Változtunk a középkor óta? Járvány idején nem igazán

Örök-e az emberi természet, vagy fejlődünk, változunk? Ez egy régi dilemma, amiben érdekes tesztnek bizonyul egy olyan krízishelyzet, mint amilyen a mostani pandémia. Ha a jelent összevetjük a középkori nagy pestisjárvánnyal, az emberi viselkedés ismerős mintázatai rajzolódnak ki. Már csak az a kérdés, mit tanulunk ebből.

Véres keresztek jelentek meg az emberek ruháján, vörösbe vagy feketébe öltözött öregasszonyok járták a falvakat, megnyílt az ég és Szent Mihály lovát látták koporsóval – idézte a Rubicon járványokról szóló száma, hogy papok, orvosok és a lakosság szerint milyen jelek utaltak arra a 16-17. században, hogy a pestis újabb hulláma készül lecsapni. Addigra az európaiak már évszázadok óta együtt éltek a pestis fenyegetésével, és ugyan mellette más agresszív járványok is pusztítottak, mint a fekete himlő vagy a sokkal lassabb, de kitartó lepra, a fekete halálnak nevezett nagy, a 14. század közepén tomboló pestisjárvány kitörölhetetlen sokkot okozott. Csak Európában 20-25 millió áldozatot követelt, Észak-Afrikával, Közel-Kelettel és Belső-Ázsiával együtt ez a szám összesen 75-200 millió. Ez mélyen beivódott a kulturális emlékezetbe és radikálisan átalakította az emberek életmódját, lehetőségeit, valamint rámutatott az emberi gondolkodás alapvető sémáira is.

Michael Wolgemut: Haláltánc, metszet, 1493. (Fotó: Fine Art Images/Heritage Images/Getty Images)

Miközben ugyanis a korabeli orvosok is megfeszített erővel próbáltak rájönni a pestis okára – erős versenyző volt például az ókori miazma elméletre épülő teória, ami szerint a bolygók együttállása miatti rossz levegő okozza –, a rettegő lakosság is előállt a saját magyarázataival. Mivel a kórokozó baktériumot Alexandre Yersin 1894-es felfedezéséig nem ismerték, mindenki a sötétben tapogatózott. Ez a bizonytalanság pedig tanulságos alapanyag, ha összevetjük a mai helyzetünkkel.
A COVID-19 járvány kapcsán a leggyakrabban az éppen száz éve pusztító spanyol náthát emlegetik, ami a megdöbbentő évfordulón túl is érhető. A tünetek és az alapvető védekezési módok (kézmosás, maszk, távolságtartás) között nagy az átfedés. A középkori (és kora újkori) járványok története viszont azért érdekes, mert látványosan mutat rá azokra a gyengeségeinkre vagy olyan ismétlődő mintáinkra, amik napjainkban is megfigyelhetőek. És talán pont a távoli, de markáns példák segíthetnek, hogy könnyebben nyakoncsíphetjük őket. Mert ezekben az elképzelésekben az a közös, hogy nem igazak, ellenben kifejezetten károsnak és tragikusnak bizonyultak.

Petrarca panasza: „Bárcsak soha meg sem születtem volna!”

Mielőtt feltárnánk a hasonlóságokat, egy kis történelem. A dögvész 1347-ben hajózott be a szicíliai Messinába a Közel-Keletről, ahova Belső-Ázsiából jutott a kereskedelmi útvonalakon, részben katonák és tengerészek közvetítésével. A mongolok ostromolták a Genovához tartozó Kaffa városát, és a fertőző holttesteket katapulttal lőtték a falakon belülre – íme, a modern biológiai fegyverek egyik előfutára. A betegséget a menekülők terjesztették el, ahogy Genova felé hajózva megálltak Konstantinápolyban, Cipruson, Szicíliában, majd végül halálos rakományukkal megérkeztek a kontinensre, és a pestis a szárazföldre lépett Itáliában. 1358 elejére már lesújtott a dögvész Rómára, Nápolyra, Firenzére, Velencére. Egy hajó, amit nem engedtek Genovában kikötni, Marseille felé indult.

A járvány terjedése 1347 és 1351 között Európában. (Forrás: Wikipédia/Roger Zenner)

A korabeli európai városok a fertőzések melegágyai voltak. Az ivóvizet rossz kutakból nyerték, az utcákon állt a szenny, a szemetet és az éjjeli edények tartalmát is oda öntötték. Az állatok gyakran egy légtérben éltek az emberekkel, akik az éhezés miatt legyengültek. A 14. században ugyanis beköszöntött a kis jégkorszaknak nevezett időszak, és a csapadékosabb nyarakon gyakran száron rohadt el a gabona. Franciaföldön a százéves háború is dúlt, így minden együtt volt ahhoz, hogy a járvány berobbanjon. Napok alatt akár egész közösségek elpusztultak, a temetők azonnal megteltek, a holtakat tömegsírokba kellett temetni. A híres prehumanista költő, Francesco Petrarca a fivérének címzett levelében így írt a fekete halálról:

Bánat mindenütt, félelem mindenütt. Azt kívánom, testvérem, bárcsak soha nem születtem volna meg, vagy legalább meghaltam volna e kor előtt!

