2016 óta először esett ezer alá az örökbefogadások száma (901), miközben dupla ennyi az örökbefogadható gyerek (1778). Beszédes adat, hogy a gyerekek számánál jóval többen (3113 fő) várnak gyerekre. A nagy különbség oka, hogy
az örökbefogadók többsége három-négy évesnél fiatalabb, egészséges gyereket szeretne, viszont az örökbe adható gyerekek között több az idősebb, roma származású, kisebb-nagyobb betegséggel élő.
Az SOS Gyermekfalvak több mint 1000 embert kérdezett meg örökbefogadással kapcsolatos elképzeléseikről. Tízből nyolc válaszadó – amennyiben nem lehetne természetes úton gyermeke – örökbe fogadna, kisebb arányban, tízből hat választaná az asszisztált reprodukciós eljárásokat (például a lombikprogramot). A megkérdezettek öt százaléka jelezte, hogy csak úgy fogadna örökbe, ha ismerné a gyermek vér szerinti szülőjét.
Míg a korábbi gyakorlat szerint a szülők többnyire titkolták, hogy gyermeküket örökbe fogadták, jelenleg az ellentétes gyakorlat erősödik, összhangban a pszichológusok és szakemberek ajánlásával. Az örökbefogadást hipotetikusan vállalók többsége úgy véli, elmondaná a gyermeknek, hogy nem ő a vér szerinti szülője (89,9 százalék), közel két százalék elzárkózik ettől, sokan bizonytalanok (9 százalék). „A korszerű gyermeknevelési tudás szerint egyértelmű, hogy a családi titok káros a gyerek fejlődésére, aláaknázza a bizalom kialakulását. Ezért fontos, hogy a gyerek örökbefogadása ne legyen titok, a szülők tudjanak a kérdésről nyíltan beszélni a gyerekkel az első pillanattól kezdve. Ebben sokat segítenek azok a fényképek, tárgyak, amit a gyermek korábbi családjából hoz magával”– véli az SOS szakmai vezetője, Szilvási Léna.
Az elmúlt években a Nők Lapjának több ismert ember is nyíltan mesélt örökbefogadásról és az örökbefogadó szülői létről. Az alábbiakban néhányuktól idézünk.
Grecsó Krisztián
Fotó: Zsólyomi Norbert
„Az biztos, hogy nem fogjuk eltitkolni Hanna elől, hogyan érkezett hozzánk. Az a feladatunk, hogy megértessük vele, ez nem egy trauma, nem egy krízis, ez isteni kegyelem. Ebben segítségünkre van a nagycsalád is, a nagymamák, nagypapák, meg az is, hogy a környezetünkben nagyon sok az örökbe fogadott gyerek. Ezek a családok a gyerekek számára ugyanolyan normálisak, mint bármelyik másik, teljesen természetesen kezelik az örökbefogadást, és ez számunkra is erőt ad. Az is segít, hogy mostanában a sajtóban már sok pár, köztük civilek is fölvállalják, hogy örökbe fogadó szülők. Biztatják egymást, és ez nekünk hihetetlenül jólesik, mert valóban egy normális család vagyunk, és ezt szeretnénk a gyermekünknek átadni” – részlet a Nők Lapja Évszakok 2021/2. számának címlapinterjújából.
Balsai Móni
Fotó: Emmer László
„Én nem kilenc hónapig, hanem kilenc évig vártam a gyerekem. Aki ilyen sokáig vár, és túl van sokévnyi próbálkozáson, az nem rendezi be előre a gyerekszobát, mert garantált a mély depresszió, ha folyton azt nézegeted” – részlet a Nők Lapja 2021/6. számának címlapinterjújából.
Pál Marci
A fotót Pál Marcitól és Hanol Ádámtól kaptuk
„Én vagyok az örökbefogadó szülő és a helyzetem miatt eléggé hátul voltam a gyerekre várakozók sorában. Andrist előttem sok házaspár megnézte, de nem döntöttek az örökbefogadás mellett. Ez volt a mi szerencsénk, mert így találkozhattunk vele mi is. (…) A következő napokban volt a rápillantás, itt láthatod először a gyereket. Én izgatottságomban remegtem, mint a nyárfalevél. Ott volt az ügyintéző, a pszichológus, a gyám, a két nevelőszülő, mi pedig ketten a sarokban ültünk, mert elvileg nem lehet kontaktus köztünk és a gyerek között. Amikor behozták az akkor tizenhat hónapos Andrist, olyan érzések öntöttek el, amilyeneket előtte még soha nem éreztem. Részemről szerelem volt első látásra” – részlet Ott Anna 2020. május 18-i interjújából.
Tompa Andrea
Fotó: Nagy Tamás/nőklapja.hu
„Az örökbefogadásban, bár mi a gyerekünk személyes történetéről nem beszélünk, egy leendő szülőnek azt a legfontosabb tudnia önmagáról, hogy mit tud elfogadni. Milyen származású gyermeket, hogyan viszonyul az idegenséghez. Mi a férjemmel, aki szociális területen is dolgozik, könnyű helyzetben voltunk az elfogadást illetően – mi tényleg hiszünk abban, hogy mindenki egyenlő, származástól függetlenül” – részlet a Nők Lapja 2019/39. számában megjelent interjúból.
Miklósa Erika
Fotó: Németh András Péter
„Attól a pillanattól kezdve, hogy a kezünkbe vettük – egyhetes volt, amikor először láttuk –, nem volt kérdés, hogy a mi vérünk-e. Tudtuk, hogy mélyen közünk van egymáshoz. Az is érdekes, hogy éppen kilenc hónapot vártunk rá, amikor szóltak, hogy egy anyuka negyven fölötti szülőpárt keres a babájának. Amikor korábban olvastam a cikkeket másokról, akik elmesélték, hogy a gyerek hogyan változtatta meg az életüket, átkerültek a hangsúlyok, szórakozottan hallgattam a szinte frázisszerű mondatokat, amelyek ilyenkor kötelezően elhangzanak. Azt gondoltam, aha, persze, elhiszem, de azért biztos maradt ott valami a sok korábbi vágyból, akarásból, ambícióból… De basszuskulcs, ez a pici lány tényleg mindent felülír! Bibi érkezésével minden a helyére került. Ha csak a munkámat nézem, rájöttem, mennyi pluszenergiát fektettem olyasmibe, ami nem volt feltétlenül szükséges, hiszen már régen készen volt, csak a tökéletesség görcsös hajszolásában nem vettem észre” – részlet a Nők Lapja 2016/51–52. számának címlapinterjújából.
Kiemelt kép: Getty Images
