A filmek és sorozatok ikonikus hőse a magándetektív. De a való életben vajon hogyan dolgozik egy magánnyomozó ma Magyarországon? És ha nő?

Ballonkabátos vagy bőrdzsekis, esetleg kopott zakós, de mindenképpen inkább flegma alak. Hajnalig szívja a cigarettáit, véreres szemei, nyúzott arca pedig az előző esti ivászatról tanúskodnak, ami verekedésbe torkollott. És mégis, hiába a lecsúszott külső, ő az, aki megoldja a bűnügyeket, hiszen jobb füleseket kap az utca félvilági népétől, meg hát fürgébb és csavarosabb eszű is, mint a rendőr, akivel egyébként ki nem állhatják egymást, de időnként muszáj együtt dolgozniuk. A filmek és sorozatok ikonikus hőse a magánnyomozó, akiért imádunk izgulni és vele együtt gondolkodni.
A vonzerejének egyik titka talán az lehet, hogy a magánnyomozás valahogy a két világot köti össze. Egy közülünk, hiszen civil, de úgy tűnik, mintha bejárása lenne a rendőrség, a hivatalos szervek és a bűnügyek törvényekkel és jogosultsági korlátozásokkal elfüggönyözött, zárt klubjába is. Minket képvisel jellemzően olyan helyzetekben, amikor az állami szervek vagy mi magunk tehetetlenek vagyunk. És persze izgatja a fantáziánkat az is, hogy a magánnyomozó a szürke zónában jár-kel. Azokon a pontokon aktív, ahol a törvény rugalmas, és ahol a rafináltság és az ügyes módszerek növelik a még legális lehetőségeket.

 

Humphrey Bogart (1899–1957) amerikai színész, Sam Spade magánnyomozó szerepében a Máltai sólyom című filmben, 1941. (Fotó: Silver Screen Collection / Getty Images)

 

De hogyan dolgozik valójában egy magánnyomozó ma Magyarországon? Mik a hasonlóságok és a különbségek a filmek, sorozatok és a valóság magánnyomozói között? Kevés kivételtől eltekintve a fiktív magándetektívek például jellemzően férfiak. Pedig az életben nagyon is van előnye annak, ha a magánnyomozó egy nő, pláne rendőri múlttal.

Kutakodás más szennyese után vagy valódi segítség?

„Nem gyanakszanak annyira egy nőre, mint egy férfira. Például ha kiadom magam közvélemény-kutatónak, és úgy kezdek el beszélgetni, jobban megnyílnak” – meséli Simon Erika, aki 25 év szolgálat után századosként szerelt le a rendőrségtől, miután nyolc évet a kábítószer-bűnözés elleni osztályon is eltöltött. Saját bevallása szerint az lett számára az igazi, kihívásokkal teli szerelem, hogy veszélyes és izgalmas feladatok megoldásával kellett töltenie a napjait. Kreatívnak és empatikusnak kellett lennie, hogy túljárjon az „ellenfelei” eszén. Mindezeket pedig megtalálja és kamatoztatni tudja a magánnyomozói munkájában – ráadásul a társa és párja korábban a titkosszolgálatnál volt.
Bár az irodájuk sokféle üggyel foglalkozik, a hozzájuk forduló megbízók leggyakrabban két területen veszik igénybe a szolgáltatásaikat. Az egyik a házasságtörések felkutatása és bizonyítása, a másik, amikor eltűnt személy után kell nyomozniuk.
A hűtlenségek utáni nyomozás felvetett számomra dilemmákat. Első ránézésre ez is az a klasszikus „kutakodás”, mint a másik telefonjának, üzeneteinek, e-mailjeinek megnézése, ami egyfelől egyáltalán nem etikus (és ez alól a másik hűtlensége sem ment fel), ráadásul egyáltalán nem segít helyreállítani egy párkapcsolatban a bizalmat vagy az egyensúlyt, sőt. Úgyhogy rákérdeztem Simon Erikától, hogyan kezelik ezeket az ügyeket.
„Általában, mire a megbízóim felkeresnek, már komoly előzmények történtek, és erősen sejtik vagy konkrétan tudják, hogy a párjuk hazudik nekik, megalázza őket, és ezt bizonyítani szeretnék. Vagy nem tudnak dönteni, mert nem tudják, mit hihetnek el a párjuknak. Ilyenkor élhetnek bizonytalanságban, vagy eljöhetnek hozzánk. Például ha kaptak olyan telefonhívást, SMS-t, ami egyértelművé tette a dolgot, mert nem nekik szólt volna. De ilyen jelek a személyiségváltozás, az elhidegülés, hogy nem foglalkozik vele, pénzt vesz el a háztartásból, a gyerekekkel nem foglalkozik. Amikor már heteket-hónapokat úgy élnek le, hogy az illető kimaradozik éjszakára. Erre nem mondhatom az ügyfélnek, hogy menjenek terápiára” – mondja a magánnyomozó. Persze van olyan, amikor valaki paranoiásabb vagy teljesen feleslegesen féltékenykedik, mert nem történik semmi, de ez nagyon hamar kiderül, és ezt meg is mondják a megbízónak. Olyan is előfordul, hogy az ügyfelek arra próbálják rávenni a magánnyomozókat, hogy bosszúból vagy tesztelésképpen állítsanak csapdát és provokálják a párjukat egy nővel vagy egy férfival. Ezt viszont Simonék kifejezetten el szokták utasítani, mert ez már sérti az etikai határaikat.
És hogy hogyan dolgoznak az ilyen eseteken?
Jó helyen lenni a jó időben, ez a kulcsa, de ezt persze hosszasabb előkészítés előzi meg. Vannak ráutaló jelek, hogy mikor történhet meg valami, illetve a jellemző tevékenységeket szokták figyelni: munka után, amikor focizni vagy tornára megy a megfigyelt személy.