Haragot gyúrni a félelemből

A rettegés szárnyán gyorsan terjedt az a teória, hogy a pestist a zsidók összeesküvése okozza, amit Toledóból irányítanak. A rémhír szerint a zsidók megmérgezték a kutakat, hogy így terjesszék a kórt. A savoyai gróf hatósága letartóztatta a Genfi-tó partján élő zsidókat, akik a kínvallatás hatására elismerték bűnüket – ezzel a hírrel pedig futárok indultak útnak Svájcban és Németországba. 1349-ben legalább kétszáz városban mészárolt le több ezer zsidót (és kobozta el a vagyonukat) a felhergelt lakosság, hiába adott ki VI. Kelemen pápa bullát a vádak cáfolatával. A zsidók elleni pogromokban két olyan mintázatot is felismerhetünk, ami sok száz évvel később, azaz idén is megfigyelhető.
Az egyik a bűnbakképzés. A bűnbakképzés során egy egyén vagy csoport a saját problémáiért egy másik egyént vagy csoportot tesz felelőssé. A bűnbakkal nem egyszer a tömeg lincseléssel vagy a hatóságok bevonásával végez erőszakos módon.

A bűnbak erőszakos pusztulása vagy megbüntetése megkönnyebbülést okoz az agresszornak, mert úgy érzi, hogy helyreállt a rend, amit szerinte a bűnbak valamilyen módon megbontott. Ez a megkönnyebbülés független attól, hogy egyébként az eredeti probléma időközben megszűnt-e vagy még fennáll.

A bűnbakképzés a járványok állandó kísérőjévé vált a nyugati történelemben.
Tavasz elején például a globális és a hazai közbeszéd bűnbakjai is a kínaiak lettek – így, tömegesen általánosítva. Donald Trumptól a magyar kommentelőkig a kínaiak felelősségét és életvezetési szokásait kritizálták és gyalázták. A jelenségre született a pandémiás rasszizmus kifejezés. Ennek egyik látványos példája az volt, mikor Budapesten a „kínainak” emlegetett boltok, büfék ajtajain megjelent a felirat: „Vietnamiak vagyunk”.
A SentiOne kutatói csapata január 1-től április 15-ig vizsgálta, hogy a magyar online kommentelők hogyan vélekednek a vírusról. A csaknek 22 ezer hozzászólást elemző kutatásból az derült ki, hogy minden második hozzászólás valamelyik társadalmi csoportot hibáztatja és bántja a vírus kitörése vagy terjedése miatt. Az abszolút bűnbakoknak a kommentelők a kínaiakat tartották, az irániakra viszont inkább a propaganda eszközeként tekintettek. (Az első két hivatalos koronavírusos eset Magyarországon két iráni diák volt március 4-én.) A hazai kisebbségi társadalmi csoportok is megjelentek a kommentekben: az időseket veszélyben érezték, a zsidókat pedig azzal gyanúsították, hogy a koronavírust használják arra, hogy bedöntsék a gazdaságot. Ismerős?

Valaki a háttérből irányítja az eseményeket?

Bár az összeesküvés-elmélet vagy konteó (az angol eredeti kifejezésből összevonva: ‘conspiracy theory’) az 1870-es évektől terjedt el angol nyelvű újságokban, de a rá való hajlam sokkal régebben kíséri az emberiséget.

A konteó arról szól, hogy egy még részben vagy egészében meg nem értett, fel nem tárt esemény, jelenség mögött szerinte egy általa leleplezett csoport vagy személy áll.

