Létezik a mobilhasználatnak manapság etikettje? És ha igen, érdekel az egyáltalán valakit? Nyomkodni a telefonunkat egy megbeszélésen ugyanazt jelenti, mint régen az, ha ránéztünk az óránkra? Kicsit utánajártunk a kérdésnek.

2013-ban történt, szóval nem tegnap volt, hogy készült egy felmérés a dél-kaliforniai Mashall School of Business egyetemen. A kutatás arról szólt, hogy mit árul el a szakmai életben valakiről, ha folyamatosan nyomkodja a telefonját a különböző munkahelyi megbeszéléseken. A kutatás eredményei azonban aktuálisabbak, mint valaha. Hiszen mit látunk, ha ma szétnézünk egy irodában, egy étteremben, egy baráti találkozón, vagy akár egy randin? Azt, hogy az emberek egy nagy része gátlástalanul nézegeti és nyomkodja a telefonját, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Olyan természetessé vált ez a nyomkodás, hogy a legtöbben már nem is exkuzáljuk magunkat, egyszerűen csak csináljuk. Lehet, hogy a dolog most már szinte természetes, de nem elfogadott. Az említett kutatás, amely kimondottan a munkahelyi megbeszéléseken történő kütyüzést vette célba, igencsak tanulságos eredményeket hozott. Általánosan elmondható, hogy az eredmények szerint a nyomkodás mind a felettesek, mind a többi munkatárs számára idegesítő, de természetesen ennyi válasszal nem érjük be. Az is kiderült ugyanis, hogy azok a szakemberek, akik idősebbek és/vagy magasabb fizetést kapnak, nagy valószínűséggel még elfogadhatatlanabbnak tartják, ha valaki a telefonjával van elfoglalva egy meetingen.

Nem figyelek, nincs hatalmam

A kutatók 554 szakembert vettek be a kutatásba, olyanokat, akik teljes állásban dolgoznak, legalább évi 30 ezer dollárt (több mint 9 millió forintot) keresnek, és olyan vállalatnál dolgoznak, ahol legalább ötven alkalmazott van. A résztvevőket a hivatalos és nem hivatalos helyzetekben történő mobilhasználatról kérdezték, hogy minél többet tudjanak meg arról, milyen reakciókat vált ki emberekből a telefonálás, az sms-ezés, az e-mailezés és minden olyan művelet, amit a telefonnal hajtunk végre. A fő tanulságok a következők lettek.
A megkérdezettek 86 százaléka szerint nem illik felvenni a telefont egy üzleti megbeszélésen. 84 százalék gondolta ugyanezt az sms és az e-mail írásról. 75 százalék értett egyet abban, hogy elolvasni sem illik ezeket. 66 százalék szerint sms-t vagy emailt írni bármilyen nem hivatalos megbeszélésen is illetlenség, és minimum 22 százalék tart bármiféle mobilhasználatot elfogadhatatlannak a nem hivatalos megbeszéléseken is.
Roger Lipson, a The Lipson Group alapítója, aki elsősorban executive coach-ként dolgozik és munkahelyi személyiségfejlődéssel foglalkozik, a Forbes hasonló témájú cikkében elmondja, hogy az okostelefon és tablet meetingek közbeni használata határozottan az „ideje abbahagyni” kategóriájú viselkedések közé tartozik. Szerinte nyomós oka van annak, hogy a sikeresebb és szakmailag magasabban kvalifikált emberek miért nem találják elfogadhatónak a meetingek alatti mobilozást. Lipson szerint négy nagyon fontos dolog hiányáról tesz tanúbizonyságot, aki a mobilja felé nyúlkál egy megbeszélésen.
Először is azt üzeni, hogy nem tiszteli meg a meetinget a figyelmével. Hiszen ha valaki a telefonjához nyúl, azzal azt feltételezi, hogy ott érdekesebb és fontosabb információk várnak rá, mint a megbeszélésen. Azaz azok az emberek, akik épp nincsenek vele egy légtérben, fontosabbak és előnyt élveznek azokkal szemben, akik jelen vannak.
Másodszor az is azonnal kiderül arról, aki kütyüzésre vetemedik egy megbeszélésen, hogy nem figyel eléggé (vagy egyáltalán nem is figyel). Lipson szerint a multitasking fogalma csupán legenda, szerinte ilyen helyzetben nem lehet egyszerre többfelé figyelni. (Azért erről megkérdeznénk egyszer egy női executive coach-ot is…)
Harmadrészt azt is mutatja a mobilozás, hogy nem szándékozunk meghallgatni se, amiről szó van. Az aktív hallgatáshoz figyelni kell és gondolkozni, azonban ha épp egy sms-t pötyögtet be valaki az ujjával, nem tud aktívan figyelni és gondolkozni.
Végül, de nem utolsó sorban azt is üzeni, aki mobilozik, hogy nincs elég hatalma. Lipson szerint, aki nem képes megállni, hogy ne nyúljon a mobilja felé, ha az egyet rezeg, az olyan, mint egy modern kori Pavlov kutyája. Meghallja a pittyegést vagy rezgést, és minden önkontroll nélkül ösztönszerűen nyúl a mobilja felé, tehát nincs valódi uralma saját tettei felett. Ezért van az, hogy Lipson szerint is, és az általános nézet szerint is az igazán sikeres emberek egyáltalán nem mobiloznak, amikor munkahelyi megbeszélést tartanak.

