Czank Lívia összesen négy évet töltött íróként és fotóművészként a Magyar Nemzeti Balett társulatával, illetve a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékeivel. A balettművészek és balettnövendékek mindennapjairól két könyve jelent meg: A függöny mögött – A balett titkos világa (2019) és a Szép, zárt világ – Az első balettlépésektől a színpadig (2020). Cikksorozata generációkon keresztül mutatja be a legkisebbektől a már aktív pályáját elhagyó, de még balettmesterként oktató művészekig a balett különleges körforgását.

A balettre fizikailag és lelkileg is születni kell. A gyerekek tízévesen hoznak egy döntést az életükről, amelyre többük már évekkel azelőtt készülni kezd, hogy egyáltalán megpróbálja a felvételit. Hogy kiből lesz végül balettművész, számtalan megjósolhatatlan tényezőn áll… vagy bukik. Miért választja valaki a balettet ilyen fiatalon? Milyen szempontok elengedhetetlenek a sikeres felvételihez? Min vagy kin múlik egy növendék fizikai és mentális állapota? Meddig táncolhat egy balettművész, mi történik azután, hogy vége az aktív karrierjének? A válaszokhoz egykori növendékek, jelenleg is aktív művészek, balettmesterek és szakemberek engednek bepillantást a balett szép, ám sokszor kegyetlen világába.

1. rész: Kezdetek

Szelényi Dorka, Katona Blanka, Horváth Péter és Leblanc Győző egykor mind a Magyar Táncművészeti Egyetem balettnövendékei voltak. Közös volt bennük a genetikai adottságuk, valamint az álmuk, hogy balett-táncosok legyenek. Mindannyian ugyanarról a startvonalról indultak, de az évek folyamán hol fizikai, hol mentális problémák sorozata nehezítette céljuk elérését.

Az első élmények

Dorka idén fejezte be tanulmányait az egyetemen. Nem tudja megmagyarázni, gyerekként mi vonzotta a balett felé, egy belső késztetésnek érezte, hogy táncoljon.

„A balett számomra egyfajta szeretetnyelv. Egyrészt, mert a táncosok szeretetet tudnak általa közvetíteni és kapni is, valamint a nézők lelke is töltekezik az előadások alatt. Persze, amikor kicsi voltam, ez így még nem kristályosodott ki bennem, de éreztem, hogy valami különleges dologról van szó.”

Dorka 4-5 éves volt, amikor elkezdett kislány balettra járni. „Orsi néni szerettette meg velem a balettot. Később Pécsen egy alapfokú művészeti iskolába jártam, zenét tanultam, délutánonként balettoztam. Mindkét gyerekkori balettmesternőm mai napig fontos része az életemnek.” Különös a sors, hogy Dorka 7-8 évesen éppen attól az elismert balettművésztől olvasott néhány gondolatot a balettról, aki évekkel később a Magyar Táncművészeti Főiskolán (az intézmény 2017. február elseje óta egyetem) a mesternője lett. „Volf Katalin egy kislányoknak szóló balettkönyv hátoldalára írt ajánlást. Ebből a néhány sorból szereztem először tudomást a magyar balett kultúrájáról. Mivel ennek a központja az Operaház, már akkor egyértelmű lett a célom: a Magyar Nemzeti Balett társulatában táncolni.

Balett előkészítő (Fotó: Czank Lívia)

Blanka két éve diplomázott klasszikusbalett-művész szakon. Már az általános iskolában is táncolt, versenyeken indult, ahol kis szóló táncokat bíztak rá a tanárai. „Szinte mindenkinek az első balettel kapcsolatos élménye A diótörő. Nekem viszont a Hófehérke volt az első előadás, ami teljesen elvarázsolt. A szüleim mesélték, hogy megláttam egy hirdetést az MTF felvételijéről. Kijelentettem, hogy oda akarok menni, balerina leszek és kész.”
Peti egy konkrét élmény hatására kezdett táncolni. „7-8 éves lehettem, amikor egy fesztiválon láttam egy táncos előadást. Mondtam anyának, hogy én is szeretnék táncolni. A szüleim egy alapfokú művészeti intézménybe írattak be, később felvételiztem az MTF-re.”
Győző és az öccse, Geri nagyon eleven kisfiúk voltak az iskolában, nehezen tudtak megülni az iskolapadban. Operettművész édesanyjuk úgy döntött, elviszi őket a Magyar Táncművészeti Főiskola balett felvételijére, hátha a mozgás és a tánc majd leköti a figyelmüket. „Megvoltak a testi adottságaink a baletthez, ezért Gerit és engem is felvettek az iskolába. De, mivel nem magamtól jelentkeztem, kellett két-három hónap, mire érezni kezdtem, hogy szeretek táncolni és tetszik a balett. Egyre jöttek a sikerélmények, amelyek motiválttá tettek a folytatáshoz.”
Ahogyan a fenti történetekből is kiderül, a gyerekek többsége egészen kicsi korban ilyen-olyan formában már megismerkedik a tánccal, amatőr balettórákra, művészeti iskolákba jár. Ez azonban még kevés ahhoz, hogy valaki tízévesen feltegye az életét a balettre. Legtöbbükkel már pici korban komolyan foglalkozni kezdenek, ha ezt ők még nem is érzékelik olyan tudatosan.

