Azt mondani egy nőre, hogy rossz anya, a legnagyobb sértés a világon. Mégis, manapság mintha egyre több olyan nő lenne, aki kifejezetten büszkén vallja be a világ előtt a tökéletlenségét, és nyíltan vállalja: esze ágában sincs beállni a szupermamiságért vívott harcba.
Első lányom születésekor, 2002-ben, került a kezembe Libby Purves: Így (ne) legyél tökéletes anya című könyve. Persze valójában nem arra bátorított, hogy ne legyek jó anya, csak arra, hogy ne foglalkozzak a társadalmi elvárásokkal, mert azok úgyis megugorhatatlanok. Tizennyolc évvel később én se tudok jobb tanácsot mondani anyatársaimnak, mint hogy fogadják el tökéletlenségüket. De úgy tűnik, ez manapság, a Facebook-Instagram- Pinterest háromszögében őrlődve egyre nagyobb kihívás. Nem meglepő hát, hogy az ellentéte, a #szaranya mozgalom is egyre erősebbé vált.
Nem vagyunk tökéletesek
„Munkám során gyakran találkozom olyan anyukákkal, akik szorongást élnek meg anyaságukkal kapcsolatban – magyarázza Feketéné Zsigó Marietta pszichológus. – Amikor közösen megpróbáljuk feltárni, hogy számukra mit is jelent jó anyának lenni, mik is azok az elvek, elképzelések, amelyek alapján szeretnék gyerekeiket nevelni, gyakran kiderül, hogy a bizonytalanság az egymásnak gyökeresen ellentmondó információk hadából származik. Nem mernek az ösztöneikre és a megérzéseikre hagyatkozni, próbálnak tudatosak lenni és minden információt, tanácsot észben tartani. Ami nyilván lehetetlen.”
Ha egy angol könyvesboltban sétálunk, egyértelműen észrevesszük: dr. Spock és a Suttogó ideje leáldozott. Bár Magyarországon még az anyaság csodája és a szeretettel nevelés címmel is jelennek meg könyvek, de elindult egy új vonal nálunk is: az igazi bestsellerek olyan címekkel hódítanak, mint Linda Martin-Evans könyve, az Okok, amikért anya iszik – amiben több koktél-, mint bébiételrecept van, vagy Bunmi Laditan Totyogó seggfejek című könyve és Karen Moline nemesen egyszerű című Szar anya – avagy útmutató a magunkfajta szülők számára című műve. Az elmúlt évtizedek mindent jobban tudó, tökéletes Insta-anyukájának ideje ugyanis leáldozott. Egyre több anya érzi azt, hogy nem tud és valójában nem is akar megfelelni a lehetetlen elvárásoknak, és nem veszi fel a törölközőt, inkább látványosan bedobja, és büszkén viseli a „Szar anya vagyok” feliratú pólót, amiből Amerikában óriási mennyiséget adnak el a webáruházak. Egyre többen vannak ugyanis, akik nem félnek kimondani: az anyaság fárasztó, maszatos és rendetlen munka. Ahogy a 2012-es Rossz anyák című filmben Mila Kunis bátran ki is mondja: „Az anyaság nem minden nap varázslatos és különleges.” A társadalom pedig hiába próbálja lenyomni a nők torkán a szent anyaság cukros ideálmázát. Aki benne van, jól tudja: kamu az egész. Bevallani és felvállalni azt, hogy nem vagyunk tökéletesek pedig igazán felszabadító érzés!
Nevelés üvegbúra alatt?
A rossz anyákról szóló történetek az idők kezdete óta léteznek – de a mítoszok, mesék, történeti legendák világába lemerülve meglehetősen egyértelmű: régen egészen más mérce alapján ítélték meg, ki a jó és ki a rossz anya. A történelem első igazán rossz anyja Médeia, aki megölte a gyerekeit azért, mert a férje megcsalta és el akarta hagyni. De ide sorolják Kína egyetlen császárnőjét is: Wu Chang a legendák szerint úgy szabadult meg riválisától, hogy megölte az újszülöttjét, és vetélytársára kente a gyilkosságot. Ezeket a nőket könnyű elítélni – manapság azonban a határ jó és rossz anyák között már sokkal homályosabb.
