Egy irodalmi portál néhány éve azt írta: Börcsök Máriát nem kell bemutatni az olvasóközönségnek, mert a Kettészakadt Magyarország című könyve nagy eladási siker lett. Aztán megszületett a Szakadozó mítoszok, majd a Közös takarónk, ha már szétesett című kötet is a szerzőtől, aki egy személyben tanár, irodalomtörténész, költő, író, és nem utolsósorban vérbeli pesti úrinő. Árvai Magdolna interjúja.

– Mikor születtek az első versei?

– Költőnek születtem, ez kétéves koromban eldőlt. Olyan rímekben beszéltem, hogy nem tud bemenni a ló, mert zárva van az istálló! Állandóan képeskönyveket lapoztam. Hatéves koromtól leírtam mindent, evidens volt, hogy költő leszek. A nagyanyámtól kaptam egy bársonyborítású emlékkönyvet, amibe senki nem írhatott, csak én, és a gimnáziumi ballagás előtt azt írtam bele: Engem nem ront el soha, sem pólya sem számlacédula, én valami többre, szebbre születtem, vezess, költészet, kísérjen az Isten!

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő mindössze havonta 1490 forintért.
Próbáld ki most!
Az előfizetésed egy regisztrációval egybekötött bankkártyás fizetés után azonnal elindul.
Mindössze pár kattintás, és hozzáférhetsz ehhez a tartalomhoz. Ha van már előfizetésed, lépj be .