Balett előkészítő. (Fotó: Czank Lívia)

A balettmesterek szerepe gyerekkorban

Egy Budapesten tanító mesternőnek, Paksa Eszternek a legfiatalabb tanítványa négyéves. Ha ezt a korosztályt vesszük alapul, Eszternek öt-hat éve van arra, hogy a balettórái segítségével elérje, a gyerekek megpróbálják a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételijét. Hogy a gyerekek hogyan jutnak el a sikeres felvételiig, sok mindentől függ. Egy másik, Szegeden tanító tanárnő, Fekete Mercédesz szerint az egyik legnehezebb feladat az, hogy a gyerekek úgy fogadják el a Vaganova-módszerben is megtalálható szigort és rendet, hogy közben képesek legyenek megszeretni a táncot. „Erre a fegyelemre azonban nem mindenki képes. Van, aki nagyon szép testalkatilag, de a lelke törékeny, nem biztos, hogy kibírja a távollétet és a mindennapi terhelést.” Emiatt Mercédesz óráin főleg játékos feladatok vannak, de játék nincs. „Az életkorukból adódóan kellenek olyan keretek, amelyek között ki tudnak bontakozni, bohóckodnak, önfeledten játszanak, de amikor munka van a teremben vagy felvételi az egyetemen, akkor mégis képesek maximálisan koncentrálni a feladatukra” – meséli a tanárnő. Eszter óráin is fegyelem van, ugyanakkor a dicséret sem maradhat el. Szerinte a lényeg, hogy a gyerekek önmagukhoz képest tudjanak fejlődni. Véleménye szerint a legtöbben nem szánnak időt arra – pedig ez lenne a legfontosabb része a felkészítésnek –, hogy beszélgessenek a tanítványokkal. „Ahogyan telnek az évek, kialakul közöttünk egyfajta bizalom. A testi fejlődés mellett nálam a lelki is pont olyan fontos. Ha a gyerekek megszeretik a balettot az órán, otthon is gyakorolnak. A szülők elképesztő történeteket mesélnek olyan apukákról, akiknek A hattyúk tavát kell eljátszaniuk otthon, és az óvodás kislányukat az egekbe emelniük.”

Ahogyan közeledik a felvételi éve, Eszter és Mercédesz is beszélgetni kezd a szülőkkel és a gyerekekkel arról, hogy a rózsaszín világ mögötti valóságnak sok árnyoldala van. „Elmondom, hogy a növendékeknek féléves és év végi vizsgán is meg kell felelniük, esetleg előfordulhat, hogy valakit eltanácsolnak a képzésről különböző okoknál fogva” – meséli Eszter.

„Nem szabad, hogy ezek tabutémák legyenek! Szerintem egy tízévest sem kell kizárni egy ilyen beszélgetésből.”

