A ház mindig tudja pontosan, hány órakor jött haza Kovácsné a második emelet kettőbe. Mert ilyenkor a békés esti zöngést, rádiómuzsikát és edénycsörgést kezdi aláfesteni Kovács Pista bömbölése. Ordít, mintha nyúznák. Persze, nem nyúzzák, „csak” verik. Ő az a gyerek, akivel „nem lehet bírni”, olyan dacos, makacs.

Kovácsék alatt, Nagyéknál viszont sokkal diszkrétebb gyermektragédia zajlik. Innen soha nem hallani ordítást és gyereksírást, mert Nagyék ötödikes Évikéje igazi „mintagyerek”, a ház összes többi nebulójának örök példaképe, „bezzeg Évike…” Egyelőre még senki sem tudja, hogy Évi idén hozta haza élete első intőjét növénytanból. (Titok az is, Nagynénak miért van néha vörösre sírva a szeme.) Még senkinek sem tűnt fel, hogy ez a magabiztos, jó fellépésű kislány hétről hétre riadtabb, félénkebb. — Hogy dolgozatíráskor rémülten vacogva ül a padban, arról csak tanárai tudnának számot adni… ,,Miért nem kezdesz hozzá, Évike?!” ,,Jaj, úgy félek, hogy elrontom… Nem lesz ötös…” ,,Nagyon megver a mamád, ha csak négyesre sikerül?” ,,Á, soha nem ver meg. Csak szomorú, mert nem lehet többé olyan büszke rám.”

Tipikus nevelési problémák

ezek, kettő a sók száz, ugyancsak „tipikus probléma” közül. Ha Kovácsék és Nagyék idejében nem kapnak észbe, nem változtatnak nevelési módszereiken, a következmények elég súlyosak lehetnék: elképzelhető, hogy Pistából megrögzött kis csavargó, iskolakerülő lesz. Évi pedig előbb-utóbb megszűnik „bezzeg Évike”, példakép lenni, egyre több kudarc éri, a mama egyre kevésbé lehet rá büszke, s ezt egyre csalódottabban és türelmetlenebbül közli is a gyermekkel, aki fokról fokra elveszti biztonságérzetét, önbecsülését…

— Szerencsés esetben hozzánk kerül a gyermek, s mi igyekszünk rendbehozni azt, amit a szülők, esetleg a pedagógusok elvétettek — mondja az egyik pszichológus a Fővárosi Központi. Gyermek-Ideggondozó Intézetben. „Szerencsés eset” az, ha a szülő elég lelkiismeretes és őszinte ahhoz, hogy belássa: megállt a tudománya; ha az ilyen gyermek tanítója, osztályfőnöké elég odaadó, hogy idejében felhívja a bajra az iskolaorvos figyelmét… Az iskolaorvos javaslatára kerülnek hozzánk ezek a makacs, dacos vagy szorongó, álmukból felriadó vagy örökké izgő-mozgó, túl temperamentumos, verekedés, kötekedő, környezetükbe beilleszkedni nem tudó, vagy egy bizonyos tantárgynál, egy bizonyos osztályban váratlanul megtorpanó gyerekek, akiket általában így jellemez szülő és pedagógus: „Nehezen kezelhető”, „ideges”. És nem ritkán így: „rossz”.

,,Baj van az idegeivel”

— közli a legtöbb szülő az adatokat felvevő védőnővel.