Simon szerint a megbízóik gyakran konkrétan érzik, hogy valami készül, mert annyira gyanús a párjuk, megváltozik a viselkedése, érezhető a mondataiból, hogy valami nem stimmel.

(Ez egyébként logikus is, hiszen a kutatások szerint a kommunikációnk 60-70 százalékát a nonverbális gesztusaink teszik ki, és ezekkel nehezebb hazudni, mint a szavainkkal – a szerk.)
Ezekben az esetekben a megfigyelés során készülhetnek fényképfelvételek a találkozóról vagy az intimebb helyzetről, amikkel a magánnyomozók a saját munkájukat igazolják. Az ilyen felvételek felhasználása persze már elég aggályos, adatvédelmi törvénybe ütközhet, magánszférát vagy személyiségi jogokat sérthet, erre fel is hívják a megbízó figyelmét, magyarázza Simon Erika. A legtöbben viszont nem csinálnak a felvételekkel semmit, csak meg akarnak győződni róla, igazat mondtak-e nekik. „Sokszor kérik azt is, hogy egyáltalán ne készüljön felvétel, ilyenkor ezt meg is tiltom a kollégáknak.”

Amikor egy magánnyomozó legendát alkalmaz

Sokkal nehezebb és időigényesebb, amikor eltűnt emberek után kell nyomozni, főleg, hogy az amerikai filmekben látottakhoz képest a magyar rendőrség semmilyen információt nem adhat át a magánnyomozóknak. A magyar magándetektív keze elég szorosra van kötve, a 2005. évi CXXXIII-as személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény gyakorlatilag azt rögzíti, hogy egy magánnyomozónak semmivel sincs több jogosultsága és hozzáférése, mint egy átlagos állampolgárnak. Tehát, bár megkeresik őket ilyesmivel az ügyfelek, ők nem hallgathatnak le telefonokat vagy lakásokat, nem törhetnek fel online fiókokat, de még az utcai biztonsági kamerák felvételeihez sem férnek hozzá. Azaz tényleg csak a talpraesettségükre és a kitartásukra tudnak hagyatkozni – illetve, ha korábban rendőrök vagy titkos ügynökök voltak, akkor arra a kiképzésre és rutinra, amit ott megszereztek. Egyszerű hasonlattal élve, ha a boltban akármelyikünk megpróbál feltartóztatni egy tolvajt, akkor valószínűleg a jogilag szintén civilnek számító biztonsági őr jár majd sikerrel, hiszen jobban tudja, hogyan kell csinálni. Ugyanez igaz a magánnyomozókra is.
Amikor rég látott barátot, soha nem ismert rokont vagy bármilyen eltűnt személyt kell megkeresni, akkor Simon Erika szerint a fenti okok miatt csak nagyjából 70 százalékban járnak sikerrel. Az elmúlt időszakban viszont sokat segített nekik a közösségi média elterjedése, az online cégtárak, a sok-sok megosztott információ, amit az internetes keresőkből némi céltudatossággal elő lehet bányászni.