Mercédesz szerint fontos, hogy először a szülőkkel beszéljen, ha valamelyik tanítványa fontolgatja, hogy felvételizik a Magyar Táncművészeti Egyetemre. „Volt egy olyan kislány a pótfelvételin, akit felvettek, de utána a szülők mondták, hogy ugyan kíváncsiak voltak, hol tart a lányuk, de nem merik bevállalni, hogy elköltözzön tőlük kollégiumba. A kislányt nagyon megviselte a döntés. Egy másik kislányt a szülei el sem engedtek a felvételire. Azt mondták, azért nem, mert nem tudják az életüket e köré szervezni. Nem tudom eldönteni, hogy melyik megoldás a jobb.”
Az biztos, hogy nagyon nehéz megmondani egy kilencéves gyermekről, hogy bírni fogja-e a fizikai terhelést, eléggé érett lesz-e a lelke a professzionális képzéshez. Eszter is hangsúlyozza, hogy a sikeres felvételi nemcsak a gyerekek életét, hanem az egész családét érinti. A szülők leginkább attól szoktak félni, hogyan tudnak majd támogatást nyújtani ehhez. A balett ugyanis professzionális oktatási rendszerben épp olyan, mint az élsport. Eszter szerint nem is attól tartanak elsődlegesen, hogy meg lehet-e élni balettművészként, vagy mi lesz, ha jön egy sérülés, hanem hogy hogyan tudják majd megszervezni a mindennapokat, mi vár rájuk az első években. A szülők másik aggálya az, hogy a gyermekük a balett mellett tud-e majd tanulni az iskolában. Eszter erre is ki szokott térni, elmeséli, hogy a gyerekek a közismereti tantárgyakból sem maradnak le, hiszen a tánc mellett iskolába is járnak. Így, ha bármi közbejön, például egy sérülés, akkor is vissza tudnak csatlakozni az iskolai oktatásba.

A felvételi balett-termi rostája. (Fotó: Czank Lívia)

A balettre szó szerint születni kell

Blanka 21 éves, de mai napig emlékszik a felvételire. „Vicces, de nem akartam, hogy apukám kísérjen el. Anyukám vékony, gyerekkorában ő is táncolt. Könyörögtem, hogy ő jöjjön el velem, mert azt gondoltam, a kisugárzása és a karcsú alakja biztosan jó pont lesz a felvételin. Ha aput látják velem, milyen alacsony, testes ember, biztosan nem fognak felvenni. Ezen a mai napig nevetünk.” Blanka 4-5 évesen megszállott lett, csak a balett létezett számára. „Van egy kép a szobámban, mögöttem hajtűk és mindenféle kontyhoz való holmi. Dressz és spicc-cipő van rajtam, pedig amikor a kép készült még senki nem tanította meg nekem, hogyan kell spicc-cipőt felvenni.”
A klasszikusbalett-művész szak felvételijén a gyerekeknek még egyáltalán nem kell spicc-cipőben táncolniuk, és természetesen egy karcsú szülő jelenléte sem számít bele a felvételi pontozásba.

Azonban van valami, amit mindenki akarva-akaratlanul magával hoz. A genetika.

Geréby Fruzsi gyógytornász egyike azoknak, aki megvizsgálja a felvételizni érkező 9-10 éves gyerekeket. Alapvetően egy mozgásszervi vizsgálatról van szó, anatómiát és fizikai alkalmasságot néznek. „A balettre szó szerint születni kell. A csípőízület és azon belül is a kiforgathatóság az, amelyre a balett épül. Ez egy genetikai adottság, és nem nagyon változtatható. Az átlag populáció csak nagyon szűk rétege alkalmas fizikailag a balettre. A felvett gyerekek különleges anatómiai és kötőszöveti adottságokkal rendelkeznek. Vannak általános mérések is, ilyenek a testmagasság és a testsúly. Mi az orvosi szekcióban súly alapján nem szűrünk senkit.

Olyan még nem fordult elő, hogy valaki alkalmas lett volna csípőízület szempontjából a balettre, de a súlya miatt elutasítottuk.”

A felvételi vizsgálat egyik hátulütője, hogy a gyerekek még a serdülőkor előtt vannak, amikor is óriási változások mehetnek végbe ilyen-olyan irányba. Tippelni lehet, de sem az orvosok, sem a balettmesterek nem jósok, nem tudni, alkalmas lesz-e valaki később is arra, hogy balettművész legyen belőle. Az általános orvosi áttekintésnek további része a testtartásra, a gerinc helyzetére vonatkozó vizsgálatok. Fruzsiék főleg az alsó végtagokat, a lábak tengelyét nézik. „Ennél a résznél szűrjük ki a nagy ortopédiai eltéréseket, hogy vannak-e deformitások, olyan gyermekbetegségek, amelyek szembetűnőek.” Ennek azonban Fruzsi szerint nagyon csekély az esélye, mivel a felvételiző gyerekek többsége évek óta amatőr balettórákra jár, hobbiszinten táncol. A nagyon komoly, strukturális deformitással járó gerincferdülések csak tíz éves kor után jelentkeznek. Éppen ezért vizsgálják minden évben a már felvett növendékeket is, hogy kiszűrjék, ha ilyen jellegű probléma lépne fel. A másik fontos vizsgálat a lábak tengelyének felmérése, például, hogy van-e valakinek ó- vagy x-lába. Alapvető kérdés továbbá, hogy a gyerekek izmai mennyire nyújthatóak, milyen az alapvető kötőszöveti lazaságuk, a saját genetikai adottságaik. „Ezekből már lehet következtetni, hogy mennyire fejleszthető valaki a jövőben, és milyen kilátásai vannak a balett területén. Itt nemcsak a fizikai terhelés mennyisége számít, hanem a balett műfaja is, hogy olyan ízületi mozgásterjedelmet követel meg, amelyeket egy átlagember nem képes végrehajtani.” 