A fekete halál idején tulajdonképpen ilyen konteó volt a zsidó kútmérgezés, ami annak ellenére tartotta magát, hogy az emberek látták, hogy a járvány egyáltalán nem válogat, szegényt és gazdagot, időst és fiatalt, keresztényt és zsidót egyaránt elragadott.
A koronavírusos konteók közül a SentiOne vizsgálatában megjelentek azok a kommentek, amik szerint a kínaiak biológiai fegyverként használják a vírust, sőt, egy kínai laborban hozták létre mesterségesen. Ezt viszont a genetikai szakemberek sorra cáfolták, Craig Wilen, a Yale Egyetem orvosi karának kutatója szerint teoretikusan már tart ott a tudomány, hogy egy-egy génpárt módosítani lehessen, de az szinte lehetetlen, hogy azokat olyanokra cseréljék, amik kifejezetten ártalmassá teszik a kórokozót. „A vadállatok között ezek a vírusok folyamatosan cirkulálnak. Az állatok több, genetikailag hasonló koronavírussal fertőződnek meg, ezek pedig kapcsolatba léphetnek egymással, ami megkönnyíti ezt a rekombinációt a vadonban” – idézte Wilen érvelését a Napi.hu, hogy miért valószínűbb a természetes evolúció.
Egy másik népszerű összeesküvés-elmélet szerint a koronavírusért az új generációs mobilhálózati technológia, az 5G felelős. Ennek köszönhetően az Egyesült Királyságban több mobiltornyot megrongáltak és felgyújtottak a konteóhívők, írta áprilisban a Portfolio. A lap felhívta a figyelmet, hogy Iránban, ahol tömeges a megbetegedés, egyáltalán nincs 5G, egyébként is, a szoros emberi érintkezéssel és cseppfertőzéssel fertőző kór nem tud elektromágneses hálózaton terjedni.

Egy tűzzel megrongált távközlési torony mely 5G jelet sugárzott. 2020. április 6, Birmingham, Egyesült Királyság. (Fotó: Darren Staples/Bloomberg via Getty Images)

És persze ott van a vakcina kérdése. Az influenza ellen küzdő Bill Gates a konteóhívők szerint a vakcinában mikrochipet akar fecskendezni az emberekbe, hogy lehallgassa a beszélgetéseiket. Arról a konteóról pedig korábban a noklapja.hu is írt, ami szerint már létezik gyógymód a COVID-19-re, csak hatalom- vagy nyereségvágyból direkt nem akarják megosztani a közzel. Az ezt terjesztő amerikai doktornő egyébként amellett is érvelt, hogy az orvosok földönkívüliek DNS-ét használják a gyógyításhoz, az endometriózis és más nőgyógyászati betegségek oka pedig a démoni sperma, mivel az érintett nők démonokkal szexelnek álmukban.

A betegség mint metafora

Mivel a középkori emberek nem értették a pestist, sokan isteni büntetést láttak a bibliai tíz csapás iszonyatához hasonló erővel lecsapó járványban. Az eretnekek üldözése mellett (lásd bűnbakképzés) voltak, akik az önsanyargatásban látták a megoldást. Abban bíztak, hogy ha a fájdalom segítségével megtisztítják magukat, azzal kiengesztelhetik Istent. A német területeken lettek különösen népszerűek a flagellánsok, akik hangosan irgalomért imádkozva magukat korbácsolták, és csoportokba verődve jártak városról városra. Ezekhez a csoportokhoz egyre nagyobb tömeg verődött, ami a kutatók szerint ismét csak a járvány terjedését segítette.

Flagellánsok a belga Tournai városban, 1349. (Fotó: Ann Ronan Pictures / Print Collector / Getty Images)

 

A betegségek asszociálása a testi és morális tisztaság és tisztátalanság kérdéseivel az ókorba vezet vissza, a Bibliában is találunk rá példákat.

Az emberi faj lenyűgöző képessége a szimbólumok, metaforák alkotása, és hogy ezzel a képes beszéddel egyszerre több rétegben tud kommunikálni. Ez jelenik meg például a költészetben, a népmesékben és megannyi szófordulatunkban.
Csakhogy ez a képességünk néha visszaüt. Susan Sontag A betegség mint metafora című munkájában hívta fel a figyelmet arra, hogy ennek a teljesen bevett gyakorlatnak van egy olyan áldozathibáztató oldala is, ami káros, és egyáltalán nem szolgálja a gyógyulást. A lepra, a pestis a test romlásában szimbolikusan a morális romlás tükre vagy kifejezője lett. A tuberkulózis (tbc) a 19. század művészi hajlamokkal összekötött, gyakran tragikus romantikával ábrázolt betegsége, míg a rák a 20. században vált kulturálisan meghatározóvá a nyugati világban, és az elfojtásokat kezdték hozzá társítani. A szintén rákkal küzdő Sontag viszont kiemelte, hogy ezek a metaforák gyakorlatilag azt kommunikálják, hogy a beteg személyisége felelős a betegségért, ami egyáltalán nem segíti a gyógyulást. Hanem tulajdonképpen – és ezt már nem Sontag, hanem a cikk írója teszi hozzá – egyfajta hárítási mechanizmus. A kontroll illúzióját nyújtja, hogy ha valaki jól viselkedik, jól él, nem érheti el a baj.
Az most még nem világos, mi minden lesz a kulturális lecsapódása a COVID-19-nek. Például, hogy kialakul-e körülötte és ha igen, milyen metaforikus, szimbolikus kódrendszer, amiben saját magán túlmutatóan valami mást is jelent majd. Tegyünk meg tétjeinket.

(Kiemelt kép: nőklapja.hu)