„Mi itthon maradtunk, egy panelház sokadik emeletén Kijev központjában, közel a Pecserszka Lavrához. Hogy miért? Mert ez stratégiai helyszín, és úgy gondolom, hogy Putyinék csak arra törekszenek, hogy pánikot keltsenek bennünk, és elmeneküljünk. Az én helyzetem különleges: ukrán-orosz-zsidó nő vagyok, és szeretném, ha a megszállók rájönnének, hogy én oroszul beszélek, engem nem kell megmenteniük senkitől – én itthon vagyok.
Kilátás a kijevi Pecserszk Lavrára Kijevben, Ukrajnában 2021. január 08-án. (Fotó: STR/NurPhoto via Getty Images)
Én Ukrajnában itthon vagyok, apám és a fiam is itt született, és az agresszív támadások megkezdése előtt boldogan éltem és dolgoztam itt, gyarapítottam az országot. Miután múlt héten elkezdődött a támadás, néhányszor bementem a munkahelyemre, de aztán egyre nyugtalanítóbb lett a helyzet a városban. A szirénák folyamatosan üvöltenek, többször hallottunk robbanásokat, lövéseket, mindez iszonyatosan nyomasztó érzés. Mivel nagyon empatikus vagyok, ezért egy-egy ilyen út után fél napig csak sírtam, így inkább itthon vagyunk állandóan.”
Kongó üzletek, végtelen sorok
„Ijesztő látni a végtelen sorokat a boltokban, vagyis inkább előttük, az utcán, mivel az üzletekben már szinte semmi nincs. A boltok konganak az ürességtől, és a gyógyszertáraknál is sorok állnak az utcán, nincs kötszer, alkohol, hidrogén peroxid, semmi. Áramunk és fűtés folyamatosan van – egyelőre. Enni is tudunk, mivel a háború első napján bevásároltam egy hétre előre, ahogy általában szoktam, de vettem még néhány gabonapelyhet pluszban, amit nem bántam meg.
July által készített montázs a kijevi életükről, rajta a fia, kutyájuk, és a bedeszkázott ablakukból a kilátás.
Most a 18 éves fiammal (aki még éppen nem hadköteles – a szerk.) és a kutyánkkal otthon töltjük a napokat. Volt egy benzinkút a közelünkben, ami felrobbant, és egy másik gránát a temetőbe csapódott, így nem voltak áldozatok. Tegnapelőtt robbantottak a közelünkben, és akkor arra gondoltunk, hogy leszaladunk a bunkerbe, de amíg készülődtünk, meggondoltuk magunkat, és inkább a folyosón bújtunk el. Utána elmentünk a bunkerbe, de rájöttünk, hogy ez talán még veszélyesebb, ráadásul lelkileg nagyon nyomasztó a föld alatt összezsúfolódni, így hazajöttünk.”
Higgadtnak maradni
„Az egyik légitámadás alatt elbújtunk a fürdőszobánkban, aztán rájöttünk, hogy a lepotyogó csempe fájhat, így kimentünk a folyosóra inkább. Esténként, amikor besötétedik, betakarjuk az ablakokat, és nem kapcsoljuk fel a villanyt, a biztonság kedvéért.
Az első kenyér, amit July ugyan kényszerből sütött, de elmondása szerint nem volt rossz
Folyamatosan imádkozom és meditálok, régi jó történeteket és filmeket nézek kalandos és bátor emberekről, hogy karban tartsam a lelkemet, és el tudjak vonatkoztatni a történtektől. Például újra elkezdtük szelektíven gyűjteni a szemetet. Elkezdtem kenyeret is sütni, amit korábban sosem csináltam, elsőre nem is sikerült rosszul. Megnyugtat az a tudat is, hogy anyukám a faluban van a rokonokkal.”
Nem fél harcolni sem
„A városban helyi férfiakból verbuválódott népvédelmi rendszer figyel éjjelente, ellenőrzik az összes elhaladó autót és dokumentumokat kérnek. Megjelentek a fosztogatók is az üzletekben, lakásokban, őket is ezek a férfiak kapják el és büntetik meg, mint ahogy a beszivárgókat is (ukránnak öltözött orosz katonák – a szerk.).
Nincsenek szavak arra, hogy leírják az érzést, ami eltölt engem ennek tudatában. Amíg egységesek vagyunk, addig nem vagyunk legyőzöttek. És igen, ha meg kell védenem a világomat a megszállókkal szemben, akkor azt bátran és határozottan fogom tenni. A jót segíteni kell, a rosszat pedig elűzni.
Jobb rózsaszín szemüveggel élni és meghalni, mint sz.ros nadrággal.
Mindenkinek békét és ébredést kívánok, és köszönöm a Teremtőnek, hogy élhetek, és láthatom az emberiség történelmének ezt a pillanatát. Ez a fény háborúja a sötétség ellen, a pozitív a negatív ellen, a szeretet a gyűlölet ellen, a szellem az anyag ellen, a tudatlanság a méltóság ellen. Ha minden Isten akarata szerint történik, akkor gyorsan és sikeresen megkapjuk az ukrán békét.”
