A kilencvenes években inkább az alakjáról cikkeztek, nem a stílusáról. Most azonban divatba jött minden, amit annak idején viselt.

Egy ideje újra itt vannak már velünk a kilencvenes évek meghatározó trendjei – a biciklisnadrágtól a sötét szájkontúron át a Rachel-frizuráig –, és ennek gyakorlatilag minden korosztály örül (végre egy közös pont a milleniálok és a Z generáció között!). Az évtizednek megannyi szerethető pillanata, divatirányzata és stílusikonja volt – gondoljunk csak Winona Ryder és Gwen Stefani szettjeire, vagy éppen a szupermodellek első generációjának (Cindy Crawford és társai) harminc évvel ezelőtti megjelenésére. De nem, nem ők azok, akik a legfőbb inspirációt szolgáltatják a nosztalgikus trendekhez, hanem Pamela Anderson – és ezen talán még ő maga is meglepődött. 

Reklámmodellből szexszimbólum

Az 1967-es születésű Pamela Anderson mindössze 22 éves volt, amikor egy kanadai futballmérkőzésen felfedezték, és modellként szerződtette a Labatt sörgyártó. A következő évben a Playboy címlapján pózolt, és az év playmate-jének választották. A tévéképernyőkön 1991-ben debütált, a Házi barkács (Home Improvement) című vígjátéksorozatban egy Lisa nevű lányt alakított. Ezt követően több televíziós show-ban is feltűnt, többek között a V.I.P. – Több mint testőrben és a Felpolcolva (Stacked) című sitcomban, de a világhírt a Baywatch hozta meg számára. Tommy Lee zenésszel kötött, három évig tartó házasságából két gyereke születt, Brandon és Dylan. 2006-ban Kid Rocknak mondta ki a boldogító igent, 2007-ben pedig Rick Salomonnak. Mindkét házasság csupán egy évig tartott.

Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt tíz évben nem foglalkozott a (közösségi) média annyit a Baywatch sztárjával, mint 2022-ben. Februárban debütált több streamingszolgáltató kínálatában a Pam & Tommy című minisorozat, amely Pamela Anderson és Tommy Lee, a Mötley Crüe zenekar dobosának szenvedélyes és viharos kapcsolatát, illetve hírhedt szexbotrányát dolgozza fel, és amely hatalmas érdeklődésre tartott számot. Talán a széria sikerén buzdult fel a Netflix is, amely dokumentumfilmet tervez készíteni a kilencvenes évek szexszimbólumáról, márciusban pedig már maga Pamela Anderson is úgy nyilatkozott az ügyben, hogy felőle bármikor kezdhetik a forgatást. Mindeközben pedig a színésznő izgalmasabbnál izgalmasabb szerepajánlatokat is kap, április végétől nyolc héten át Roxie Hartot alakítja a Chicago című Broadway-produkcióban – és a kritikusok imádják a színészi játékát.

Pamela Anderson and Tommy Lee (Fotó: S. Granitz/WireImage)

Minden, ami sliccelt, dekoltált, kivágott

Nemcsak Pamela Anderson személye, hanem a stílusa is újra beszédtéma lett – főleg divatérzékeny TikTok- és Instagram-körökben. „Annyi minden, amit Pam viselt, visszatért – mondta Kameron Lennox, a Pam & Tommy jelmeztervezője a The Guardiannek. – Pam lényegében megalkotta a kilencvenes évek pin-up lányát. Bridget Bardot és Barbarella keveréke egy kis rock’n’roll beütéssel.” A sorozat előzetese tavaly decemberben debütált, azóta pedig ugrásszerűen megnőttek a keresések a színésznő ikonikus outfitjeire: a „piros fürdőruha” kifejezést 74 százalékkal, míg a „fekete bőrfűzőt” 45 százalékkal többen írták be az eBay keresőmezőjébe.

