Örökösen azon kattogni, hogy mikor és hol mehetünk vécére nemcsak lelkileg fárasztó, de bizony árthatunk is vele magunknak.

A tinik és kora húszasok kedvenc közösségi média felülete nem az a hely, ahová az ember orvosi tanácsért fordul (ne feledjük, a TikTokon indult el például az a trend is, amelyen fiatalok befőttes gumit használtak fogszabályozó gyanánt – ezt talán nem is kommentálnánk). De nemrég egy egészen érdekes téma bukkant fel a platformon, történetesen az, hogy húgyhólyagunkra nézve nem biztos, hogy olyan jó ötlet a mindannyiunk által ismert „biztonsági pisilés”, vagyis amikor még nem kellene menni, de mondjuk egy út vagy éppen lefekvés előtt inkább erővel kiürítjük hólyagunkat, csak nehogy meg kelljen állni, vagy elalvás után nem sokkal fel kelljen kelni a vizelési inger miatt.

Edzésre fel!

Egy Sabrina Baxter nevű orvostanhallgató posztolt egy videót azzal a felkiáltással, hogy „ne pisilejtek csak úgy, a biztonság kedvéért!”. A videót rengetegen megnézték (csak lájkból érkezett rá majdnem kétszázezer), Baxter arra hívja fel a figyelmet benne, hogy ha mindig akkor megyünk el vécére, amikor még csak félig van a hólyagunk, akkor gyakorlatilag arra tréneljük azt, hogy már akkor is jelezzen, amikor még bőven lenne benne hely, így azt érjük el, hogy alapjáraton sokkal többet kell majd mosdóba járkálnunk. A videó végén pedig azt mondja: „ideje edzeni a hólyagunkat!” Nemcsak ő figyelmeztet erre, hanem például Bethany Henry Clark fizikoterapeuta is, aki egy tavalyi videóban szinte ugyanezt az üzenetet tolmácsolta

De hogy valóban káros volna, ha állandóan engedünk a biztonsági pisilésnek? És ha igen, mi módon? Tényleg lehet edzeni a húgyhólyagot? Dr. Hermann János urológus, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főorvosának véleményét kértük ki a témában. 

Az igazság pillanata

A jelenséget tehát mindenki ismeri (de legalábbis a lányok és a nők biztosan): már gyerekkorban megtanuljuk, hogy indulás előtt mindenképpen el kell menni vécére, akkor is, ha éppenséggel nem kell. (Az egész vécé-, illetve a vécé előtt sorbanállás-kérdés egyébként egy egészen izgalmas feminista témafelvetés is – ti. miért is áll rendelkezésre kevesebb vécé a nők számára? Mi módokon tükrözik a nyilvános illemhelyeknél jelentkező egyenlőtlenségek a férfiak által uralt társadalmunkat? De most maradjunk inkább a fizikai kérdéseknél!)

Még el sem indultál, máris kell. De biztos, hogy kell? (Fotó: Getty Images)

Senki sem szeret a pihe puha ágyból újra felkelni, vagy idejekorán benzinkutat lesni az autópályán, ez tény. Viszont az is, hogy az örökös biztonsági pisilés mentálisan is megterhelő lehet. De ami ennél is érdekesebb: vajon tényleg elfelejtetjük a hólyagunkkal, hogy milyen, ha valóban tele van, így kisebb lesz a kapacitása?

„A húgyhólyag egy izmos szerv, aminek kapacitása anatómiai tényezőktől is függ, de a szokás is szerepet játszik abban, mennyit bír – mondja dr. Hermann János. – Általánosságban elmondhatjuk, hogy a férfiak húgyhólyagjának nagyobb a hólyagkapacitása, mint a nőké, de természetesen lehetnek eltérések. Ami biztos, hogy a szoktatás nagyon fontos. A szobatisztaságból indul el az egész. Ebben különböző iskolák vannak, de ha valakit arra szoktatnak rá, hogy állandóan menjen el pisilni, akkor abba jól belenevelik, hogy akkor is megy, ha valójában még nem volna szükséges.

