Mind sérültek vagyunk valahogyan. Ki úgy, hogy bánt, ki úgy, hogy hagyja, hogy bántsák. Ki végzetesebben, ki kevésbé, ki gyógyíthatóan, ki gyógyíthatatlanul. Van, aki öl a végén, és van, akit megölnek. De van-e mindig világos határ a kettő között? Egy házasság története, két szempontból – egyszer a nőéből, máskor a férfiéból. Két valóság, egy tető alatt.

– Mennyit fogsz inni? – kérdezte Péter Lénától, és végignézett rajta, a magas sarkú cipőn, a könnyű kis rakott szoknyán és Léna ragyogó arcán.
– Mennyit fogok inni? – kérdezett vissza Léna értetlenül.
– Szóval sokat – mondta Péter, és kivette Léna kezéből a kistáskát, abból meg Léna pénztárcáját. Léna nyúlt volna a tárcája felé, de Péter eltolta a kezét:
– Csitt… Rakok bele buszjegyet. Részegen nem fogsz tudni venni. Taxira meg, gondolom, nem akarsz egy vagyont költeni.
– Miért lennék részeg délután háromkor? – próbálkozott Léna egyre türelmetlenebbül, de Péter nem válaszolt, inkább kiszórta a tárcából a pénzt meg a különféle papírokat, aztán elkezdte utóbbiakat szisztematikusan kihajtogatni, majd egy részüket visszarendezni a kis bőrfakkokba.