Fotó: Richard Corkery/NY Daily News Archive via Getty Images

Akármennyire próbálunk ítélkezésmentesek lenni, ne szépítsük, Pamela Anderson nem éppen a kifinomult stílusérzékéről volt híres a kilencvenes években. A legemlékezetesebb lookja egyértelműen az az egyrészes piros fürdőruha volt, amelyet C. J. Parker vízimentőként hat évadon keresztül viselt a Baywatchban, de a forgatásokon kívül is eléggé szexi ruhadarabokban kapták lencsevégre. Rövidített topok, csípőnadrágok, a fenekét éppen eltakaró miniruhák… De hát a róla szóló cikkek akkoriban nem is a stílusát firtatták, hanem az alakját taglalták. 

Tommy Lee és Pamela Anderson. (Fotó: S. Granitz/WireImage)

Szóval mindaz, amit inkább a közönséges, a csicsás vagy az olcsó szavakkal illetnénk, most trendi és divatos lett. A legfurcsább helyeken kivágott topok, laza horgolású felsők, kombinéruhák, magas combkivágású bodyk – minden, amit Pamela Anderson annak idején viselt, most kapható az üzletekben.

Fotó: KMazur/WireImage

A #Pamcore hashtag alatt félmillió TikTok-megtekintést találunk, amelyek a kanadai származású színésznő kilencvenes évekbeli megjelenését igyekeznek átültetni napjainkra, míg a fesztiválszezont megnyitó áprilisi Coachella fesztiválon gyakorlatilag minden vendég kilencvenes évekbeli Pamelának öltözött. GALÉRIA:

Galéria | 6 kép

2022 legmeglepőbb divatikonja: Pamela Anderson

2022 legmeglepőbb divatikonja: Pamela Anderson

Fotó megosztása:

A frizurája is ikonikus

A Pam & Tommy fodrásza szerint, ha Pamela Andersonra gondolunk, először mindenkinek a szexbomba kócosan feltűzött haja ugrik be. „Az erőlködésmentes, kaotikus konty egyértelműen a védjegye – mondta az Emmy-díjas Barry Lee Moe a Page Six Style-nak. – Mindig is imádtam ezt a hajviseletet, annyira vidám. Ez a stílus mindenkinek előnyös, és az idők során annyiszor újjászületett már. Az ilyen trendteremtő, történelmi divatpillanatok persze megihletik a fiatalabb generációkat is, a TikToknak hála pedig egészen új módokon” – utalt a mesterfodrász arra, hogy a Z generáció körében is igen népszerű lett ez a bohókás hajviselet.

Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc

De népszerű a kócos konty a vörös szőnyegen is, az elmúlt időszakban Cardi B és Kim Kardashian is viselt Pamela Anderson-frizurát, míg a színésznő jellegzetes sminkje, a barna szájkontúr és a vékony szemöldök a legnagyobb divatházak kifutóit is meghódította.

A Pam & Tommy jelmeztervezőjének egyébként az a meggyőződése, hogy a Pamela Anderson-trend titka, hogy a kihívó ruhák, az erős sminkek és a feltűnő hajviseletek mellett a színésznő példaértékű magatartást tanúsított a szexbotrány kirobbanásakor. „Pamben egy erős, határozott, magabiztos nőt lehet látni, aki egy rettentően nehéz időszakban is tartotta magát – mondta Kameron Lennox. – Rengeteg – mára már felnőtt – fiatalt inspirált akkor.” És ahogy a trendek mutatják, inspirál most is…

Hogyan öltözködik ma?

Pamela Anderson öltözködése a kilencvenes évek óta sokat finomodott, igaz, fűzőket a mai napig szívesen visel. Kedvenc fűzőtervezője továbbra is az egyik közeli barátnője, Vivienne Westwood, akinek több kampányában is modellkedett, legutóbb 2017-ben.

Pamela Anderson és Vivienne Westwood. Fotó: Dominique Charriau/WireImage

Stílusa csiszolódásához az is hozzájárult, hogy jó ideje vegán életmódot folytat, és lelkes állatjogi aktivista lett, így sem bőrből, sem pedig szőrméből készült holmikat nem vesz fel.

Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images

A The Guardiannek pedig nemrég elmondta, úgy érzi, mostanra megtalálta magát az öltözködésben is. „Volt idő az életemben, amikor mindenki mindent megcsinált helyettem – a férjeim még öltöztettek is engem. Életemben először azonban nincs körülöttem egy hadseregnyi ember, aki helyettem dönt. Végre magam dönthetek.”

Kiemelt kép: Getty Images