Ilyenkor tehát kialakulhat egy olyan gyakori vizelési inger, ami nem indokolt funkció tekintetében, csak az ember így szokta meg. Ez esetben a hólyag nem is tudja megtanulni, mekkora az igazi kapacitása, és hogy milyen az az igazi vizelési inger, amikor tényleg el kellene menni.”

És igaz az, amit a tréningezésről mondtak a közösségi média szereplői? Begyakorolhatjuk, hogy ritkábban kelljen mosdóba mennünk? 

„Amennyiben nem az urge, vagyis a sürgősségi inkontinenciáról beszélünk, hiszen az már betegség, akkor valóban lehet játszani ezzel – mondja dr. Hermann. – Hogy nem rögtön az első ingernél megyünk el. Ha kicsit vár az ember, akkor elmúlik a késztetés, majd később visszatér. És itt lehet játszani a számokkal, hogy a második ingert vagy akár a harmadikat is megvárhatjuk. Az lenne ideális, ha egy normális vizeletmennyiséget érnénk el. Igenis meg lehet tanítani a hólyagot erre.”

Az intimtorna segíthet

Dr. Hermann János derűsen megjegyzi, hogy azt szokta mondani pácienseinek, hogy „aki fiatalkorában túlzásba viszi a vizeletürítéssel való foglalkozást, arra kellemetlen öregkor vár, mert más okok miatt, de idős korban úgyis belépnek az életünkbe a vizelési gondok.” Itt lép képbe újra az, hogy valóban fontos lenne „edzeni” hólyagunkat.

„Mi lesz, ha? Ezt kellene fejbe összerakni, hogy »mi lesz«. Ugyanis nem lesz »ha«; amennyiben nincs szervi problémánk, ki fogjuk bírni

– mondja a szakértő, aki arra a kérdésre, hogy van-e más tréning is erre az örökös visszatartáson kívül, a Kriston intimtornát javasolta. (Az intimtorna a medencealapon elhelyezkedő pici izmok megéreztetése, tudatosítása és karbantartása.) „A Kriston Andrea féle intimtorna többszörösen kiállta az idő próbáját. Inkontinencia kezelésére fejlesztették ki, de aztán kiderült, hogy sok mindenre jó. Ez újrakalibrálja, újra tanítja a hólyagot pisilni. A hólyag ürítésnek és zárásnak – ez két külön izomcsoport, külön vonalon vannak beidegezve – működését hangolja össze. És mivel az ingernek való engedés fejben dől el, újratanuljuk általa a pisilési folyamatot. Ez a tréningezés akkor is működhet, ha nincs inkontinenciánk. Egy nagy hátulütője van: az egyik, hogy csinálni kell. Sajnos egyik tréning sem működik úgy, hogy csak gondolunk rá. De bármikor és bárhol végezhetjük ezeket a gyakorlatokat, amik férfiaknál is működnek, akik esetében ráadásul a korai magömlés leküzdésében is segítségre lehet. Ennek a tréningnek a segítségével mindenkivel el lehet hitetni, hogy újra és újra van még egy fél órája, amíg valóban vécére kell mennie.”

Árthatunk magunknak a biztonsági pisiléssel?

„Rövid távon nem, de hosszú távon, ha a hólyag sosem nyúlik ki, sosem feszül ki, akkor előbb-utóbb zsugorodni fog. Idősebb korban a szövetek rugalmassága amúgy is csökken, egyre merevebb lesz minden, a hólyag is kevesebbé tud feltelni úgy, hogy nem növekszik benne a nyomás. A rugalmas szövet nyúlik, nyomásnövekedés nélkül tágul. Nő a volumen, amit befogad, ezért fölösleges is ellene dolgoznunk az indokolatlan vizeletürítéssel. Később a merev szövet már nem tud tágulni, ugyanaz a mennyiség nagyobb nyomást fok okozni. Ezért aztán végülis mondhatjuk, hogy hosszú távon lehet akár kárt is okozni az örökös »biztonsági pisiléssel«”, summázza dr. Hermann János. 

Tehát gyakorlásra és húgyhólyag edzésre fel, akár intimtornával!

Kiemelt kép: Getty Images