A legfontosabb kulcsszó persze a diszkréció. A megfigyelések alapja, hogy senki se vegye észre, ha pedig személyesen kell információt szerezni például a sarki kisboltban vagy egy lépcsőházban, akkor kiadják magukat valaki másnak – ez a része már úgy hangzik, mint a filmekben. Ezt egyébként a rendőrségtől kölcsönzött szakszóval úgy hívják, hogy legendát alkalmaznak.
A megfigyelések persze fárasztóak, mert sokszor egész nap az autóban kell ücsörögni, de gyakoriak az akár éjszakába nyúló munkanapok is. Amikor megkérdezem, hogy hogyan tudja ezt a magánéletével összeegyeztetni, Simon nevet: segít, hogy a párjával együtt dolgozik. Aztán valamivel komolyabban hozzáteszi, hogy másfél havonta muszáj pár napra elvonulnia és kikapcsolnia, mert csak így bírja a folyamatos szellemi és fizikai megterhelést.
Ugyanakkor nagyon szereti a munkájában, hogy összetett:

„Amikor vannak izgalmas ügyek, és azokban egy klassz fordulat. Amikor rájövök, hogyan lehet őket megoldani – nekem ez okoz sikerélményt. Szeretek agyalni, egy jó kis akciót megszervezni, de az autós figyelés is kalandos, mert felnyomja az adrenalint, hogy utolérjük és ne tévesszük szem elől a megfigyelt személyt.”

Egy ponton azt is elárulja, hogy éppen ezért szereti annyira a Mission: Impossible-filmeket. „Agyafúrt, megtekert történetek, ráadásul ezekben is másoknak adják ki magukat, mint mi.”
Simon Erika szerint az, hogy nő, abban is előny, hogy empatikusabb legyen, jobban megnyissa az embereket – a megbízókat is. Próbál is velük több időt tölteni, és nemcsak az üggyel kapcsolatban segíteni nekik. „Sokszor az emberek pont saját magukat nem látják. Volt egy család, ahol a két gyerek között a szülők különbséget tettek, és amikor ezt észrevettem, mondtam nekik, hogy azzal a gyerekkel semmi baj nincs, csak féltékeny a tesójára, kéne vele is kicsit törődni.”
A családi ügyekben több minden megrázza, például amikor azzal találkozik, hogy a gyereket arra használják, hogy bosszút álljanak egymáson a szülők. „Az egyik fél elmegy az oviba a gyerekért, aztán fél évig elfelejti visszavinni, másiknak meg fogalma sincs, hol vannak.”
Simon Erika szerint Magyarországon túl nagy a szürke zóna, azaz a magyar embereknek csak akkor van jogorvoslati lehetőségük, ha bűncselekmény történt vagy polgári per indítható. „Nagyon nehéz helyzetben vannak, ha a szomszéd folyamatosan spricceli a méreganyagot, és kiirtja a növényeket, vagy olyan mérget dobált a kutyának, ami emberi életet is kiolt, de az hivatalosan forgalomban van, és nem indít a rendőrség semmiféle eljárást, mert nem tudja bizonyítani, hogy az a szomszéd volt.” Simon Erika az ilyen esetek miatt is problémának látja, hogy nincs semmilyen együttműködés a rendőrség között és köztük – hiszen, főleg azok, akiknek rendőrségi, titkosszolgálati háttere van, tudnának segíteni akár a bűnügyekben is.

