- Harry Houdini nemcsak világhírű szabadulóművész volt, hanem a szellemidézők egyik legelszántabb leleplezője is.
- Halála előtt titkos kódban állapodott meg a feleségével, hogy bizonyíthassa, ha valóban létezik kapcsolat a túlvilággal.
- Bár özvegye tíz év után feladta a próbálkozást, Houdini rajongói minden halloweenkor újra megpróbálják megidézni a szellemét.
Houdini még életében különös megállapodást kötött a feleségével: ha a halál után valóban lehetséges kapcsolatba lépni az élőkkel, ő megpróbál majd üzenni neki. Abban is megegyeztek, hogyan ismerheti fel Bess, hogy valóban a férje jelentkezett. Hogy miért volt ez különösen meghökkentő vállalás, ahhoz vissza kell mennünk a történet elejére.
Weisz Erik 1874-ben született Budapesten, és négyévesen érkezett várandós édesanyjával és négy testvérével Amerikába. Apja, Weisz Sámuel, aki már korábban emigrált, a wisconsini Appleton rabbija lett, csakhogy elvesztette az állását. A család végül New Yorkban próbált boldogulni, ahol Erik az apjával együtt nyakkendőbéléseket készített. Apja halálos ágyánál megígérte, hogy édesanyjáról, Cecíliáról mindig gondoskodni fog. Ígéretét be is tartotta.
Hogyan lett a budapesti Weisz Erikből Harry Houdini?
Fiatal korától kezdve futott, úszott, súlyzózott, kiváló fizikumra tett szert. Egy tizenéves kori fényképén érmekkel teleaggatva feszít. Életrajzírója, Ken Silverman szerint azonban csak az egyik érem volt valódi, amit egy futóversenyen szerzett, a többit maga készítette. Nagy volt benne az érvényesülni vágyás. Már kisgyerekként előszeretettel játszott légtornászt, később a bűvészet kezdte foglalkoztatni.
Művésznevét Jean-Eugène Robert-Houdin-től kölcsönözte, aki mágus volt, és illuzionista, nem mellesleg jó nevű óraműves. A kérdésben jártas szakemberek Houdin-t tartják a modern bűvészet megteremtőjének. Erik először egy barátjával, majd az öccsével cirkuszokban és olcsó varietékben lépett fel Houdini fivérek néven – azt gondolták, hogy a Houdin többesszáma a Houdini.
Azonban 1894-ben megismerte az apró termetű, alig százötven centi magas és negyvenegy kilós Beatrice Rahnert, azaz Besst, akit a jóisten is bűvészasszisztensnek teremtett. Erik háromheti udvarlás után feleségül is vette, és attól kezdve elválaszthatatlan társak lettek a színpadon és azon kívül. Közös számukban, a Metamorfózisban az addigra Erikből Harryvé avanzsált Houdinit zsákba kötötték, és egy ládába zárták. Függöny, néhány másodperc, és már Bess volt a ládában, Harry Houdini pedig mellette állt.
A nagy siker azonban váratott magára. A varietékben amolyan bemelegítőként alkalmazták őket: a nézők még a helyüket keresték, amikor felléptek. Houdini érezte, hogy valami olyanra van szüksége, ami különleges, és csak az övé. Az ötletet a spiritiszta előadók adták meg neki.
Kapcsolódó: 5, mai szemmel hátborzongató és furcsa hobbi a viktoriánus korból
Szokás volt akkoriban szellemidéző szeánszokat tartani nagyközönség előtt, amelyeken a médiumokat megkötözték és/vagy megbilincselték, majd egy szekrénybe zárták, hogy ezzel igazolják, valóban a szellemek okozzák a parajelenségeket, és nem valamilyen furfangos módon a spiritiszták.
Houdini azonban úgy sejtette, hogy a médiumoknak mindehhez előbb ki kell szabadítaniuk magukat. Mi lenne, ha ebből csinálna önálló számot? A közönség végignézhetné, ahogyan megkötözik, megvizsgálhatná a bilincseket, aztán várhatná a lehetetlent, hogy ő mégis kiszabadul!
Houdini szabadulómutatványai meghódították a világot
A közönségnek tetszett is a dolog, de hogy erre egy egész karriert lehetne építeni, az nem Houdininek, hanem Martin Beck varietémenedzsernek jutott eszébe. Beck 1899-ben egy minnesotai sörkertben meglátta a bilincses számot, és heti hatvan dollárért szerződtette Houdinit, aki tizennégy hónappal később már négyszáz dollárt keresett hetente. A siker fenomenális volt.
A „bilincskirály” 1900-ban Angliába utazott, majd éveken át járta Európát. Rendre felkereste a helyi rendőrőrsöket, hogy próbálják meg megbilincselni, lekötözni és bezárni. Sokszor meztelenre vetkőztették, mielőtt bilincsbe verték és cellába csukták volna, úgy vizsgálták át, hogy biztosan ne legyen nála semmilyen szerszám. Ám Houdini mindig kijutott; az újságok megírták a szenzációt, az esti előadásokra tódult a közönség.
Kapcsolódó: Magyarok alapították volna Hollywoodot? Utánajártunk, mi igaz a mítoszból
A londoni Daily Mirror külön bilincset készíttetett számára, amelyet feltörhetetlennek mondtak. A Hippodrome-ban négyezer néző figyelte lélegzet-visszafojtva egy órán keresztül, vajon sikerül-e kiszabadulnia. Visszaemlékezések szerint életében talán először maga Houdini sem volt biztos a dolgában. Ám amikor végül mégis sikerrel járt, a közönség a vállára emelve hordozta körbe.
1908-ban szintet lépett. Egy vízzel teli tejeskannába bújt, amelyre rálakatolták a fedelét. A tejeskannát vízzel teli, üvegfalú tartály követte, a „kínai vízi kínzócella”, amelybe Houdinit bokájánál fogva, fejjel lefelé merítették bele. A cella elé függönyt húztak, a zenekar játszott, az élményhez a feszült várakozás szervesen hozzátartozott.
Egyre magasabbra jutott a szó szoros és átvitt értelmében is. A New York-i Times Square-en megállt az élet, miközben ezrek bámulták a magasban fejjel lefelé függő, kényszerzubbonyából kibújó férfit. David Denby, a The New Yorker szerzője szerint fénykorában ismertsége Chaplinével és Rudolph Valentinóéval vetekedett. Nevéből ige lett az angolban: a houdinize a szorult helyzetekből történő kiszabadulást jelenti.
E. L. Doctorow író a bevándorlók vágyait látta személyében megtestesülni. „Újra és újra azt a vágyat sűrítette mutatványaiba, amely egykor távoli országokból Amerikába hozta az embereket: a kitörés vágyát, a társadalmi hierarchia, a szegénység és az igazságtalanság meghaladásának reményét. Talán éppen ezért érezték olyan közel magukhoz Houdinit.”
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!