Amikor 2007-ben Madeleine McCann eltűnt a portugál szállodai szobából, ahol szülei egyedül hagyták, míg ők vacsoráztak, komoly vitát gerjesztett, vajon felelőtlen volt-e a viselkedésük, vagy sem. Alig tíz éve még az emberek közel fele úgy vélte: nem követtek el hibát. Ma már azonban szinte alig olvasni olyan kommentet, amiben ne őket tartanák felelősnek a történtekért. 2016-ban Amerikában, amikor egy kisgyerek beesett a gorillakifutóba, ugyanilyen heves viták törtek ki. A közhangulat leginkább az anyát hibáztatta, amiért elengedte a gyerek kezét, pedig az esetet követő vizsgálat egyértelműen kimondta: valójában az állatkert felelőssége lett volna biztosítani, hogy senki ne férhessen a gorillakifutó közelébe.
A vita azóta is minden egyes hír alatt felizzik, ahol gyerekek sérülnek meg. Mindegy, hogy mi történt: vízbe esett, eltört valamije, vagy elveszett a bevásárlóközpontban. A cikk alatt azonnal feltűnnek a tökéletes anyák, akik elmondják: természetesen velük ez SOHA nem történhetett volna meg, hiszen ŐK mindig vigyáznak a gyerekükre, és még soha, egyetlen pillanatra sem tévesztették szem elől csemetéjüket. Aki nem így tesz, az nyilván rossz anya. Mi más lehetne? Mondják ezt azok az anyák, akik nyilván maguk is emberek, és pontosan tudják, nincs olyan, hogy valaki 24 órában mindig topon van, és néha igenis lanyhul a figyelem, sőt még kimondani is szörnyű, de ez a normális.
„A túlféltés, túlóvás, vagyis az üvegbúra alatt nevelés a fejlődés, tanulás lehetőségétől és jogától fosztja meg a gyereket – állítja pszichológus szakértőnk. – Ahhoz, hogy felelősségteljes, döntésképes felnőtteket neveljünk gyerekeinkből, életkorukhoz és fejlettségükhöz mérten engednünk kell, hogy döntést hozzanak, és bizony még hibázzanak is. Azzal, hogy nem próbálunk meg tökéletes anyák lenni, pont hogy példát mutatunk. Megengedjük magunknak is, hogy hibázzunk, így a gyereknek sem lesznek irreális elvárásai sem felénk, sem saját maga felé.”
Lehetetlen elvárások
Ha fellapozza az ember a híreket, szinte minden napra jut egy olyan híres anya esete, aki valami „felháborítóan veszélyes” anyai hibát követ el. És most nem azokra az esetekre gondolok, mint mondjuk Britney Spearsé, aki autóvezetés közben ölébe vette a fiát. A 21. század celebanyukái ennél jóval kevesebbért is megkapják a szar anya jelzőt. Kylie Jenner modellt azért szidták le a rajongói, mert anyához nem illő hosszú körmöket visel. Kate Middleton cambridge-i hercegné azért kapta meg a magáét, mert terhessége alatt nem hízott eleget. Khloé Kardashian médiaszemélyiség csak annyit írt a Twitterre, mennyire örül, amiért nem lettek terhességi csíkjai, és máris ledorongolták, hogy ezek szerint nem is örül igazán a gyerekáldásnak. Mariah Carey énekesnőt azért hordták le, mert négyéves fia, Roe szájában cumi lóg egy fotón. Reese Witherspoon színésznő azért kapta meg a beosztását, mert fahéjas csigát adott a gyerekének reggelire, ami nem elég egészséges. Victoria Beckham szájon csókolta a négyéves lányát, Harpert, ezzel túlszexualizálta, Pink pedig úgy főzött, hogy közben egy babahordozóban rá volt kötve a hat hónapos fia – és ez mind-mind hatalmas bűn a szuperanyák szemében.
De a legszélsőségesebb példa talán az a troll, aki azért szólt be Kate Beckinsale színésznőnek, mert az elment otthonról mulatni, és magára hagyta a 18 (!) éves lányát.
