Lélektani utazás, múlttal való küzdelem: regények, melyekben a férfiaké a főszerep

November 19-e a férfiak nemzetközi napja, aminek legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet a fiúk és férfiak egészségére, hangsúlyozza a családban, házasságban és gyermeknevelésben betöltött szerepüket, és a nemek közti egyenlőséget. Az alkalomhoz könyves válogatással csatlakozunk.

Szerb Antal: Utas és holdvilág (1937)

Helikon Kiadó, 2019

Szerb Antal egyik legnépszerűbb művével nyitjuk a sort, melynek főhőse az ifjúság eszményeit üldöző Mihály, aki éppen nászútján döbben rá arra, hogy a házas élet helyett saját vágyait kell követnie. Az utazás alatt szinte transzban keresi a választ a múlt nyomasztó kérdéseire, miközben próbál megszabadulni a lelkét nyomó terhektől. A könyv az önmagát kereső ember önelemző regénye, akinek kilépve a konformista életből, és megtapasztalva a „lelki súlytalanság” élményét rá kell jönnie: mégsem menekülhet el felnőtt élete elől. A világszerte ismert és sikeres kötet egy nagyszerű belső utazáson keresztül avat be a férfiúi lét és gondolkodás, valamint az érzelmek végeláthatatlan kavalkádjába.

Fjodor Mihaljovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (1866)

Európa Könyvkiadó, 2018

Dosztojevszkij 45 évesen írta meg első nagyregényét, a máig legismertebb és leghatásosabb művét, melynek központi kérdése a következő: vajon van joga egy embernek mások élete és sorsa felett dönteni? Főhősünk Raszkolnyikov, a nyomorgó pétervári diák, úgy érzi, nem kell alkalmazkodnia az erkölcsi törvényekhez, számára akár még a gyilkosság is megengedett. Célja kideríteni, hogy valóban akkora-e a lelkiereje, mint azt gondolja. Ez a történet szintén egy mély lelki útkeresésre fókuszál, melynek végén a főszereplő dönthet, hogy végez magával, vagy vállalja a szenvedést és bűnhődést…

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby (1925)

Helikon Kiadó, 2019

A milliomos Jay Gatsby felemelkedését, tündöklését és bukását elmesélő kötet hőse egy szegénysorból származó férfi, aki beleszeret egy gazdag lányba, a háború azonban elsodorja őket egymástól. A nő férjhez meg egy dúsgazdag emberhez, hazatérése után így Gatsby is vagyont szerez, hogy újra meghódíthassa a szerelmét. A hanyatló dzsesszkorszakot, a húszas évek művészi közegét, és az amerikai álom témáját boncolgató, ma is aktuális történetet a világirodalom egyik legmeghatározóbb regényeként tartják számon. Fitzgerald művében ugyanazok a motívumok jelennek meg, mint a mai kor férfijainak életében: pénz és hatalom, ambíció, versengés, újrakezdés, szerelem, boldogtalan házasság, beteljesületlen vágyak, gazdagság és szegénység, elnyomás, reménytelenség, magány, egyszóval szinte minden, amivel egy férfi szembenézhet élete során.

Jack Kerouac: Úton – Az eredeti tekercs (1957)

Helikon Kiadó, 2018

A legenda szerint Kerouac a beatnemzedék első nagy művét három hét alatt írta meg, ráadásul egy több méter hosszú papírtekercsre. A spontán alkotás láza egy jócskán cenzúrára szoruló művet eredményezett, amelyet végül 6 évvel később, 1957-ben átírva jelentettek meg. A mű a maga nyers módján jeleníti meg és fejezi ki az akkori generáció gátlástalan, lázadó és őrült világát, annak minden törekvésével és extrém életérzésével. A sztori középpontjában két fiatal áll, akik beutazzák Amerikát, hogy mindent megtapasztaljanak, és kifacsarják az életből, amit csak lehet. A beatnemzedék bibliájaként is emlegetett történet a nagy utazások és száguldások könyve, ami a férfi barátságot és szabadságot szimbolizálja.

Robert Merle: Két nap az élet (1949)

Európa Könyvkiadó, 2018

A Két nap az élet egy önéletrajzi ihletésű háborús regény, ami egy csata utolsó napjait és a tengerparton rekedt katonák reményvesztettségét mutatja be. A megrázó és hiteles mű az életvágy és tehetetlenség közötti vívódást jeleníti meg. Robert Merle alkotása máig nagyon népszerű az olvasók körében, sokak szerint filmszerűen írja le annak a 48 órának a borzalmát, amelynek során a hadviselő férfiak a tengerparton, tömegekbe szorulva várták, hogy megtörténjen velük mindaz, ami egy háborúban megtörténhet. Küzdelem az életért a teljes téboly határán, a pokol legmélyebb bugyrainak megtapasztalása, és az emberség az, ami különlegessé és felejthetetlenné teszi ezt az izgalmas regényes utazást.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (1942)

Helikon Kiadó, 2018

Márai híres regényében szintén fontos szerepet kap a barátság, de itt a hűség és az árulás kérdései is fókuszba kerülnek. Két régi cimbora találkozása, egy éjszakán át tartó beszélgetés, a múltra való visszatekintés, vádló és vádlott. Az egyik évtizedekkel ezelőtt elárulta a másikat, elcsábította a feleségét, és majdnem megölte őt, ezzel pedig nemcsak házasságát, de az életét is tönkretette. Az 1942-ben megjelent regény indulatos és feszültséggel teli, ugyanakkor tökéletesen ábrázolja egy férfi barátság minden szépségét és nehézségét. A kötet ugyancsak a férfi lélekbe enged betekintést, de felvonultatja egy egész világrend széthullását és az erkölcsi értékek megrendülésének kérdéseit is.

Charles Dickens: Karácsonyi ének (1843)

Helikon Kiadó, 2019

A mogorva és félelmetesen kapzsi Scrooge úr története általában a karácsonyi időszakban kerül a kezünkbe, pedig a pénzéhes, szeretet nélkül élő férfi sorsán nem csupán az ünnep közeledtével érdemes elgondolkodni. Az év legszebb időszakában a karácsony szellemei kopogtatnak az ajtaján: a múlt, a jelen és a jövő is életre kel a gonosz és önző vénség előtt. Ebből a három álomképből tudhatjuk meg, miért lett ilyen szörnyű alak Scrooge-ból, de azt is, hogy melyek azok a víziók, amelyek megváltoztatják majd az életét. Charles Dickens regénye fontos üzenettel bír, és rávilágít arra, miért fontos, hogy egy férfi megbékéljen életének részleteivel, és a teljes zárkózottság helyett végül a szeretettel teli életet válassza.

 

Összeállította: L. J.

Nyitókép: Getty Images

Borítófotók: a kiadók oldalairól

Ez is érdekelhet

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!