány most törékeny hölgyként lép oda hozzá, és gratulálva közli, a jövő Diane-é. Évtizedekkel később kiszámolja, hogy Hepburn aznap mindössze negyvennyolc éves volt, őt mégis sokkolta, mit tett az idő ezzel a szépséges teremtéssel. A legjobb női alakítás kihirdetésekor Keaton neve hangzik el; kevéssé meghatottan, nagy lendülettel szalad fel a színpadra. Éppen csak mond pár egyszerű köszönő mondatot, és már fut is vissza húga, Dorrie mellé.
A Hall család: Jack, Dorothy és a gyerekek
Mrs. Los Angeles lánya
Otthon az egész Hall család a tévét nézi, bizonyosan sírnak is. Ez a Diane…! Nem megmondtuk, hogy sokra viszi?! És ő is megmondta. Már iskolásként állandóan azon igyekezett, hogy felhívja magára mások figyelmét. Öltözékével, a szemceruza túlzásba vitt használatával, énekelve a színpadon, diákszínjátszóként. Sikerült! A szülők, Jack és Dorothy sírnak. Különösen Dorothy, akinek a vezetéknevét a lánya akkor vette fel, amikor kiderült, hogy Diane Hall néven már van egy bejegyzett színésznő, mást kell választania. Dorothy a nevénél jóval többet adott elsőszülöttjének, akit 1946-ban hozott a világra. Legyünk pontosak, három kisebb gyerekének is. Elfogadást, szeretetet, biztatást, békés otthont, sok-sok élményt, nagy szabadságot és rengeteg inspirációt a művészetekhez. Ő maga is tele volt ambícióval, kollázsokat készített, amatőr fényképész volt, írt, folyamatos készültségben tartotta magát. És elnyerte a Mrs. Los Angeles címet is, amit nem annyira szépséggel, mint fényesre csiszolt háziasszonyi teljesítménnyel lehetett kiérdemelni. De Dorothy szép is volt, a gyerekei pedig kifejezetten gyönyörűek. Diane ugyan nem találta magát olyan szépnek, de azért próbálkozott. Például észrevette, hogy ha kicsit nyitva tartja a száját, az jót tesz az arcának. Ez azóta is jellemző rá. Sokat segített, hogy másoknak tetszett, és még többet, hogy nagyon gyorsan haladt előre a pályán. A színészin, merthogy azt választotta. Drámát tanult, színpadi szerepekben bizonyított, elég gyorsan megkapta a Broadwayn a Hair női főszerepét, bár közfeltűnést nemcsak alakításával, hanem azzal is keltett, hogy nem volt hajlandó a szerepben levetkőzni. Ezután hallgatta meg Woody Allen a Játszd újra, Sam! színházi szereplőválogatásához. Diane lámpalázas volt, mert a szüleivel együtt gyakran nézte a humoristát a tévében, és nagyon szerette.
1972-ben a Játszd újra, Sam! című vígjátékban Woody Allennel
1972 elég jó évnek bizonyult. Diane Keaton szerepet kapott Coppola filmjében, A keresztapában, és Woody Allentől is, a Játszd újra, Sam!- ben. Mekkora lehetőségek! Bár Diane utálta A keresztapában ráerőltetett szőke parókát, és a ruhákat, amiket hordania kellett, de mindez elviselhető, ha az ember lánya Marlon Brandóval játszhat egy filmben. Brando ugyan nem sokat törődött vele, állítólag annyit vetett oda neki egy alkalommal, hogy „szép cicik!”. Akkor ez természetes volt, már-már megtisztelőnek kellett venni, még szerencse, hogy ezek az idők elmúltak. A szerepre együtt castingolták Keatont és a fiatal Al Pacinót. Már akkor elkezdődött valami köztük, mert rögtön azután, hogy a lány rácsodálkozott Al hosszú orrára, rácsodálkozott a benne rejlő vad magányra is. Ennyiben maradtak, vagy szinte ennyiben. Folytatás – elnapolva.