Mi a helyzet a gyakorlatban?

Ez volt az elmélet. De lássuk, hogyan működik ez a gyakorlatban. Hiszen tegye a szívére a kezét mindenki, és válaszoljon magának a kérdésre, hogy nyomkodta-e már olyan helyzetben a telefonját, amikor igazából nem lett volna ildomos.
Nyilván a mobilhasználatnak minden életkorban megvannak a maga szabályai. Emlékszem, egyszer beszélgettem egy nálam jóval idősebb magazinszerkesztővel, és egy pillanatra ránéztem a telefonomra, mert jött valami üzenet. Az idősebb újságíró egy szívélyes köntösbe bújtatott hosszú litániával tett helyre – nekem például ez fordulópont volt. Igazat adtam neki, és megfogalmaztam, hogy az ő szakmai életének legnagyobb részében nemhogy okostelefon nem volt, de még mobil is csak alig. Neki ez olyan elfogadhatatlan, mint nekem mondjuk az, mint ha valaki faképnél hagyna, miközben beszélek.

Ugyanakkor megkérdeztem néhány velem egykorú, negyvenhez közeli ismerősömet, akik komoly helyeken dolgoznak, hogy szerintük lehet-e kütyüzni egy munkahelyi megbeszélésen, és volt, aki nem is értette a kérdést, annyira nyilvánvaló volt számára, hogy lehet. Nyilván sok minden függ a munkahely jellegétől is. Kreatívabb, nagyobb szabadságot adó munkahelyeken elfogadottabb a szabadabb viselkedés is, és persze egy adott munkahelyen összeverbuválódott közösség saját maga számára kialakított normái is befolyásolják, mit tolerál a kollektíva és mit nem.

Stikliből népszokás

Az életkor tekintetében elmondható, hogy a fiatalabbak sokkal toleránsabbak a mobilozással kapcsolatban, hiszen ők már így nőttek fel, az életük része. Az én generációm számára a mobilozás kicsit olyan, mint amikor ettünk az iskolában az órák alatt, persze titokban. Tudtuk, hogy nem lehet, de azért csináltuk, és ha lebuktunk, elnézést kértünk. Mostanra azonban ez a titokban csinálás és bocsánatkérés is teljesen kikopott. A milleniálok számára teljesen természetes, hogy folyamatosan a telefonjukon lógnak, azonban ez nem jelenti azt, hogy mindez elfogadott is kell hogy legyen. Megkérdeztem egy vezető beosztásban dolgozó HR managert egy nagy multitól, aki elmondta, hogy a huszonévesek minden gond nélkül nyomkodják a telefonjukat a megbeszélések közben, ám ezt a legtöbb vezető nem nézi jó szemmel, és törekvések vannak ennek megállítására. Egy multinál, ahol sokkal kötöttebb a rendszer, simán rászólnak arra, aki mobilozik egy meetingen. Megkérdezett szakértőnk szerint vissza kell terelni ezt a rossz beidegződést a normális mederbe, mert ahogyan ő fogalmazott, ez „nagyon gáz”.
Tehát valahol mégis ott vagyunk, mint a pad alatti evéssel. A legtöbb munkahelyen tulajdonképpen egyértelmű, hogy elvileg nem lehet mobilozni a meetingeken, de a valóságban ezt nagyon sokan nem tartják be. A gond az, hogy sokakban már fel sem merül ennek a szabálynak a létezése. Másfelől, és ez már a privát véleményem, ha egy munkahelyi vezető azt tapasztalja, hogy az általa vezetett megbeszélésen a többiek állandóan mobiloznak, akkor nem árt önvizsgálatot tartania, mennyire fontos a mondanivalója, és van-e egyáltalán létjogosultsága a meetingjének. Hiszen ahogy a klasszikus is mondja, számos olyan meeting van, ami valójában sokkal gyorsabban és hatékonyabban valósult volna meg egy e-mail formájában. És akkor mindenki büntetlenül kütyüzhetett volna, amíg elolvassa azt a bizonyos emailt.

(Kiemelt kép: Unsplash)

Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!