OKJ-s képzéssel a terepre? Ezért nem elég a profi szerint

Persze nemcsak a jogosultságok hiánya, az elavult, nyúlfarknyi törvényi szabályozás és az adatvédelmi szabályok bürokratikus értelmezése okoz gondot a szakmában, hanem az is – ami a megbízókat is érinti –, hogy kiből hogyan lehet magánnyomozó. A terepen dolgozó magándetektívek egy része ex-rendőr vagy a titkosszolgálatnál volt – ahogy Baráth György is, aki már több mint 20 éve vezeti a saját irodáját. Ebben az irodában főként a mai magánnyomozók másik nagy szakterületével foglalkoznak. Azaz külföldi és hazai vállalatoknak, ügynökségeknek végzik cégek és magánszemélyek átvilágítását. Magyarországon még nem annyira divat, de külföldön már szinte alapkövetelmény, hogy mielőtt üzleti kapcsolatba lépnének egy ismeretlen céggel vagy bizalmas beosztásba vennének fel valakit, akkor a cégek meg akarnak győződni arról, hogy az új partnerük, alkalmazottjuk minden szempontból megfelelő.
Baráth György emellett a Magyar Detektív Szövetség elnöke, ezért is kerestem meg, hogy a képzésről és a jogi keretekről kérdezzem. Jelenleg egy OKJ-s képzés elvégzése után szinte bárkiből magánnyomozó lehet, nincs felsőfokú képzettségi követelmény. Ám ahogy Baráth magyarázza, az, hogy valakinek van egy magánnyomozói igazolványa, önagában nem jogosítja fel arra, hogy ezt a tevékenységet végezze. „Egyéni vagy társas vállalkozással kell rendelkeznie, vagy egy cég alkalmazottjának kell lennie. Ehhez működési engedély kell, amit a rendőrség ad ki, és ennek megvannak a szigorú követelményei.

A probléma, hogy ugyan a rendőrség ezt nyilvántartja, de nem publikus információ, így az állampolgár vagy cég nem tudja legálisan megállapítani, hogy annak a magánnyomozónak van-e működési engedélye vagy sem.

Emiatt sok a szürke és a fekete munkás a szakmában.”
Mivel a magánnyomozói tevékenység elég szerteágazó, Baráth György szerint az OKJ-s képzés nem sokat ér. Leginkább, mert nem elég gyakorlatorientált és a várható valós megbízások megoldására nem ad útmutatókat. „Egy magánnyomozónak kicsit polihisztornak kell lennie. Értenie kell a polgárjoghoz, a büntetőjoghoz, a büntetőeljárási joghoz, a cégjoghoz, családjoghoz… Emellett rátermettnek is kell lennie, hogy például meg merjen szólítani másokat, be merjen menni egy lépcsőházba, hogy kapcsolatba léphessen emberekkel. És vannak olyan speciális területei a magánnyomozásnak, mint például a megfigyelés, amire nincs képzés.”
Ez a helyzet eredményezi azt is, hogy nagyon nehéz megmondani, ma hányan dolgoznak magánnyomozóként Magyarországon. Baráth a beszélgetésünk során a teljesen legálisan működő kollégákat 100 alattira becsülte.
A Magyar Detektív Szövetség (MDSZ) így sokféle szempontból hiánypótló szervezet. Ők kezdeményezték 2017-ben azt a kodifikációs folyamatot, aminek köszönhetően elkészült egy részletes magánnyomozói törvény tervezete. Ez bekerült a parlament törvénykezési tervébe, a kormány megtárgyalta, de onnan már nem jutott tovább. Mivel nincs saját kamarájuk sem, a szakmai érdekképviseletet is a MDSZ látja el a tagjai részére. A tagok alávetették magukat egy olyan szigorú átvilágítási procedúrának, ami alapján csak olyan magánnyomozók szerepelnek náluk, akiknek van működési engedélyük, és minden szempontból megfelelnek az MDSZ nemzetközi standardokat is tükröző etikai kódexének. Most a terveik között szerepel egy önálló képzés elindítása is, ahol olyan tudással végezhetnek a hallgatók, amire valóban szükségük lesz a terepen.

Kérünk, segítsd a munkánkat, és szánj pár percet a kérdőívünk kitöltésére, mert tudni szeretnénk a véleményedet a Nők Lapjáról és a nőklapja.hu-ról!

(Kiemelt kép: Getty Images)