„A balett szembemegy egy ember anatómiai adottságaival, és emiatt magában foglalja a sérülés veszélyének kockázatát.”

Tekintettel arra, hogy az orvosi alkalmassági vizsgálat csak a biztosan alkalmatlanokat szűri ki, Fruzsiék a vizsgálati lapon jól láthatóan jelzik, mi az a tényező, ami miatt feltételes alkalmatlanságot gondolnak. „Szükség esetén személyes konzultációt is folytatunk a bizottság tagjaival, akik a felvételi rosta következő szintjén a balett-teremben találkoznak a felvételiző gyerekekkel.”

A felvételire várakozva (Fotó: Czank Lívia)

Aki a mozgásszervi vizsgálaton továbbjutott, annak az egyetem balettmestereiből álló bizottság előtt kell további feladatokat elvégeznie. A bizottság tagjainál az egyik legfontosabb szempont szintén a csípőízületi mozgásterjedelem vizsgálata, ami meghatározza a klasszikus balettre jellemző en dehors helyzetet, azaz a lábak csípőízületből történő kiforgatásának mértékét. Ezen kívül a testarányok is fontosak. A gyerekeket megkérik, hajoljanak előre, tenyerükkel megérintve a talajt, majd megnézik a lábfejük formáját és hajlékonyságát, ami a lányoknál a későbbi spicctechnikához elengedhetetlen. Ilyenkor is vannak olyan paraméterek, amelyek genetikusak, és amelyekből később lehetnek problémák. Éppen ezért

a mesterek szerint jobb most nemet mondani, mint jó pár év elteltével.

Ha ezek a feladatok megvannak, a mesterek újra megnézik a csípőízületi tágságot, a lábfejüket, az izmok rugalmasságát, a hát puhaságát, azt, hogy van-e az izmokban kellő erő és hajlékonyság. A bizottság továbbá kéri a gyerekektől, hogy fussanak körbe-körbe a teremben. Ez a hétköznapi feladat ugyanis képes kiszűrni egy másik nagyon fontos problémát, a keresztirányú mozgás esetleges hiányát. Az egyetemen tanító mesternő, Szitt Melinda szerint a kereszthúzás ugyanis minden balettlépésben ott van, ezért elengedhetetlen. „Ezt a képességünket a kúszás-mászás időszakában szerezzük meg. Vannak olyan kisbabák, akik az ülésből azonnal fölállnak, és járni kezdenek, a kúszás-mászás pedig kimarad a fejlődésükből. A mozgás- és idegrendszeri fejlődés között nagyon szoros a kapcsolat. Minden fejlődési szakasznak van egy úgynevezett szenzitív időszaka, amely egyénenként eltérő üzemben zajlik. Ez alól senki nem kivétel. A klasszikusbalett-művész szakra felvett gyerekek esetében azonban a mesterek szembesülnek a gyerekek fejlődésbeli hiányosságaival, ezért szakemberekkel, az egyetemen dolgozó orvosokkal és gyógytornászokkal együttműködve képesek arra, hogy a megfelelő irányba tereljék a mozgásfejlődést.”
A több órás felvételi rostán csak kevesen felelnek meg a professzionális képzésre. Száz jelentkezőből átlagosan 25-30 főt vesznek fel, lányt és fiút vegyesen. A gyerekeknek kevés idejük jut az örömre, hiszen ez csak a jéghegy csúcsa. Többen közülük alig néhány hónappal később szívet mardosó döntés elé kényszerülnek, később pedig a serdülőkori változások gördítenek különböző akadályokat eléjük, ahogyan Blanka, Dorka, Peti és Győző életében is történt.

Folytatjuk.

(Kiemelt kép: Czank Lívia)

Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!