Chrissy Teigen modell (akit azért oktattak ki, mert esetlenül tartotta a gyerekét a karjaiban) azt nyilatkozta nemrégiben, hogy ő már nem is foglalkozik a kommentelőkkel, mert előre tudja, valaki úgyis kötözködni fog vele. Ha egyszerűen csak lefotózza a fiát, amint az autósülésben ül, azonnal egymillió kommentet kap majd, hogy rosszul kötötte be a gyereket, még akkor is, ha tökéletesen csinálta. Persze mondhatjuk, mit érdekel minket a celebanyák sorsa – de ami velük történik, tökéletesen mutatja, merrefelé halad a világ. Az anyák szabad célponttá váltak. Bárki kioktathatja és elítélheti őket.
„Különösen veszélyeztetett helyzetben vannak a várandós kismamák és a gyesen, gyeden otthon lévő anyukák – figyelmeztet Feketéné Zsigó Marietta pszichológus. – Keresik a helyüket az új szerepben, és igyekeznek mindent megtenni, hogy a lehető legjobban gondozzák és neveljék gyermeküket. Alapból van bennük némi szorongás, ami teljesen természetes, hiszen valami nagyon új dologban próbálnak helytállni. Rengeteg kérdésük van, amire gyakran az interneten, különböző fórumokon és csoportokban keresnek választ. Támogatást és megértést keresnek, de gyakran számonkérést és rosszallást kapnak anyatársaiktól, ami tovább növeli az elszigetelődésüket és a szorongásukat.”
Támogatás helyett zaklatás
A University of Michigan 2006-os felmérése szerint az anyák közel fele találkozott már olyan online kritikával, ami elbizonytalanította abban, helyesen neveli-e a gyerekét, és közel a negyedük érezte emiatt rossz anyának magát. Akár szóban, akár írásban érkezik ugyanis a kritika, a hatása ugyanaz: egyre nő a szorongás és a bizonytalanság abban, akit megtámadnak. Megelőzni pedig szinte lehetetlen, hiszen ma már annyiféle út létezik, hogy nagyjából mindegy, mit választ az ember: biztosan lesznek olyanok, akik elmondják neki: rosszul csinálja.
Ausztrál szociológusok 2014-ben az internetes anyaoldalakat kutatva meglepve látták, hogy az internet legkegyetlenebb trolljai a kismamacsoportokban vannak. Az anyák huszonötször (!) gyakrabban lesznek online zaklatás áldozatai, mint a férfiak vagy akár a tinik. Az internet tele van önkéntes népnevelő szuperanyákkal, akik úgy vélik, ők mindent jobban tudnak másoknál. Ők pedig bármennyire el vannak telve magukkal, nem mutatnak jó példát. Bár a 2000-es évek elején, amikor az internet beindult, a tökéletesség illúziója még sok ember számára vonzó volt, ahogy teltek az idők, és egyre egyszerűbbé és spontánabbá vált az online tartalmak létrehozása, egyre inkább egyértelművé vált: mindez csak tettetés. Az internet szuperanyái között egyre többen dobták be a törölközőt, és mutatták meg, hogy ők is emberek. Ma már sokkal több követőjük van azoknak a celebeknek, akik felvállalják, hogy ők is emberek, és ez másokat is arra biztat, hogy megbékéljenek tökéletlenségükkel. Amikor egy híresség bevallja, hogy elfelejtette kimosni a gyerek tornacuccát, vagy csipszet ad a gyerekének reggelire, ez a fajta „szar anyaság” olyasmi, amivel mind azonosulni tudunk. A valóság ugyanis az: senki nem akar rossz anya lenni, mégis, időnként mind azok vagyunk. Ezzel a gondolattal pedig jobb, ha minél hamarabb megbékélünk.
(Kiemelt kép: Getty Images)
A cikk eredetileg a Nők Lapja Psziché 2020/3. lapszámában jelent meg.
A magazint augusztus 27-től keressétek az újságosoknál!
Aktuális előfizetői ajánlatunkat a Magazin Centrum oldalán találjátok meg.
